nlc.hu
Baba
Ez a 4 dolog kell, hogy ne önző gyerekeket neveljünk – Harvard tanulmány

Ez a 4 dolog kell, hogy ne önző gyerekeket neveljünk – Harvard tanulmány

A Harvard kutatásában 10.000 általános iskolás és gimnazista korú gyerek vett részt, 33 amerikai iskolából.

A 10 évnyi vizsgálatból kiderült, hogy a gyerekek sokkal többre értékelik a teljesítményt és a személyes boldogságukat, mint a másokkal való törődést. Csupán a résztvevők 20 százaléka választotta azt, hogy a boldogsághoz az is hozzátartozik, hogy törődnek a körülöttük élőkkel.

Ez pedig elég veszélyes képet mutat, mert az derült ki a számtalan kérdés során, hogy a felnövekvő nemzedék egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy mi lesz másokkal, simán átgázolnak a környezetükön, ha a saját, személyes sikerük úgy kívánja.

A többségnek az volt a véleménye az életről, hogy első helyen a saját boldogságuk áll, utána a jólét, és csak ezek után szabad energiát áldozni másokra. A harvardi tudósok a következő négy javaslattal szeretnének segíteni a szülőknek, hogy a gyerekeiket egy törődőbb, kedvesebb irányba tereljék:

1. Adj lehetőséget a gyerekednek, hogy kedves legyen

A segítőkészség tanítható, nem úgy születik a gyermek, hogy tudja magától, hogyan kell másokra odafigyelni. Ahogy egy gitáron megtanul játszani, úgy sajátíthatja el a törődést is. Teremts neki szituációkat, amiben segítenie kell másoknak, mint például egy barátjának a házi feladatban, kapjon házimunkát, vigyél vele ételt a hajléktalanoknak. Ezekkel a helyzetekkel tanulja meg, hogy rajta is múlik, ő is hozhat változást a világban, legalább egy ember életében.

Ez a négy dolog kell, hogy ne önző gyerekeket neveljünk - Harvard tanulmány

2. Tanítsd meg perspektívát váltani

Megtaníthatod arra is a gyerekedet, hogyan helyezkedjen mások helyzetébe. Hogyan hallja meg a saját belső hangját, miközben odafigyel arra, hogy a tágabb környezetében mi történik. Hogy vegye észre a sokszor láthatatlannak tűnő embereket, mint például az új osztálytársat vagy a túl csendes gyereket az ebédlőben. Így tanulhatja meg, hogy társadalmi szinten is van felelőssége.

3. Mutass neki jó példát

A példádból tanul a legtöbbet, ha azt látja, hogy vállalod a hibáidat, meghallgatod őt is, és igyekszel összehozni az ő világképét a te értékeiddel, akkor jó példát mutatsz neki. Ha törődsz másokkal, a gyermeked is figyelmes emberré válik.

4. Segíts a gyerekednek, hogy jól kezelje a negatív érzelmeit

Nehéz olyankor jól figyelni másokra, mikor a haraggal vagy szégyen érzésével küzdünk. Szülőként meg kell tanítani a gyermeket arra, hogy teljesen rendben van, ha ilyen negatív érzéseket érez. Szüksége van rá, hogy megtanítsd neki, hogyan kezelje jól magában ezeket az érzelmeket, hogyan ne töltse ki a környezetén élőkön.

Olvass még több tanulmányt:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top