nlc.hu
Baba
10 döntés, amitől nem leszel rossz szülő

10 döntés, amitől nem leszel rossz szülő

A szülők mesterei annak, hogy saját lelkifurdalásaikat apróságok miatt gerjesszék és jó nagyra növeljék. A legkisebb döntésen is napokig bírunk rágódni és szörnyű szülőnek érezni magunkat. Közben elfelejtjük, hogy mi is csak emberből vagyunk.

Ömlik ránk a sok okosság, hogy hogyan kell jó szülőnek lenni, hogyan rontottuk el már az anyaméhben, sőt a fogantatás pillanatában az egészet. Veszélyes a túl sok gyereknevelésről szóló szakirodalom – és álszakirodalom – olvasása, mert könnyen oda vezethet, hogy egy nagy, két lábon járó lelkifurdalássá változunk, és azt gondoljuk, hogy a mi gyerekünknek már egészséges teste-lelke biztos nem lesz egy ilyen anyával.

Pedig nincs terhelt gyerekkora annak a gyermeknek, akinek az anyukája néha elfelejti, hogy vacsoraidő van, vagy hagyja, hogy a gyereke számítógépes játékokkal játsszon olykor. Lehet törekedni arra az álomvilágban létező tökéletességre, amit a gyerekpszichológusok leírnak, csak épp felesleges. Mert egyet felejtenek ki ezekből a gyereknevelésről szóló írásokból: a szülők is emberek, és nem robotok. Ez a tíz döntés is ezt mutatja, amelyek nagy részét már valószínűleg te is meghoztad, és amiktől véletlenül sem szabad rosszul érezned magad.

1. Engeded, hogy kukoricapelyhet, csokit vagy szabadon választható édességet vacsorázzanak

Néha a vacsora körül horrorisztikus állapotok uralkodnak, hiába minden igyekezeted, nem sikerül olyan ételt az asztalra rittyentened, ami mindegyik családtagnak megfelelő lenne. Ha néha megadod magad, és nem küzdesz inkább az elemekkel, az sem baj, csak ússz az árral, belefér egyszer-kétszer, hogy ne a legegészségesebb étel kerüljön az asztalra.

10 döntés, amitől nem leszel rossz szülő

2. Rajzolhat a gyerek a falra

A gyerekeknek van egy olyan időszakuk, amikor falra akarnak rajzolni, ez ellen már nem is küzdesz, minden ellenállás úgyis hasztalan, megtalálják a módját és az eszközt hozzá, hogy ott virítson a kézjegyük, ahol ők akarják. Inkább megengeded nekik a falrajzokat, mondjuk lemosható zsírkrétával. Aztán úgyis ráébredsz, hogy ha szabad rajzolniuk, akkor egy-két freskó után már nem is lesz olyan izgalmas, és abbahagyják maguktól.

3. Olykor káromkodsz

A káromkodás csúnya dolog, de felesleges foggal-körömmel tiltani. Ha kijelented, hogy soha nem mondhat senki csúnya szavakat a házadban, akkor nagyot fogsz zuhanni a gyerek szemében, ha egyszer mégis elhagyná a szádat egy káromkodás. Véletlenül persze, csak azért, mert mondjuk ráesett egy zongora a kislábujjadra. A szülők is esendők és hibáznak néha, inkább ezt tanulja meg, ne azt, hogy a csúnya szavaktól összedől a világ.

4. A tévét használod bébiszitternek

A lelkifurdalások netovábbja tör rád éjjel, ha délután letetted a gyereket a tévé elé zombulni, hogy kicsit legyen időd. Csak egy kávét szeretnél inni, esetleg összeszedni végre a szennyest. De ha azért csináltad, mert bambulni akarsz ki a fejedből húsz percig úgy, hogy nem “anyázik” senki közben, akkor is megérdemled. Ettől még nem leszel rossz szülő, csak szükséged van énidőre.

10 döntés, amitől nem leszel rossz szülő

5. Néha kihagyod a fürdetést

Előfordul, hogy nincs erő, kitartás, kedv, türelem ahhoz, hogy a kádban gumikacsázz a gyerekekkel. Annyira nem vagy ettől rossz szülő, hogy még jót is teszel vele a csemetédnek, hiszen egy fáradt, kedvetlen, türelmetlen szülő a fürdőkád szélénél ülve sokkal rosszabb, mint egy kedvesen épp esti mesét olvasó anyuka. Igazából ez a gyerek érdeke, hogy olykor koszosan kerüljön ágyba.

6. Más néven szólítod a gyerekedet

Megnyugtatlak, én általában csak másodszorra találom el a saját három gyerekem közül annak a nevét, akihez tényleg szólni akarok épp. Leginkább akkor fordul elő, ha mérges vagyok, és hirtelen még a macska neve is előbb tolul a nyelvemre, mint a saját gyerekemé. Csak semmi pánik, ezzel valószínűleg még százmillió anyuka pont így van, nem kell ezért ostorozni magad.

7. Előfordul, hogy délután 5 előtt már borozol

Ez csak abban az esetben nagy probléma, ha minden nap ilyen késztetést éreznél magadban, hogy alkoholt igyál a túléléshez, mert akkor szakemberhez kell fordulnod. De ha csak annyiról van szó, hogy néha rád tör az érzés, aminek engedelmeskedsz, és kinyitsz egy finom száraz vöröset, akkor nincs aggódni valód. Vannak olyan napok, amikor valami tudatmódosításra van szükség, ilyenkor még a bor a legjobb megoldás.

10 döntés, amitől nem leszel rossz szülő

8. A Facebook előtt bambulsz

Az internet a legnagyobb áldás és átok egyszerre. Jó, hogy van, amikor hirtelen választ kell kapnod valamire, vagy ki sem tudsz mozdulni, de mégis lesz életed. Csakhogy ott van a Facebook, amire ha nem vigyázol, még a végén beszippant. Ideig-óráig nem feltétlenül baj elrejtőzni kicsit a virtuális térben, csak a mértéket kell megtanulni.

9. Nem érzed mindig olyan nagyon áldottnak magad

Például amikor totyogóként hisztizik, akkor nagyon nehéz azt érezni, hogy mennyire jó anyukának lenni. Vagy amikor épp küzd veled, mert nem akarja, hogy bekösd az autósülésbe. Akkor sem érzed az anyaság szentségét, amikor délutáni alváskor leveszi magáról a pelenkáját, és az egész termés a kiságyban vár téged. Semmi baj ezzel, a gyereknevelés nem csillámos felhőbe csomagolt vattacukor, ez így van jól.

10 döntés, amitől nem leszel rossz szülő

10. Panaszkodsz a gyerekeidre

Remek alkalom, hogy utána rettenetes lelkifurdalásod legyen, pedig igazán nem kell, hogy így érezz. A gyereknevelés olyasmi, mint a házasság: néha a hátad közepére sem kívánod a másikat, de azért még nagyon is szereted. Néha idegesítőek, máskor meg tündérvirágszálak. Ahogy mi magunk is néha idegesítőek, máskor meg tündérvirágszálak vagyunk. Ne neheztelj magadra csak azért, mert nem rózsaszín szemüvegen keresztül nézed őket, inkább csak azon legyél, hogy úgy szeresd őket, ahogy vannak. Ha ez megvan, akkor minden más teljesen mindegy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top