Egy Montessori-óvodásnak semmi nem kötelező

A háromévesekre vonatkozó, idén szeptembertől kötelező óvodáztatás az utóbbi időben nálunk is többször téma volt, hol a hiányzó férőhelyek és a családi pótlékhoz kötés, hol az ingyenes étkeztetés kapcsán írtunk róla. Most induló sorozatunkban az alternatív óvodákat járjuk körbe, hol, mennyibe kerül az óvodáztatás, és mit kap cserébe a gyerek. Elsőként a Budapest Montessori Óvodában jártunk.

A gyerek akkor eszik, ha éhes

Negyed kilencre érkeztem, a kisebbik szobában ekkor még csak hárman színeztek ceruzabelet próbáló lelkesedéssel, aztán tízpercenként egy újabb apró fej jelent meg az ajtóban. És mindegyik az ajtófélfa különböző magasságában, az osztatlan csoportba ugyanis háromtól hétéves korig járnak. A legtöbben egyből betársultak a színezők asztaltársaságába, de volt olyan, aki a reggeliző asztalnál találta meg napja első legfontosabb önálló teendőjét. Leült a kisszékre, fogta a kést, megkente vajjal a kenyerét, és hozta magának a poharat, hogy az óvónő teát öntsön bele.

A reggelizés folyamatos, mindenki akkor keni meg kenyerét, amikor megéhezik. A délelőtti gyümölcsevés napirendi pont, és csak a kétfogásos ebédet költik el szinte pontosan fél egykor, amikor együtt terítenek meg, és közösen szedik le az asztalokat. Bár az alvás itt sem megy vezényszóra, a mesélés alatti időre mindenki megágyaz magának. Ahogy azonban a kisebbek elalszanak, a nagyobbak átmehetnek a másik terembe játszani. A jól alvókat az uzsonnázáshoz sem keltik fel, ők később falatoznak.

Minden nap köridővel kezdődik

A foglalkozások mindennap fél tízkor kezdődnek, ott jártamkor a változatos tónusú zsivaj szinte percre pontosan csendesült Mozart-szimfóniává. A dallam a kiskorúakból szokatlan ingert váltott ki, hirtelen minden játék a helyére, a felüljárós mobil autópálya a sarokba, a mackók egy kosárba, a kirakós játékok a polcra kerültek. Aztán hozták a kispárnákat, amiket a nagyszoba közepén fekvő szőnyeg köré rakosgattak, majd ráültek. Érezhető volt, ahogy a néhány pillanattal azelőtti, váltott lábon ülve mocorgó színezés dinamikája még a kezükben motoszkál, pont úgy, ahogy a kisautózásé, amely aztán pláne megköveteli az egész test mozgását. Azonban alig telt el másfél perc, minden felesleges pótmozgásuk lecsillapodott, a dallamot csak apró suttogások egészítették ki. Elérkezett a csendjáték ideje. A szőnyeg közepére pislákoló mécses került, ami két, tyúklépésekben egymást követő gyerekkel indult útjára.

“Ez a köridős játék az egyensúlyérzéket és a társas kapcsolatokat fejleszti. Itt derül ki, kinek van szüksége mozgásterápiára, hogy ki kinek adja át a gyertyát, vagyis kivel barátkozik, és kit nem választanak. Minden reggelünk így kezdődik. Segít a gyerekeknek egy kicsit megnyugodni, egymásra és egyben önmagukra, befelé figyelni. Segít a szabadság, az önállóság megtapasztalásában, de a jobb és bal oldali agyfélteke összehangolásában is” – mondta Seprenyi Enikő Montessori-pedagógus, miután mindenki körbevitte egy társával a háta mögött és a szőnyeg szélén gondosan egyensúlyozva a mécsest. Aztán előkerült egy időtáblának nevezett mobil kalendárium, amelynek segítségével az évszakokat tanulják, és mindennap kánonban mondják el, hogy éppen milyen évet és milyen napot írunk. Majd elhangzik: “keressetek magatoknak okosító játékot”.

A gyerekek ujját edzik

A polcokról pedig lekerülnek az ezres számokat gyakoroltató kockák, a méretarányokat ismertető színes rudak, a betűkirakók, és miközben az egyik óvónő a gyerekekkel foglalkozott, a másik egy füzettel járt körbe, és jegyzetelt. “Az óvoda minden napja az iskolai felkészítésről szól, de a gyerek észrevétlenül, nem kényszerből tanul. Már ott elkezdődik, hogy eddzük a gyerekek ujját. Azt tanítjuk, hogy minden Montessori-eszközhöz három ujjal nyúlunk, ami előkészíti a ceruzafogást. Az is érdekes, ahogy egy kisgyerek eljut a két kézzel fogható csőrös kancsótól a csőr nélküli kancsóig, hogy aztán később már fül nélküli kancsóból is tudjon önteni. A speciális játékok által pedig a számokat, a mennyiségeket, az arányokat tanulja meg – mindent, amivel az iskolában először találkozni fog. Mindegyik eszköznek van valamilyen képességfejlesztő célja, és bennük van az önellenőrzés lehetősége. Így a legkisebb is tud bármelyikkel játszani, és egyben növeli az önbizalmát, ha sikerül kiraknia. Ha felajánlok egy okosító játékot valakinek, vagy elfogadja azt, vagy másikat választ, vagy azt mondja, most nem akar velem játszani. Semmi nem kötelező, ez az ő döntése. Minden gyerekkel külön foglalkozunk, tudjuk, ki, hol tart a fejlődésben, és mindig a tanulás következő lépcsőfokát ajánljuk fel számára. Ezért vezetünk egy személyiséglapot, amiben a szülő időről-időre látja, milyen utat járt be a gyermeke. Minden készség kialakításának megvan a maga folyamata, a maga ideje, és el kell fogadnunk, hogy ez minden gyereknél más” – ezt már Bogda Edit vezető óvónő mondja, aki pályáját önkormányzati óvodában kezdte, de az elmúlt tizenöt évet már alapítványi intézményben töltötte. A legfontosabb különbséget a tudatos önállóságra nevelés kérdésében látja.

