Egy hónapja egy óriásplakáton hatalmas gyereknapi hirdetésre lettem figyelmes. Épp anyák napja előtti szombat volt, és egy pillanatra összezavarodtam, pánikolva néztem a férjemre: milyen hónap melyik felében járunk? Nem holnap van anyák napja? Megnyugtatott, hogy de.
Továbbra sem értettem, miért tolnak ilyen korán az arcomba egy gyereknapi programot, én az a típus vagyok, aki ráadásul el is felejti, mire aktuális lenne, ha túl korán jön az infó. De már azt sem értettem, miért jelennek meg a havilapok két héttel az adott hónap kezdete előtt. Május van, de már a júniusi képes újság van a kezemben.Pedig nekem régen valahogy az evidens volt, hogy jön hónapváltás, és szépen lehet várni mondjuk az aktuális kedvencet. Mondjuk, már aktuális kedvenc sincs, de akkor sem értem. Jó, azt tudom, be kell előzni a konkurenciát, de ha belegondolunk, az egész agyament.
Lassan, de biztosan egyre inkább rájöttem: gyűlölök sietni, és gyűlölöm, ha mesterségesen siettetnek. Ez pedig furcsa, paradox módon mégsem mond annak ellent, hogy viszont alapvetően nem vagyok lassú.
Bezzega…
Nem úgy a kislányom, ő igazi, a megtestesült “slow”. Bámulatos néznem, ahogy ragaszkodik az idejéhez, mindenben.
Én pedig még kisebb korában, amikor láttam, mekkora valós stressz neki a sietség, igyekeztem úgy alakítani az életünket, hogy megpróbáljam minimalizálni az örökös rohanást. (Mindenkinek jó szívvel ajánlom a témában Kim John Payne: Egyszerűbb gyerekkor című könyvét, sok érdekesség van benne.) Így aztán mellbe vágott egyik reggel a kérés: anya, én egy dolgot szeretnék kérni: ma sehova ne siessünk!
Sokszor éri a mai szülőket az a vád, hogy ész nélkül kiszolgálják a gyerekeket, túlságosan gyerekközpontúak a családok, minden a gyerek körül forog és bezzegamiidőnkben. A bezzeggel úgyis millió gond van. Egyszerűen nem lehet már összehasonlítani a korokat, a körülményeket és az elvárásokat.
 |
| Fotó: boldogszuletesnap.wix.com |
Úgyhogy visszatérve a plakátra: dühös voltam. A plakáton amúgy valami gyerekes tömegjelenet volt, valami őrült dzsemboriban ugrált milliom gyerek. És komolyan, én azóta azon gondolkodom, mi a jó ebben a gyereknek és a szülőknek? A szülő frusztrált, mert persze a legjobb mókát akarja a gyereknek (és rossz anya, ha nem gondol már időben a gyermek megfelelő és kielégítő szórakoztatására), a gyereknek meg tutira ez kell?
Jó, nyilván nem egy plakát pöccintette be az idegsejtjeimet, de viszonylag rég figyelem, hogy mi az össznépi tömegmechanizmusa a gyerekek tök felesleges, túlhype-olt és mesterséges bepörgetésének, ami persze nem korlátozódik a gyereknapra.
Ne hagyd ki!
A gyereknap szerintem régen egy helyes dolog volt. Mondjuk az évben egyszer kaptam vattacukrot, és valami jelzésértékű programmal, ötlettel “megemlékeztünk” arról, hogy gyereknap van. A legkedvesebb emlékem, hogy egyszer gyereknapon felültünk egy dunai hajóra egy órácskára. Imádtam. De ha elmaradt a gyereknap, hát az sem volt gond.
Most meg azon kaptam magam a hülye plakát miatt, hogy valamit mégis ki kellene találni. Mert sürget, noszogat a világ – persze, csak, ha hagyom –, hogy már most gondolkodjak, találjak ki valamit. Hát nem. Nem fogok kitalálni semmit. A gyerek amúgy tényleg furcsa kis antennákkal rendelkeznek, mert a lányomnak még fogalma sincs arról, mi az gyereknap, de egyik reggelinél azt kezdte sorolni, milyen lenne egy nap, amikor minden úgy történne, ahogy ő szeretné. (oké, persze lehet, hogy valahol már hallott gyereknapról, ez nincs kizárva.)
Szóval, az ő meglátásában kizárólag csak játszanánk EGYÜTT, elmennénk sétálni, valamint kalandoznánk. Ez az ő vágyainak a non plus ultrája. Slussz passz. (A Feneketlen tónál kacsaetetés és a négyes metró kipróbálása nálunk maximálisan kimeríti a kalandozás fogalmát és ha megpróbálok belegondolni egy négyéves kis lelkébe, rájövök, hogy ez tán pont elég is.)
Gyereknapkor tényleg zúdul a programdömping, ide menj, ezt csináld, azt csináld, ne hagyd ki.
Szentimentalizmus nélkül az a véleményem, hogy egy dolgot nem érdemes ilyenkor kihagyni (és jó lenne máskor sem): a gyerek valós igényeit (nagyobbaknál már nem biztos, hogy könnyű, de egy nagy szűrővel próbáljuk meg lehalászni a válaszokról a haverok és média tuti tippjeit).
A jogot a saját tempóra, a jogot a játékra, a lehetőséget arra a közös, puha, szuszogós családi együttlétre, amiből mindenki töltekezhet. És persze itt már családja válogatja, hogy ez kinek mi, egy pici túra, egész napos legózás vagy bringázás, rossz idő esetén a diavetítő előbányászása és beüzemelése, szóval a lehetőségek tárháza végtelen.
De a legegyszerűbb megkérdezni, mindenféle befolyásolás nélkül: ha lenne egy nap, amikor az történhet, amit te igazán szeretnél, mi lenne az? Kérdezzük meg tőlük, biztosan válaszolni fognak.
