nlc.hu
Baba
RSV: a koraszülöttek rémálma

RSV: a koraszülöttek rémálma

Bár főleg a koraszülöttekre veszélyes az RS-vírus, Melinda esete azt mutatja, sajnos előfordul, hogy egy 39. héten született babára is végzetes lehet. Kell-e valamennyi oltás lehetőségéről tájékoztatni a szülőket? Egyáltalán: mi ez az RSV, és mennyire veszélyes?

Másokért harcolni

Valószínűleg kevés nőnek lenne arra ereje, hogy miután eltemette hathetes kisfiát, harcolni kezdjen egy védőoltásért. Melinda pedig ezt teszi, méghozzá másokért. Ádám nem is igazán számított koraszülöttnek, mivel a 39. héten született, viszont kis súllyal, orrjáratszűkülettel. Melinda nem tudta szoptatni, de ettől még nem tartozott a kockázati csoportba, feltehetőleg ezért a székesfehérvári kórházban nem is említették a nőnek az oltás lehetőségét.

Az RSV (respiratory syncitial vírus), ami a kisfiú halálát okozta, felnőttekre veszélytelen. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az öt évet betöltött gyerekek 95 százaléka találkozik vele, szerencsére a többségük szervezete legyőzi a kórt, ami leginkább egy hétköznapi náthához hasonló lefolyású. A legtöbb gyerek gond nélkül átesik ezen a betegségen, de az előbbi csoportokat egyéves kor alatt komolyan fenyegeti a cseppfertőzéssel terjedő RSV.

A törvényi szabályozás értelmében minden olyan gyereknek, aki a terhesség betöltött 32. hete előtt született, meg kell kapnia az oltássorozatot. Mivel a vírus koraszülöttekre és bizonyos betegségekben (például szív- és tüdőbetegségekben) szenvedő csecsemőkre veszélyes elsősorban, így az oltási protokoll szerint őket védik.

A döntés joga

Melinda viszont azt mondja: nem érti, miért nem lehet tájékoztatni a szülőket ennek az oltásnak és ennek a vírusnak a létezéséről, hogy aztán a szülő maga dönthessen arról, beadatja-e a gyerekének annak ellenére, hogy nem tartozik a koraszülött kategóriába. “Létezik egy olyan kis könyv, amiben az összes kötelező és ajánlott oltás benne van, ebben egyetlen szó sincsen az RSV-ről” – mondja Melinda, akinek feltett szándéka, hogy a döntéshozók elé viszi ezt az ügyet.

fotó: Raul Arboleda, Getty Images
Fotó: Raul Arboleda/Getty Images

Az oltássorozat Magyarországon csak a koraszülött babáknak ingyenes, egyébként 300 ezer forintba kerül darabja. Egy oltás csak egy hónapig nyújt védettséget, ezért a téli időszakban támadó vírus ellen a teljes immunitás érdekében havonta meg kell ismételni, összesen négy alkalommal.

A kockázati csoportot oltják

Mészner Zsófia, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa azt mondja: a vírusra mindenki fogékony, de a koraszülött vagy szívfejlődési rendellenességgel született babák különösen azok. Az RSV-n kívül rengeteg olyan vírus létezik, ami ellen nem oltanak, és aminek a létezéséről a szakembereken kívül senki sem tud. “Az RSV ellen nem a hagyományos oltás működik, tehát nem arra késztetjük a szervezetet, hogy ellenanyagot termeljen, hanem átmeneti, lecsengő védelmet ad ez a fajta oltóanyag” – mondja.

“Borzasztó, ami a családdal történt, de szerencsére nagyon ritka, hogy egy kockázati csoporton kívül eső gyermek meghaljon ebben a vírusfertőzésben.” Mészner Zsófia azt is mondja: az RSV, hasonlóan az influenzához, felső légúti betegségnek számít. Tapasztalatok alapján abban az évben, amikor erősebb az influenza, gyengébb az RSV, és fordítva. Ennek az oka, hogy mindkét típusú vírus ugyanazokért a légúti hámsejtekért “versenyez”. Magyarországon az RSV-nek inkább a januári–februári időszak a szezonja, de hogy pontosan mennyi gyereket betegít meg ebben az időben, nem lehet tudni: az intézményeknek nincsen erre vonatkozó jelentési kötelezettségük.

A Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület munkatársa, Nagy Lívia szerint csak jóindulattal mondhatjuk azt, hogy minden koraszülött baba megkapja ezt az oltást. “Elvileg meg kellene, hogy kapják, de sokszor ezt a kórház saját hatáskörben másként gondolja.” Az anyukák nem is mindig tudnak erről a lehetőségről, ezért az egyesület szerint is a tájékoztatás lenne a legfontosabb.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top