Az alternatív óvodákról szóló sorozatunkban legutóbb egy zuglói Montessori óvodát mutattunk be, ezúttal a Freinet-módszert néztük meg közelebbről, amely a gyerek érzéseinek, gondolatainak szabad kifejezésére és a természetből szerzett élmények fontosságára épít. A Kincskeresők Óvoda még a hetvenes évek elején nyílt meg, a Kőbányán élő fiatalok nagy része az óhegyi magas fenyők és örökzöld tuják között szerezte első emlékeit, és a környékről közülük sokan még ma is ide hozzák vissza gyerekeiket. A kétszintes épületben a pedagógusok húsz éve nevelnek Freinet szellemében – ennek megfelelően alakították ki a napirendet és ez alapján rendezték be a termeket.
Az épület aulájából nyíló folyosón öltözőszekrények sorakoznak, külön leválasztva blokkokban minden terem előtt. Erre a kis részlegre gyakran húznak ki asztalt azoknak, akik a délutáni alvásidőben egyetlen mesével is beérik, és szívesebben ütik el az időt egy sakk- vagy kártyapartival. Legalábbis az óvoda két vegyes csoportjában, ahol a nagyobbak már egyre ritkábban alszanak délutánonként.
Projektekben tanulnak az ovisok
Én egy keddi nap délelőttjét töltöttem a kék csoporttal, amelynek teljes állománya kilenc körül, különböző méretekben sorakozott fel egy nagyobb szőnyeg közelében. Épp a beszélgetőkörhöz keresték a legjobb helyeket a terem bal sarkában, ahol a földön egy nagyobb ruhakupac hevert: a nagymama pongyolájától kezdve a keménykalapig minden, amit a szülők az otthoni gardróbból kiszortíroztak. A farsang itt egy teljes hónapig tart, így ebben a rongyos bálban minden gyerek mindennap másnak öltözhet.
“Százharminc gyerekünk van, öt csoportban elhelyezve, köztük három homogén és két vegyes csoport. Utóbbi hasonlít leginkább a klasszikus családmodellhez, amit Freinet az életközeli nevelésnél fontosnak tartott. A beszélgetőkör a nap közös tevékenysége, mindennap más témáról szól. A beszélgetőkörben fejlődik a gyerekek vitakultúrája, de jól működik feszültségoldóként is. Nagycsoportos korukra megtanulnak logikusan érvelni, kérdezni, és a másikat meggyőzni” – kezdi a beszélgetést Bódi Márta az óvoda helyettes vezetője, miközben a beszélgetőkörben már mindenki első cirkuszi élményeit sorolja. Aztán minden, amiről meséltek, papírra vagy farsangi álarcra került – a vizuális műhelyben ekkor már javában dolgozott Freinet szabad önkifejezésnek nevezett technikája. De aznap még a tornaóra is a cirkuszról szólt. Színes műanyag bójákkal egyensúlyoztak fejükön, amit bohócsapkának hívtak, és félperces produkciókat adtak elő tornamatracokon, amire porondként léptek.
A projekt módszer lényege: egy élményként megélt témából mindent kihozni, alaposan körbejárni, és közben a gyerek minden készségét megmozgatni. A módszer nem Freinet-sajátosság, ma már egyre több óvoda látja meg benne a maga fantáziáját.
Műhelyekben mesterkednek
A kék csoport a délelőtt további részét műhelyekben töltötte: külön asztalok köré csoportosultak a vizuális, a zene, a konyha, a játék és a természet műhely résztvevői. Mindezt attól függően, hogy reggel a tevékenységválasztó táblán ki hova tette a saját jelét. “A műhelymunka jó lehetőség arra, hogy a gyerekek úgy alkothassanak, tevékenykedjenek, hogy közben nem zavarják egymást. A nagycsoportosoknál már a következetességet és a feladattudatot is mutatja egy műhely heteken át tartó választása. A személyi lapjukon pedig folyamatosan vezetjük, hogy mely területen, milyen képességeket szeretnénk fejleszteni. A műhelyekben hamar megmutatkoznak a kimagasló képességek, ezért a nagycsoportosokat például hetente háromszor délutánonként három tehetség műhely is várja. Az óvodai évek alatt úgy állítjuk össze a projektjeinket, hogy a gyerek minden képessége sorban, egymásra épülve alakuljon ki” – fogalmaz Bódi Márta, aki egyben az óvoda állandó fejlesztő pedagógusaként azokkal a gyerekekkel foglalkozik, akiknél valamilyen részleges képességzavar merül fel.
És amíg mindenki a saját műhelyében mesterkedik, Márta körbevezet az épületben. A várszerű galériákkal növelt termeket fából készült bútorral és nádból szőtt kosarakkal töltötték meg, a falakat mindenhol lambéria borítja, hangszerként csörgőnek felfűzött sárgabarackmagokat és dióból készült kasztanyettákat használnak. Galéria csak az alagsori terembe nem fért be az alacsony belmagasság miatt, de kárpótlásként az idejáró nagycsoportosoknak saját teraszuk van. Alig léptünk a terembe, orrunkat megcsapta a kelt tésztákhoz készülő kovász jellegzetes illata, az óvónő épp fánkot dagasztott. A közös sütés-főzés szerves része a nevelésnek, a termek éléskamráit a szülők töltik meg házi lekvárral, savanyúsággal, liszttel, cukorral, vagy amire épp a csoportnak szüksége van.
