nlc.hu
Baba
11 jel, hogy fantasztikus anya lesz belőled

11 jel, hogy fantasztikus anya lesz belőled

Ha még gyerekvállalás előtt állsz és bizonytalan lennél magadban, akkor ez a lista neked íródott. Ezzel a 11 tulajdonsággal felvértezve biztos lehetsz benne, hogy fantasztikus anya válik belőled, úgyhogy nyugodt szívvel vághatsz neki a gyereknevelés rögös útjának.

1. Teljes mértékben érted, hogy milyen hatalmas kihívás gyereket nevelni

A legjobb anyukák reálisan látják, hogy mi mindent meg kell tenniük azért, hogy önálló, talpraesett felnőtt embert faragjanak a gyermekeikből. Nem csupa napsütés és babamosoly az élet a születésüktől kezdve. Van benne sok kakipucolás, hajnali háromkor ébresztő, sok hónap nem alvás és teljes pénzügyi támogatás egész életeden keresztül egy olyan ember számára, aki nem lesz feltétlenül hálás érte.

Előfordul, hogy úgy szülnek a nők gyereket, hogy valamilyen űrt szeretnének betölteni vele az életükben, ami persze nem sikerül, és hamarosan rá kell ébredniük, hogy a szüléssel egész más változások köszöntenek rájuk. Mondhatjuk úgy is, hogy az anyaság az egyik legkijózanítóbb élmény az életben. Ha előre készülsz rá lelkileg, akkor azért nem lesz olyan sokkoló ráébredni a saját felelősségedre.

2. Türelmes vagy még a legnagyobb őskáosz közepén is, és átgondoltan reagálsz

Az a fajta vagy, aki remekül manőverezik, kikerüli a béna sofőröket, miközben a saját autóját biztonságosan elvezeti a célba. Mély lélegzetet veszel, mielőtt trollokra reagálnál az interneten, vagy egyenesen képes vagy nem válaszolni nekik egyáltalán. Ezek a képességek jól jönnek az anyaság rögös útján.

Még a legjobban nevelt gyerek is képes kicsapni a szüleinél a biztosítékot, megütni más gyerekeket, felmászni a könyvespolcra vagy egy elegáns mozdulattal kiborítani egy liter tejet a szőnyegre. Ilyenkor szükség van a pókerarcra és arra, hogy tízig tudj számolni, mielőtt bármit mondanál. Ha nyugodt tudsz maradni, és nem az első reakciódat engeded szabadon, akkor kisebb eséllyel hagyják el olyan mondatok a szádat, hogy “már megint mit műveltél, te büdös kölök, széjjelváglak”.

11 jel, hogy fantasztikus anya lesz belőled

3. Tisztában vagy a határaiddal

Felnőttél annyira, hogy már bízol magadban, tudod, mi a jó neked, és tudod azt is, hogy mit engedsz meg a környezetednek, hogyan bánjanak veled. Nagyon fontos képesség ez, ettől viselkednek mások veled tisztelettel, és ezt kell megtanítani a gyerekeidnek is. Ha benned nincs még meg, akkor hogyan is tanulhatnák meg, hogyan kell tisztelni és tiszteletet kivívni? Utánozni fognak téged, és ha azt látják, hogy anyával mások nem bánnak szépen, akkor az rányomhatja a bélyegét az ő kapcsolataikra is felnőttkorukban. Ráadásul ha tisztában vagy a határaiddal, akkor a gyerekeiddel is könnyebben tudsz majd boldogulni és erőlködés nélkül terelgetni őket a jó irányba.

4. Könnyen barátkozol új emberekkel

Nyitott vagy és nem félsz a változásoktól, ezért szinte vonzod magadhoz az új embereket, akikben bízhatsz. A barátaid tudják rólad, hogy nem ítélkezel és meghallgatod őket, figyelembe veszed a véleményüket. Az elfogadás fontos az emberek számára, és ugyanúgy fontos a gyereked számára is, hiszen nem tudhatod, hogy milyen személyiségű lesz a csemetéd. Ha nyitottan és befogadóan tudsz hozzáállni, akkor tudni fogja, hogy ő egy szerethető kis ember, aki nyugodtan léphet majd ki a nagyvilágba. Ez az egyik legfontosabb, amit meg kell neki majd tanítanod.

5. Bele tudod képzelni magad más ember helyébe

Te nem az az ember vagy, aki rögtön véleményt mond valakiről anélkül, hogy ne gondolna bele, milyen lehet a másik bőrében lenni. Ha valaki undok veled, akkor nem undokoskodsz vissza neki zsigerből, hanem előbb eltűnődsz azon, mi zaklathatta fel ennyire, hogy rajtad tölti ki a mérgét. Amikor majd a gyermeked láthatóan minden ok nélkül lesz iszonyatosan dühös és üvöltözik veled olyanért, amit el sem követtél, akkor szükséged lesz erre a képességedre.

