Baba

Minden anyukának szüksége van egy nem anyuka barátnőre

Amikor az első gyermekemmel teherbe estem 25 évesen, csupa gyerektelen barátnőm volt, akiknek nemhogy baba, de még férj sem járt az eszükben. Amennyire vártam a babám érkezését, annyira féltem is az új élethelyzettől, mert mindenki biztosított róla, hogy nagyon sokat veszítek, amiért fiatalon vállalok gyereket.

Elképzeltem az eléggé szomorú jövőt, amiben én egyedül voltam, otthon, elhízottan, pizsamában és kócosan, egy gyerekkel a karomban, olyan valaki, akinek a szociális élete meghalt, és maximum telefonon érintkezik a külvilággal. Olyannak festették le a körülöttem lévők a következő éveimet, hogy többé nem nagyon szólhatok senki máshoz, csak a gyerekemhez. Szerencsére azonban nem így lett, köszönhetően a gyermektelen barátoknak. Íme 5 ok, amiért minden anyukának szüksége van olyan barátnőre, akinek még nincs gyereke.

1. Olyan elfoglaltságokra buzdítanak, amiknek semmi közük a gyerekhez

Amikor otthon vagy gyeden a babáddal, akkor a napod nagy része a gyereked körül forog. Nem kell megbirkóznod az irodában a munka adta kihívásokkal vagy határidőkkel, amiket képtelen vagy betartani. A legtöbb ember körülötted, akikkel esetleg kapcsolatba kerülsz, hasonló élethelyzetben van, mint te, úgyhogy a beszélgetéseid és tevékenységeid velük is a gyerekek körül forognak. Például együtt sétáltatjátok a szomszéd kismamával a babáitokat, miközben róluk cseréltek eszmét, árultok el egymásnak titkos babás recepteket, pelenkacserélési trükköket.

Ez remek, de egy idő után elég kevés. A gyermektelen barátnők egyfajta intellektuális fűszert adnak hozzá az életedhez ilyenkor, boldogan csevegnek veled bármi másról, csak nem a gyerekről. Friss szellőt jelentenek, elér hozzád velük az élet illata, és te magad is nyitottabbá válsz tőlük.

Minden anyukának szüksége van egy nem anyuka barátnőre

2. Nem ítélkeznek az anyaságod felett

Ha pedig mégis ítélkeznének vagy tanácsot akarnának adni szoptatásügyben, akkor könnyen legyinthetsz rájuk, hiszen fogalmuk sincs, miről beszélnek. Ezzel szemben, ha más anyukák kezdenek ítéletet mondani feletted, akkor egy icipici hang elkezd a fejedben motoszkálni, hogy hátha igazuk van, és egészen idáig teljesen rosszul kötötted meg a hordozós kendődet, és borzalmas anya vagy, amiért folyton ölben cipeled azt a szegény gyereket.

Viszont ha egy gyerektelen barátnőd kérdezi meg tőled, hogy “biztos vagy benne, hogy így kell fogni azt a babát?”, akkor tudod, hogy nem ítélkezve kérdezi, hanem mert tényleg kíváncsi rá, és valószínűleg meg van rémülve, hogy majd ő hogyan fogja ezt az anyaság dolgot megoldani, amikor odakerül az életben.

3. Segítenek, hogy ne menj ki a divatból

Szerencsére konkrétan a szemedbe mondják, hogy már ciki, ha mindig melegítőnadrágban mászkálsz, és attól még, hogy otthon vagy, nem kell megelégedned a tíz-kiló-rajtam-maradt-kit-érdekel-hogy-nézek-ki hozzáállással. Tanácsokkal is szívesen ellátnak, sőt elmennek veled új ruhákat venni, ha épp el tudsz otthonról szabadulni, ha esetleg egy mérettel megnőttél terhesség alatt.

4. Boldogan eltöltenek veled egy teljes éjszakát úgy, hogy nem beszélgettek a gyerekről

Biztos lefutják a kötelező köröket, hogy “na és hogy van a pici baba meg mi van ezzel a szoptatással”, de amint ezen túlestek, már nem fognak további mélységekbe bocsátkozni veled sebes mellbimbókról és sárga kakikról társalogva. Boldogan üldögélhetsz velük egy asztalnál, és felveheted a fonalat a világ nagy dolgairól cseverészve, amik otthon elkerültek valahogy az utóbbi hónapokban.

5. Emlékeztetnek, hogy az anyaság ajándék

Egy olyan ajándék, amit örömmel megosztasz majd velük egy napon, amikor ők is anyává válnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top