Borsika lányommal speciális anyagcsere-betegsége miatt pici kora óta rendszeresen járunk pszichológushoz. Mivel a PKU diéta nélkül agykárosodáshoz, szellemi visszamaradottsághoz vezet, nagyon fontos, hogy ezeket a gyerekeket rendszeresen vizsgálják, nincs-e valamiféle lemaradásuk.
Így derült ki számunkra egészen korán, hogy a mi esetünkben lemaradásról szó sincsen: Borsika fényévekkel megelőzi a kortársait, és alig volt négyéves, amikor hivatalosan is megkaptuk a szakembertől a tanácsot: nagyon figyeljünk rá, mert elképesztően tehetséges.
Igaz, ugyanez a pszichológus hozzátette: most legalább egy évig nem akar minket látni, mert elege van a lányomból egy időre. Teljesen kikészítette a vele töltött egy óra.
Őszinte leszek: nem voltam meglepődve egyik kijelentésén sem.
Voltak jelei
Akkor már jó ideje sejtettük a férjemmel, hogy a lányunk nem mindennapi képességekkel rendelkezik.
Beszélni ugyan keveset beszélt, de ha kezébe kapott egy ceruzát, gyönyörű képeket rajzolt, olyan dolgokat hozott létre ollóval és ragasztóval, hogy csak lestem, és mindig mesélni kellett neki. Soha, sehová nem indulhattunk el könyv nélkül. És minden téma érdekelte.
Mivel én már az iskola előtt megtanultam olvasni, és nagyon untam magam az első osztályban, kifejezetten kértem a családot, hogy ne kövessék el vele ugyanazt a hibát. Ne tanítsák Borsit olvasni. De azt természetesen nem tiltottam meg senkinek, hogy feleljenek, ha kérdez. Vettünk neki egy beszélő könyvet is, ami felolvasta, amit látott, ő pedig addig hallgatta, míg magától összerakta a betűk jelentését. Egy nap azt vettük észre, hogy olvas. És kész.
Legkedvesebb játéka kétéves korától kezdve egy xilofon volt, órákon át eljátszott vele, ismert dalokat próbált rajta lejátszani, zenéket komponált, és folyamatosan színes kottákat kellett neki gyártanom, hogy “kottából” is eljátszhasson dolgokat.
Amikor négyéves volt, olyan keveset és rosszul beszélt, hogy az óvodai logopédus azt jósolta, soha nem fog tudni tisztán beszélni. Persze ő nem ismerte a lányomban rejlő akaratot. Heti két foglalkozásra járt, rengeteg feladatot kapott, és soha nem kellett noszogatni, hogy dolgozzon. Imádta. Nem csoda, hogy amikor a következő évben újra felmérték, kiderült, hogy jobban és tisztábban beszél, mint a kortársai.
Most tízéves, három nyelven beszél, két hangszeren játszik, és az iskola éltanulója.
Nem könnyű feladat
De hazudnék, ha azt mondanám, hogy tehetséges gyereket nevelni csupa napfény és móka.
A lányom elképesztő tehetségéhez ugyanis elképesztő akarat járult. Pici korától mindig, mindennek úgy kellett lennie, ahogyan ő azt elképzelte. És bevallom, néha egészen elképesztő dolgokat akart. Például jobban szeretett földön aludni, mint az ágyban. Vagy megtetszett neki egy dal, akkor azt kellett egész nap énekelni. Ha pedig a fejébe vette, hogy valamit neki meg kell csinálnia, és mondjuk ahhoz hiányzott valami, képes volt egy nap százszor is megkérdezni, mikor megyünk el megvenni. A nemet soha nem fogadta el válaszként.
A legnagyobb baj az volt, hogy én nem értem rá a nap 24 órájában vele kézműveskedni, zenélni, játszani. Mert bizony anyának főznie, mosnia, takarítania is kell, és az is megesik, hogy a testvérek igénylik az idejét. Márpedig ha ő akart valamit, akkor az neki azonnal kellett. Ha kitalálta, hogy most pedig papírvirágot kell készítenie krepp-papírból, akkor az úgy feszült benne, mint egy viszketés, és egyszerűen nem nyughatott, ameddig nem sikerült megalkotnia, ami a fejében motoszkált. Viszont amíg kicsi volt, egy csomó olyan dolog akadt, amihez egyszerűen felnőtt segítség kellett. Ha nem értem rá, akkor az idegeimre ment a kitartásával, és hogy képtelen megérteni a “később” fogalmát.
Beleroppanhatnak a figyelembe
Bevallom, soha nem akartam megtörni az akaratát – becsültem, hogy tudja, mit akar. Mindig azt mondogattam, hogy csak várni kell egy kicsit, és ha nagyobb lesz, és sikerül a szülők cseszegetése helyett valami értelmes célra összpontosítania, akár olimpiai bajnok is válhat belőle.
Az ember amikor meghallja, hogy a gyereke tényleg tehetséges – és nem csak ő képzeli ezt –, nagyon-nagyon büszke lesz. De bevallom, minden nap ezzel együtt élni azért fárasztó és macerás. Ráadásul tele van az ember lelkiismeret-furdalással, mert minden nap érzi, hogy sokkal többet kellett volna ezzel a gyerekkel lennie, mesélni, magyarázni neki, mert hát olyan okos, érdeklődő.
