“A hároméves lányommal már pár perce keringtünk a sorok között, amikor megláttalak. Egy kedves nőt, aki a lányomat nézte, és mosolygott. A lányom csak mondta, mondta a magáét, hogy milyen napja volt az oviban, és hogy melyik az új kedvenc rajzfilmje. Félúton megint beléd botlottunk, megint mosolyogtál, én pedig udvariasan visszamosolyogtam, gondoltam, biztos emlékeztet a lányom a saját lányodra.
Majd, amikor már a pénztár felé igyekeztünk, odaléptél hozzám, és elmondtad, hogy mennyire üdítő volt számodra látni, hogy milyen szépen viselkedem a lányommal.
Jólesett neked, hogy olyan anyukát láttál, aki beszélget a gyerekével és figyel arra, amit mond, nem pedig elhallgattatja. Hogy úgy beszéltem a lányomhoz, mint egyenrangú félhez, nem mint egy hároméveshez. Azt mondtad, szociális munkásként dolgoztál sok évig, és annyi szörnyűséget láttál, hogy szívet melengető volt azt nézni, ahogy a lányom és én teljes természetességgel beszélgetünk.
Amit nem tudhattál, hogy én aznap kifacsarva, kimerülten jöttem el a munkahelyemről. Nem láttad, hogy milyen türelmetlen voltam a lányommal, amikor próbáltam rávenni, hogy üljön már be a kocsiba, és azt a frusztrált pillantást sem láttad a szememben, ami akkor jött elő, amikor nem akarta bekötni magát. Nem hallottad a hangomat, amikor válaszoltam a lányom hisztijére, amiért nem kapott rögtön a boltba lépéskor csokit. Vagy nem láttad a testbeszédemen azt a végkimerülést, amit éreztem, amikor megkért a gyermekem, hogy üljek le mellé otthon játszani. Nem voltál ott, hogy észrevedd a pillantásomat, ahogy azt válaszoltam, hogy »Most nem, anyának dolga van, talán kicsit később.«
Olyan anyának láttál engem a boltban, amivé mindennap válni szeretnék.
Átláttál az alvásmegvonástól puffadt szemeimen, és megláttad bennem az anyaság igazi lényegét. Egy olyan anyát láttál, aki szereti a gyerekét, aki örömmel tölt el 25 percet a lányával a boltban, és boldogan hallgatja meg a mondanivalóját. A mosolyomat és a nevetésemet vetted észre. Egy keményen dolgozó anyát láttál, rengeteg tennivalóval, aki végtelenül szereti a gyermekét.
Meg szeretném neked köszönni. Vannak napok, amikor az anyaság számomra küzdelem, amikor azt érzem, hogy elbuktam, mint szülő. Köszönöm, hogy emlékeztettél rá, hogy azok a rossz pillanatok jönnek-mennek, de a szépek mindig emlékezetesek maradnak. Mindig lesznek hibáim, de nem ezek határozzák meg, hogy milyen anya vagyok.
Köszönöm, hogy emlékeztettél rá: minden tökéletlenségem ellenére mégis jó anya vagyok. Köszönöm, hogy észrevettél engem és mindazt a jót bennem, amivé válhatok.”
Olvass még több nyílt levelet:
- Nyílt levél a férjemhez az első babás évünkről
- Nyílt levél az apámhoz, aki gyermekként elhagyott
- Nyílt levél az anyának, aki a gyereke miatt marad egy rossz házasságban