Gondolatolvasóvá kell válnod, hogy kiderítsd, mi baja van igazából, mert abban biztos lehetsz, hogy nem azért veri majd magát a földhöz, mert a piros poharat adtad neki a zöld helyett, hanem valami belül frusztrálja inkább. Gyakorold a barátaidon az empátiát, mert enélkül a tulajdonság nélkül megnehezíted a saját életedet anyaként.

11 jel, hogy fantasztikus anya lesz belőled

6. Hajlandó vagy feláldozni magad

Nem ténylegesen feláldozni, mint mondjuk beugrani a kútba valaki helyett, hanem inkább csak áldozatokat hozni az élet kis dolgaiban. Megosztani az ebédedet egy kollégával, aki otthon felejtette a saját ételét. Mert az anyaság tulajdonképpen minden nap minden percében egy kis áldozatot kíván tőled. Átalakítja az értékrendedet és a saját érdekeid elé kell helyezned egy másik ember – a gyereked – érdekeit. Ez nemes egyszerűséggel azt jelenti, hogy neked minden nap egy kisebb fajta szuperhősnek kell lenned. Nem olyan nehéz, mint amilyennek hangzik, de érdemes rá előre felkészülni.

7. Nem félsz átvenni az irányítást

Vezéregyéniség vagy, aki a munkájában jól irányítja saját magát, és ha kell, másokat is. Ez nem azt jelenti, hogy hatalommániás vagy, és csak az valósulhat meg, amit te akarsz, hanem hogy a háttérben is képes vagy igazságosan dönteni, és nem kizárólag a saját érdekeidért dolgozni. Csapatban tudsz gondolkodni, közben pedig nem stresszelsz attól, ha neked kell meghoznod a nagy döntéseket. Azok a nők, akik nem félnek határozottan irányt mutatni, könnyebben húzzák meg a gyerekeiknek is a határokat, és tartatják be velük észrevétlenül a szabályokat.

8. Elvégzed a piszkos munkát, ha szükséges

Nem azt a piszkos munkát, amikor a maffiafőnöknek el kell földelni valamelyik ellenségét, sokkal inkább a konkrét piszkos, kakis, vécépucolós munkát. Ha undorít, hogy más után takaríts, akkor például nem biztos, hogy készen állsz arra, hogy a gyermekedet kipucold majd a kakiból, amikor a háta közepéig sikerül olyannak lennie. Készülj fel, hogy anyasággal együtt jár egy nagy csomag kakis pelenka, lehányt szőnyeg, vérző íny és pisis lepedő, amit javarészt neked kell majd eltakarítanod. Ha ezt olvasva nem forog a gyomrod, akkor készen állsz az anyaságra.

11 jel, hogy fantasztikus anya lesz belőled

9. Tudod szeretni magad

Talán nem vagy éjjel-nappal elégedett magaddal, mert az sem lenne túl reális, de elfogadtad magad. Van egy alapönbizalmad, amit a kis mindennapi helyzetek, konfliktusok nem befolyásolnak és nem tudnak felborítani. Az önelfogadás azért rendkívül fontos, mert csak ebből a kiindulópontból tudod megtanítani a gyerekedet, hogy hogyan szeresse önmagát, és hogyan váljon belőle önbizalommal teli felnőtt ember.

10. A nehéz helyzetekben is megtalálod a humort

Az anyasághoz egyszerűen nélkülözhetetlen a humorérzék, ha ez nincs, akkor minden apróságon ki fogsz borulni. Ha nem tudsz nevetni az abszurd, néhol szürreális helyzeteken, akkor a gyerekekkel töltött időd nem lesz felhőtlenül boldog. Nevess saját magadon és nevess az életen, bármit is hoz eléd.

11. Elfogadod, hogy vannak dolgok, amikre nincs hatásod

Azok, akik megértik még gyerekszülés előtt, hogy egyszerűen nem lehet minden tökéletes, és úgysem lesz pont olyan az élet, amilyennek megálmodták, sokkal kevésbé stresszesek és sokkal rugalmasabbak. A rugalmasság pedig egy nagyon hasznos tulajdonság, amikor gyerekeid vannak, mert így véletlenül sem kezded el kergetni a tökéletes anyaságot, és nem frusztrálod magad azzal, hogy úgysem lehetsz olyan, amilyennek elképzelsz egy jó anyát. Megkíméled magad az önostorozástól és lelkifurdalástól, és épp ettől válasz tökéletes anyává – a saját gyerekeid számára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top