Az én legkisebb gyermekem esetében ez a szeparációs szorongás kicsit még intenzívebb és még hosszabb volt, mint másoknál, mert egyedül voltam vele, máshoz nem igazán tudott kapcsolódni – a nővérein kívül. Az egyik napról a másikra kezdődik mindig, tegnap még nem érdekelte, hogy kimegyek a szobából, míg ő boldogan nézelődik a járókájában 7 hónapos kora körül, ma pedig már éktelen nagy visítás van belőle, ha csak két métert arrébb merek menni.
Azt mondják a szakértők, hogy a szeparációs szorongás elmúlik a babák egyéves korára, de csak azért, hogy 15 hónaposan újult erővel visszatérjen. Idegtépő időszakok ezek, hiszen még a legalapvetőbb szükségleteinket is csak szőnyeg alatt osonva vagy alvásidőben tudjuk elintézni. Arról pedig természetesen szó sem lehet, hogy más vegye őket kézbe, még az apjuk ellen is ellenkeznek ilyenkor. Az apukák hajlamosak is megsértődni és azt gondolni, hogy anyát jobban szereti a gyerek, pedig sem a baba, sem az anya nem tehet erről a jelenségről. Sőt igazából jó, ha belép az életünkbe a szeparációs szorongás, mert ez annak a jele, hogy egészséges kapcsolat fejlődik a gyermek és szülője között.
De miért ilyen idegesek a babák?
Az egészet rákenhetjük az értelmi fejlődésre. Nyolc hónapos koruk előtt olyan, mintha a gyerekeknek nem lenne rövidtávú memóriájuk. Ha elraksz egy játékot, akkor az a játék nem létezik többé a babád számára. Ha anya vagy apa kimegy a szobából, akkor a baba úgy érzi, otthagyták egy erdő közepén a farkasoknak, és soha nem jönnek vissza. Ezért van az, hogy egy 4 hónapos babának még nem okoz gondot, ha más ember fogja meg az anyján, apján kívül, de pár hónapra rá már az értelmi fejlődése miatt kiakad ugyanettől. Ahogy az agya érik, úgy ébred rá, hogy azok a dolgok is léteznek, amiket ő nem lát.
A 15 hónapos kor körül felébredő újabb szeparációs szorongás épp emiatt már kicsit máshogy néz ki, mint a 7 hónapos korában tapasztalt forma. Ekkorra már megérti a gyermek, hogy nem megszűnsz létezni, hanem valahol máshol vagy, amikor elmész, csak az időérzéke még nem elég fejlett ahhoz, hogy megítélje, pár percre mentél ki a szobából, vagy örökre elhagytad. A végeredmény ugyanaz: sok sírás. Azért van ez a rengeteg bőgés, mert a totyogó ezzel tudja csak kifejezni az érzéseit: szeretné irányítani a saját kis világát, nem akarja, hogy elmenj, de nem tud megállítani, frusztrálttá válik, hogy nincs a kezében az irányítás, és nincsenek még meg azok a nyelvi eszközei, hogy ezt kifejezésre juttassa. Marad a sírás, hisztizés, földön fetrengve visítás.
Félelmetes emberek mindenhol
Olykor még az sem kell egy nagyjelenethez, hogy elhagyd a szobát. Ha ott vagy te is a szobában, akkor nem hajlandó senki más kezében sem nyugodtan ellenni, csak anya jó neki. Egyrészt ez persze szívet melengető tud lenni, hogy ennyire szeret és ragaszkodik hozzád, másrészt egy kicsit kényelmetlen is, hiszen sárba tiporja apja, nagyszülei, rokonai érzéseit.