Azt mondja, a módszer lényege a gyermek személyiségének tiszteletben tartása: az óvónő semmit nem csinál a gyerekek helyett, csak ha segítséget kérnek. Mindent maguk próbálnak ki, és egyedül tapasztalnak. Ha kilöttyen valami, felmosnak, ha az asztal alá morzsáztak, felsöpörnek; és amióta megtanulták, hogyan kell a növények leveleit vattakoronggal törölgetni, azóta a fikuszok és házi páfrányok gondozása is népszerű foglalatosság a csoportban.

Ajtófélfafüzértől a homokóráig

Az előszobai öltözőszekrényeknél feltűnik, hogy a szülők nem bíbelődnek a nosztalgikus jelek tornazsákba hímzésével, minden egyes fakk felett egy keresztnév áll. Itt senki nem öblös kancsó, fazék vagy olimpiai ötkarika, az öltözőzsákokat és fogmosó poharakat is a nevek alapján különböztetik meg. Jelek máshol vannak. Pontosabban tízcentis négyzetekbe rajzolt képek az ajtófélfákon. Három félfán, egyméteres magasságban, egy-egy gyerek fényképével kezdődve, sorban egymás alatt egy tányér, egy mackó, egy ágy és még néhány piktogram, meg egy színes csipesz, ami akkor épp az órát ábrázoló rajznál állt. Van, hogy kérés helyett ezzel a technikával sikerül megértetni egy autista gyerekkel, hogy most a köridő, a rendrakás vagy az alvás ideje érkezett el. De a polcon lévő homokóra is kiváló stresszoldó, ha a vita tárgya épp egy kisajátított játék. Sértődés helyett ilyenkor az óvónő a két gyerekkel megállapodást köt: egy homokórányi idő eltelte után át kell engedni a játékot a másiknak.

A Padlizsán utcai óvodában ugyanis az integrált nevelés is része a programnak. Edit szerint a sajátos nevelési igényű gyermekeknek egyáltalán nem mindegy, milyen óvodai környezetben nőnek fel, és ott hogyan készítik fel őket az iskolai életre. “Kevés magánintézmény képes befogadni speciális nevelési igényű gyereket, ez mindig az óvoda közösségének és a pedagógusoknak a döntése. Jelenleg három autista gyermekünk van, akikkel hetente kétszer fejlesztő pedagógus foglalkozik. Sok múlik a többi szülő és a gyerekek toleranciáján, ez a csoport pedig különlegesen befogadó. Ha hirtelen egy picit hangosabbá válik, vagy épp magába fordul egy gyerek, a többiek két percig békén hagyják, és utána ugyanúgy keresik a társaságát.”

Úsznak, jógáznak, komolyzenét tanulnak

A zuglói Montessori-óvodások hetente járnak uszodába, jógázni tanulnak, rendszeres látogatói a múzeumoknak és bábszínházaknak, és bár a nagyobbakkal tömegközlekedni tanulnak, az egész csoportot már kisbusszal viszik a külső programokra. Figyelnek a vegán, tejérzékeny és egyéb étkezési igényekre, és arra is, hogy ne csak az angol nyelvvel, hanem a komolyzenével is különóra keretében ismerkedhessenek meg. “De ez sem kötelező. Arra tanítjuk, ami a Montessori-módszer lényege: hogy megtanuljon egyedül döntéseket hozni. Dönt, hogy kivel üljön egy asztalnál, hogy kivel és mivel játsszon. Megtanulja, hogy az újabb döntése előtt vagy egy új játék előtt az előbbit a helyére kell tenni. És megtanul alkalmazkodni. A vegyes csoportnak ez a legnagyobb előnye. Sokszor a nagyok mutatják be az eszközöket a kicsiknek, és öltözködni is segítenek nekik. Közben a saját személyiségüket is építik, mert ezek a gyerekek szociálisan érzékenyebbek és érettebbek lesznek. A Montessori szellemiség megváltoztatja a gyereket, a családot és minden embert, aki megismeri.”

Mindezt mennyiért? Az alapítványi óvodák ugyanúgy megkapják az állami normatívát minden gyerek után, mint az államiak. Azzal a különbséggel, hogy amíg utóbbiak működését az önkormányzat is finanszírozza, addig az alapítványi óvodáknál ez a költség a szülőkre hárul. Így maradnak a pályázatok és a havi nyolcvan- vagy százezer forintos óvoda díj, amelyből az alapítvány dönti el, hogy felújításra, játékokra, még több fejlesztő pedagógusra vagy programokra költenek. Arról is az alapítvány dönt, hogyan támogasson esetenként egy-egy gyereket, akinek szülei nem tudják vállalni az óvodáztatás teljes költségét.