Habár Freinet szerint a gyerek kiegyensúlyozott fizikai és lelki fejlődéséhez nélkülözhetetlen a természetközeli állapot, azt sosem tudjuk meg, hogyan képzelte mindezt nagyvárosi modellbe ágyazva. Mindenesetre ez az óvoda a legtöbbet hozza ki abból a környezetből, amit még a komlóillatot árasztó sörgyár, a környező lakótelep blokkok és az Éles sarok szürkesége sem tud lehangolni. Januárban meg is kapták a Zöld Óvoda címet, nemcsak a fenntarthatóvá alakított gyulcs alapú tető, de a tudatos környezeti nevelés és a madárvédelem elismeréséül is. Amióta egy madarász havonta az erdei madarak életéről tart vetítéseket, azóta szorgalmasan töltögetik az udvar faágaira szerelt madáretetőket és lepkeitatókat, lelkes közszolgálati munkaként követik nyomon a halastó szaporulatát, és gondozzák a vízparti növényvilágot.
Óvónők kórusa
A Kincskeresők Óvoda önkormányzati intézményként működik, két éve egy hetven négyzetméteres padlófűtéses tornateremmel bővítették az épületet, az udvart pedig egy műfüves minifocipályával. Óvodáztatási díj nincs, a szülőknek az étkeztetésen túl az alkalmi programokért és az év végi táborozásért kell fizetniük. “Nagyon sokan keresik óvodánkat, tavasz végén férőhely hiányában bizony sok szülőnek kell másik óvodát tanácsolnunk. Az iskolákból, ahova mentek tőlünk, sokszor kapunk olyan visszajelzést, hogy a mi gyerekeink sokkal kommunikatívabbak a kortársaikhoz képest, mernek beszélni és gazdagabb a szókészletük. Pedig az utóbbi években mi már nem erőltetjük a gyerekeket szereplésre, szeretünk mindent közösen megélni. Nálunk ünnepekkor az óvónői kórusunk énekel és báboz a gyerekeknek” – mondja az óvoda pedagógus, miközben hozzáteszi, egy Freinet-óvónőnek el kell fogadnia, hogy nem frontális módon kezdeményez, hanem a gyerekkel együtt tapasztalja meg a világot. De az óvónők feladata a havi újság szerkesztése, az évkönyv összeállítása és a faliújság gondozása. Freinet például az életidegen korabeli tankönyveket sosem vitte be az iskolai osztályokba, inkább az élményekkel szerzett saját tapasztalat dokumentálását tartotta fontosnak.
“Már a legkisebbeket is arra tanítjuk, hogy feladataink vannak, amiket ha elvállaltunk, végig is csinálunk. Nagycsoportra már eljutunk oda, ha valamit sikerült megcsinálnunk, akkor be is tudjunk számolni róla. Mi hiszünk a kötetlen nevelésben, de a szabadság, az önállóság nem egyenlő a szabadossággal. Nem azt mondjuk egy gyereknek, hogy bármit megtehet, hanem lehetőségeket kínálunk, amikből kiválasztja, mivel szeretne foglalkozni. Van egy erős szokás- és szabályrendszerünk, amit a gyerekek sosem lépnek túl” – fogalmazott Bódi Márta.
A módszer, amit egy háborús lövésnek köszönhetünk
A francia pedagógus, Celestin Freinet 1920-tól 46 éven át halálig tanított, de talán azt sosem gondolta, hogy egyszer majd a világháborús sérülése miatt számít reformernek a pedagógusok között. Freinet fiatal sorkatonaként kapott tüdőlövést a verduni csatában, a sebesülése miatt az iskolában tanítóként csak halkan és keveset beszélt. Mivel nem tudott kiállni a katedrára, ezért kitolta a teremből a tanári asztalt, és azt mondta, üljünk körbe, hogy mindenki hallhasson. Iskolájába szegény gyerekek jártak, akik akkor láttak a világból valamit, ha tanáruk megmutatta nekik. Freinet az ismereteket úgy tudta legjobban átadni, ha elvitte a gyerekeket, hogy felfedezzék a környezetüket, miközben növényeket és állatokat gondoztak. Később kisebb műhelyeket alakított ki a tanulóknak a terem különböző szegletében, ahol rajzoltak, barkácsoltak, kézműveskedtek, előre megírt tankönyvek helyett saját tapasztalataikat egy nyomdagép segítségével dokumentálták. Hazánkban a módszerhez szükséges szabadság miatt mégis inkább óvodákban alkalmazzák ezt a pedagógiát.
A francia pedagógus, Celestin Freinet 1920-tól 46 éven át halálig tanított, de talán azt sosem gondolta, hogy egyszer majd a világháborús sérülése miatt számít reformernek a pedagógusok között. Freinet fiatal sorkatonaként kapott tüdőlövést a verduni csatában, a sebesülése miatt az iskolában tanítóként csak halkan és keveset beszélt. Mivel nem tudott kiállni a katedrára, ezért kitolta a teremből a tanári asztalt, és azt mondta, üljünk körbe, hogy mindenki hallhasson. Iskolájába szegény gyerekek jártak, akik akkor láttak a világból valamit, ha tanáruk megmutatta nekik. Freinet az ismereteket úgy tudta legjobban átadni, ha elvitte a gyerekeket, hogy felfedezzék a környezetüket, miközben növényeket és állatokat gondoztak. Később kisebb műhelyeket alakított ki a tanulóknak a terem különböző szegletében, ahol rajzoltak, barkácsoltak, kézműveskedtek, előre megírt tankönyvek helyett saját tapasztalataikat egy nyomdagép segítségével dokumentálták. Hazánkban a módszerhez szükséges szabadság miatt mégis inkább óvodákban alkalmazzák ezt a pedagógiát.
