Csak a pakolás
Ha egy baba elkezdett mászni, akkor nagyjából egy hetünk maradt arra, hogy elpakoljunk a lakásban. Mostantól kezdve ugyanis csak az fogja érdekelni, hogy mit pakolhat ki, dönthet le, tolhat arrébb, ránthat le. Egy cukin gőgicsélő, egy helyben fekvő babával ennél jóval egyszerűbb volt az élet.
Soha többet nem ülhetsz nyugodtan
Hogy miért nem? Mert a kicsik sokkal gyorsabbak és rafináltabbak, mint gondolnád. Ha megneszelik, hogy egy pillanatra leültél, már húzzák is át a csíkot a lakás legeldugottabb zugába, ahol csupa izgalmas és talán veszélyes holmi várja őket. Ha egy baba elindult, akkor a napi 10 óra intenzív testmozgás garantált.
Elég volt etetni és ringatni
A kisbabák igényeit a legtöbb anya 1-2 hét alatt megtanulja maradéktalanul kielégíteni. Etetés, altatás, tiszta pelus, puha karok, ez pont elég ahhoz, hogy a babánk tökéletesen boldog legyen. (Na jó, mindig akadnak nehezített pályák.) Egy 10 hónapos baba viszont ennél már sokkal szeszélyesebb, éhes, de nem akar enni, álmos, de inkább játszana tovább, balhézik, mert nem éri el a lábát, és sorolhatnánk még…
Nem válogatott
Kezdetben volt az anyatej és a tápszer, ennyi. Kevés olyan babáról hallottunk, amelyik ne szerette volna az előbb említett menüt. Aztán a hozzátáplálással kinyílik a világ, és egyre több fogás kerül a repertoárba, ezeket aztán jobb napokon a kicsik gond nélkül megeszik, máskor viszont dühösen kenik a hajukra, a falra és mindenhova, csak a szájukba ne kerüljön.
Nem volt játszótér a lakás
A babák az első hónapokban az ágyukban vagy a játszószőnyegen, esetleg a mózesben töltik a napot. A lényeg, hogy ahova letesszük, ott maradnak. Az önálló helyváltoztatás képességével kitárul a világ, és a mászni tudó babáknak hirtelen az ágy alatt, a polcon vagy a mosogatógépben lesz a legkényelmesebb. Hogy mi van mindeközben a mi idegszálainkkal? Na az senkit sem érdekel…
Nem volt lopás a családban
Ahova letettük a dolgainkat, ott meg is találtuk őket. Ha pedig a nagyobb testvér egy szuper dugihelyre eltette a kedvenc autóját, akkor az ott is maradt. Aztán eltelik néhány hónap, és a család legkisebb tagja büszkén gondoskodik arról, hogy a távirányítót és a többi kincsünket soha többé ne találjuk meg.
Meglóghattunk
Ha a picit megetettük és tisztába tettük, már adhattuk is oda valamelyik nagyinak, vagy nagynéninek, aki boldogan ringatta, ameddig mi elszaladtunk a boltba, vettünk egy fürdőt, vagy befestettük a hajunkat. A nagyobb babák életét azonban jól megzavarja a szeparációs szorongás, amikor matricaként ragadnak ránk az apróságok. Csak csendben tennénk hozzá, hogy néhány év múlva még ez is hiányozni fog.