Azzal nyugtatom ilyenkor magam, hogy a pszichológus barátnőm szerint a gyerekeknek (különösen a tehetségeseknek) a legjobb az, ha kicsit elhanyagolja őket az anyjuk. Úgy lesz a legnagyobb esélyük arra, hogy normálisak legyenek. Akit kvázi “kivesznek” és külön tehetség-gondozóban nevelgetnek, az könnyen beleroppanhat ebbe a nagy figyelembe és a sok elvárásba, amit a szülei a “tehetséges” címke miatt ráaggatnak.
A jól irányzott “hanyagolás” esetén nem a tehetség a család középpontja, viszont azt eredményezi, hogy a saját ütemében, kedve szerint fejlődik, formálódik, mindenféle külső kényszer nélkül. Ha így nézzük, az én lányomnak jó dolga van. Megkap minden lehetőséget arra, hogy fejlődjön – jó iskola, normális család, rengeteg művészeti eszköz, különórák. De arra már nincs időm, hogy ott üljek felette, vagy nagyon speciális messzi drága iskolába vigyem, hogy extra fejlesztésben részesüljön. Azt gondolom, azt remélem, hogy neki így is jó.
Az életünk akkor lett könnyebb, amikor önállóbb lett, és már nem kellettem mindenhez én is. Amikor már egyedül is szabad volt vágnia, festenie, ragasztania, el tudta olvasni, ami érdekelte, vagy meg tudta keresni a neten. Nálunk senki nem lepődik meg, ha bevonul a szobájába, és órákon át alkot, majd kijön egy komplett kalózos, kincskeresős társasjátékkal, szabályokkal, bábukkal és jelmezekkel. Én is megtanultam már, hogy ha kitalálja, hogy a Harry Potter főcímdalát szeretné elfurulyázni, jobban járok, ha azonnal letöltöm a kottát a netről és odaadom neki, mert magamnak spórolok ezzel időt és idegeskedést, különben képes percenként megkérdezni, megcsináltam-e már. Nem lep meg, ha az egyik héten szórólapokat gyárt a delfinek megmentéséért, majd a következő héten kitalálja, hogy ékírásos táblákat kezd gyártani, vagy éppen madárhangokat akar magnóra felvenni, hogy azonosíthassa őket.
Mert nem, még nem tudja, hogy mi akar lenni, és még nem döntötte el, hogy mi legyen az ő útja. De nem aggódom érte. Van még ideje. Ahogy én látom, még bármi lehet belőle, mert szerencsés alkat: nemcsak tehetsége van, hanem akarata is.
|
9 jel, amiről korán fel lehet ismerni a tehetséges gyereket: 1. Jó a memóriája A legtöbb gyereknek az egyik fülén be, a másikon ki, bármit is mondunk. A tehetséges gyerek azonban megjegyzi, amit hall, és néha meglepően régi dolgokra is tisztán emlékezik. 2. Állandóan kérdez Méghozzá olyan dolgokat, amelyekre nekünk, felnőtteknek nincs mindig meg a válaszunk. És nemcsak kérdez, de a válasz is érdekli. Kifejezetten örül, ha komoly, tudományos választ kap arra a kérdésre, miért kék az ég, és már háromévesen is csalódott, ha olyasmivel akarjuk lerázni, hogy a “manók festették ilyenre”. 3. Hamar kezd írni és olvasni Méghozzá minden formális tanítás nélkül, magától, azért, mert érdekli. 4. Zenei-művészeti érdeklődése van Nehéz eldönteni, hogy mi számít különlegesen magas szintűnek – ha nem egyértelmű, érdemes megnézni, az ovistársak mit csinálnak. De ha egy óvodás perspektívát rajzol, vagy meglepően tisztán énekel, gyerekjátékon is élvezhetően zenél, az mindenképp olyan jel, amire érdemes odafigyelni. 5. Képes koncentrálni A legtöbb ovis korú gyereket nehéz hosszan lefoglalni – ám a tehetséges gyerek kifejezetten élvezi, ha hosszan elmerülhet egy feladatban. 6. Fejlett a szókincse A korai beszéd nem feltétlenül a tehetség jele (akadnak kifejezetten hallgatag tehetséges emberek is), ám ha egy gyerek kétévesen már összetett mondatokban beszél, és olyan szavakat használ, mint a nála jóval nagyobbak, az jó jel. 7. Szereti az idősebbek/felnőttek társaságát Gyakran egyszerűen túl gyerekesnek tartja a kortársait, és szívesebben tölti az idejét a nála nagyobbakkal. Ez nem feltétlenül jó, mert ha nehezen szerez barátokat, magányos lehet az iskolában. 8. Szabályokat gyárt a meglévő játékokhoz Általában túl egyszerűnek és kiszámíthatónak tartja a gyerekjátékokat – ezért hát pluszszabályokat, feladatokat, kiegészítéseket gyárt hozzájuk. 9. Érdeklik a világ dolgai Egy átlagos gyereket nem érdekli semmi, aminek nincs rá közvetlen hatása – a tehetséges gyerek viszont szeretné megmenteni a világot, az esőerdőt, harcolna a szegénység ellen, vágya, hogy megszűnjenek a háborúk. |