Pedig nem kell megbántódni ezen, hiszen ez is csak az agyi fejlődés eredménye, és annyit jelent, hogy elért a baba abba a korba, amikor már meg tudja különböztetni az embereket. Mivel általában anyával tölti a legtöbb időt, ezért ő lesz számára a biztos pont ebben az idegenekkel teli világban. Oké, ez mind szép és jó, de ettől még frusztrálttá válsz, mert nem tudod nyugodt szívvel másra hagyni a gyermekedet fél órára sem. A szakértők az alábbi nyugtató stratégiákat ajánlják ilyen esetben:
- Legyen kiszámítható napirendje: Minden főbb napirendi pont ugyanabban az időben történjen az evéstől kezdve a fürdésen át a fektetési rituáléig. Biztonságot nyújt a gyermeknek, ha kiszámítható számára a napja, és ezzel lehet rávezetni arra, hogy anya egy bizonyos időpontban mindig visszatér hozzá.
- Tedd játékossá: Játssz vele kukucskálósat és minden olyan játékot, amiben te eltűnsz egy kis időre, majd visszajössz. Segít neki megérteni, hogy amikor elmész, az nem örökre szól.
- Hagyd néha másra: Nem megoldás az, ha bezárod magad vele a lakásba, és megpróbálod kivárni a szeparációs szorongás végét. Gyakorolni kell vele, hogy mihamarabb ráébredjen, nem veszít el téged, ha elmész otthonról. Hagyd rövid időre – félórára, órára – olyan emberre, akiben bízik, és akit jól ismer.
- Ne nyújtsd el a búcsúzást: Minél tovább búcsúzkodsz tőle, annál inkább sírni fog, és nem akar elereszteni. Tegyél le róla, hogy sírás nélkül megúszod, ha megpróbálod megnyugtatni, mielőtt kilépnél a lakásból, inkább találj ki egy gyors búcsúzkodást, amit minden alkalommal adj elő vele. Lehet az annyi, hogy megpuszilod, megsimogatod a fejét és elmondod, hogy mikor mész haza, nem kell extra dolgokra gondolni. Amikor pedig elmentél, akkor ne menj vissza, mert attól csak még több könny törhet elő a gyermekből.
- Ne osonj ki: Régebben azt javasolta nekem a védőnő, hogy észrevétlenül hagyjam el a házat, mert akkor majd nem fog sírni a gyerek, mert nem látja, hogy elmegyek. Ha ezt tanácsolja neked valaki, véletlenül se fogadd meg. Amikor hirtelen eltűnsz, akkor csak a szorongás nő a gyermekben, és nem érti, hogy hova lettél, bizonytalanná válik, nem tudja mi történt veled. El kell köszönni tőle, meg kell neki mondani, hova mész, és biztosítani kell róla, hogy vissza fogsz jönni.
A legfontosabb pedig az, hogy ne aggódj, kétéves kora körül megszűnik a szeparációs szorongás, és nyugodtan mehetsz el vécére vagy léphetsz ki a lakásból.
Macikák, nyuszikák, takarók
Ha a gyermeked ragaszkodik valamilyen plüssállathoz vagy egy kissé viseletes takaróhoz, akkor érezd szerencsésnek magad. Ezeknek a tárgyaknak varázslatos hatásuk van, magabiztosabbá teszik a gyereket, és segítenek abban is, hogy leváljon a szüleiről. Akkor van a legnagyobb szerepük, amikor te nem vagy ott neki, kapaszkodhat beléjük, biztonságot nyújtanak neki. Ha pedig elveszne valamelyik, akkor hirtelen helyettesíteni kell számára, bár nem lesz könnyű, hiszen rögtön észreveszi, hogy az már egy másik macika, nyuszika vagy takaró. De ha így is lenne, és nem fogadja el a helyettesítést, akkor sincs ok pánikra, adni kell pár napot a gyermeknek, hogy meggyászolja a veszteségét, utána úgyis választ egy új barátot magának.
Olvass még többet a szeparációs szorongásról:
- A kisgyerekkor legrázósabb időszakai
- Bölcsőde – minden kezdet nehéz
- Ezért örülj, ha még kicsi a babád
