Baba

Szülés után: fogyókúra helyett fűző

Amikor Spanyolországban éltem, nemcsak az tűnt fel, hogy minden anyuka feltűnően jól öltözött, de az is, hogy eszméletlen vékonyak. Még azok is, akik egészen pici babát tolnak a babakocsiban, mint a szomszédom. Meg is kérdeztem tőle, mi a titka. Tényleg a spanyol koszt lenne ilyen zseniálisan karcsúsító? Mire ő felhúzta a pólóját, és cinkos mosollyal megmutatta, mi van alatta: fűző. Méghozzá nagyon szoros.

Fűző? Döbbentem meg. Komolyan azt hittem, hogy az a kor már vagy száz éve elmúlt, amikor a nők fűzőt hordtak. Meg aztán láttam is jó pár képet fűzőbe préselt, eltorzított női testekről, és mindig úgy véltem, jó, hogy modern korban élünk. Nem vagyunk rákényszerítve ezekre a veszélyes praktikákra. Meg voltam róla győződve, hogy a fűző nem más, mint egy szexis fehérnemű, amit az ember különleges alkalmakkor vet be. Erre tessék – a fűző szépen, alattomosan visszatért a hétköznapjainkba.

Nagyon is népszerű

Merthogy nemcsak a spanyol nők hordják, de Ázsiában és Latin-Amerikában is népszerű, és sok hollywoodi sztár esküszik rá. Jessica Alba állítólag három hónapig hordott nem is egy, hanem két darabot éjjel nappal. De Angelina Jolie, Minnie Driver és Gwen Stephani is belepréselte magát a szülés után és állítják: ez segítette őket abban, hogy visszanyerjék a karcsúságuk.

 

Visszatért a fűző és szorosabb, mint valaha!
Jessica Alba és Angelina Jolie fűzőben

Természetesen Magyarországon is lehet kapni, nem is egyfélét. Népszerű termék, és állítólag nagyon is hatásos. Összetartja a szülés miatt meglazult izmokat, alátámasztja a gerincet, és segíti a császármetszés után maradt sebhelyek gyógyulását. (A zsírleszívás után is ehhez hasonló eszközt kell hordani, hogy a bőr összezsugorodjon.) Az összeszorított gyomorba kevesebb étel fér be, így még a fogyókúrában is hatásos. És hát persze csinos. Azonnal vékonyabbnak látszik tőle az ember, és bele tud ugrani abba a farmerjébe, amit a szülés előtt hordott. Mindenféle diéta és szenvedés nélkül azonnal bezsebelheti a bókokat.

Persze elismerem: vannak alkalmak, amikor mindenki szeretne jól kinézni. Egy esküvő, egy ígéretes randi előtt érthető lehet, ha az ember belepréseli magát alakformáló fehérneműbe – de legyünk őszinték, az este végére általában már alig várja, hogy levegye magáról, mert se állni, se ülni, se enni nem kényelmes benne. El sem tudom képzelni, hogyan tudja ezt éjjel-nappal magán tartani egy kismama, akinek éppen nem az alakja, hanem a kisbabája a legfontosabb, és ebben próbál szoptatni, altatni, gyereket ringatni.

 Vannak veszélyei

Ráadásul a szakértők többsége sem túl lelkes, ha szóba kerül a fűző. Dr. Vida Gábor, a Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánlinika főorvosa nem tagadja, hogy e terméknek van némi haszna, de óva int attól, hogy valaki több héten, pláne hónapon át folyamatosan hordja.

“A hasleszorító hasznos viselet szülés, de főleg császármetszés után, mivel tehermentesíti a kinyúlt hasizmokat, megkíméli a friss műtéti heget a feszüléstől, könnyíti a mozgást, a felkelést, segíti az egyenes hasizmok között várandósság alatt általában kialakuló, sérvszerű kidomborodás visszafejlődését. Jótékony hatású a kialakult statikai változások miatti gerincpanaszok enyhítésében, stabilizálja az ágyéki területet. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem esztétikai célzatú segédeszköz, s nem is javasolt a szüléstől számított két-három hétnél tovább használni, éjszakára alkalmazni pedig kifejezetten helytelen.”

A túl szorosan és hosszan hordott fűző ugyanis akadályozza a légzést, sokaknál refluxot és gyomorégést okoz, és az inkontinenciára való hajlamot is fokozhatja.

 Visszatért a fűző és szorosabb, mint valaha!

Mindegy, milyen áron?

Ám ahogyan száz éve nem hatott a hiúságra a józan ész, úgy tűnik, manapság sincsen nagyobb esélye annak, aki a fűző ellen szólal fel. Az orvosok hiába tiltakoznak – a nők számára sokszor semmi sem túl drága, ha a vékony derék a cél. Még egy olyan élethelyzetben sem, ahol pedig teljesen normális, ha valakinek pocakja van. Még Kate Middletont is csak pár napig ünnepelték bátorságáért, hogy megmutatta, hogyan is néz ki egy valódi nő alakja a szülés után. Pár hét múlva már minden újság arról szólt, milyen gyorsan visszanyerte az alakját. Nem csoda, hogy a kismamák többsége úgy érzi, akkor lesz jó anya, jó feleség, ha minél hamarabb lefogy – és ehhez sajnos a fűző a leggyorsabb megoldás, még akkor is, ha ez csak a látszat.

Ráadásul minél több nő használja, annál nagyobb a nyomás az összes kismamán, hogy ők is olyan karcsúak és légiesek legyenek, mint azok, akik azonnal lapos hassal villognak. Hogy valójában diéta, sport, szerencsés gének vagy egy szorosra húzott fűző van a karcsúság mögött, az lehet, hogy mindegy a felületes szemlélőnek – de valójában óriási a különbség. Az egyik mögött egészséges átalakulás és komoly munka áll, a másik igazából csalás, amiben semmi jó nincs. Se testileg, se lelkileg. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top