Baba

“Az anyaság mentett meg az anorexiától”

Leah története talán extrémnek tűnik elsőre, pedig rengeteg nő jár ugyanebben a cipőben, amikor az tölti be a gondolatait, hogy számolgatja a kalóriákat, és minden percben tesz valamit azért, hogy lefogyjon. Leah-t végül egy nem tervezett terhesség mentette meg attól, hogy anorexiás legyen.

“Ha ez egy anonim gyűlés lenne, akkor úgy kezdeném, hogy »Helló, Leah vagyok, gyógyulófélben lévő majdnem-anorexiás Azt gondolnád magadban, hogy mi az, hogy »majdnem-anorexiás«, hát valaki vagy az, vagy nem az. De szerintem ha valaki már mutatja az anorexia tüneteit, a megszállottságot a vékonyság iránt, akkor már bajban van, csak még nem merült nyakig benne. Rengeteg hozzám hasonló ember sétál az utcákon Los Angelesben, akik fejben egyfolytában csak azt számolják, mennyit akarnak még fogyni, és aggódnak, hogy vajon elég vékonyak-e.

Nem látod rajtuk, és ők sem tudják magukról, hogy ők is majdnem-anorexiások. Egészen addig, míg végül tényleg beleesnek a gödörbe.

Sosem voltam kövér, gyerekként sem a ducik közé tartoztam, de az életem egyes szakaszaiban nem voltam kifejezetten vékony. Pont a legérzékenyebb kamaszéveimben küszködtem pluszkilókkal, a gimnáziumban, amikor a leggonoszabbak a kortársak.

Az apám egész életében a vékony emberek megszállottja volt, miközben az anyám úgy döntött már évtizedekkel ezelőtt, hogy kibékül azzal a kis túlsúllyal, amit magán visel. El is váltak. Szerintem az apám majd 83 évesen, műfogsorral a szájában, az idősek otthonában is kritizálni fogja azokat a nőket, akiken egy kicsivel több a fogni való. “Szép arca van és csak 65 éves, de borzasztó az alakja.”

Gyerekként folyton szapult engem, ha túl sokat ettem és rakódott rám pár kiló felesleg. “Nem akarsz úgy kinézni, mint az anyád, ugye?” Közben rácsapott a kezemre, ha még egy szelet kenyérért nyúltam. Amikor pedig a legvékonyabb voltam, akkor mindig nagyon megdicsért: »Csodásan nézel ki. Fogytál?« Még a barátaim és fiúim súlyát is kritizálta. Szerinte a férjem például úgy néz ki, mint »Elvis a halála előtti éjjelen«.

De nem az apám az egyetlen ember, aki a súly megszállottja. Már általános iskolában világossá vált számomra, hogy a vékony lányok sokkal népszerűbbek.

És ha van rajtad felesleg, akkor céltáblává válsz. Később észrevettem, hogy akármikor leadtam pár kilót, több figyelmet kaptam a férfiaktól és a nőktől is. A húszas éveim elejére váltam teljesen függővé a vékonyságtól. Az lett számomra a normális, hogy még 5 kilót le kell adnom. Az egyetlen elfogadható külsővé a címlaplányok külseje vált.

Észre sem vettem, hogy az állandó bújtatott fogyókúra kezd veszélyessé válni. Hiszen mindenki ezt csinálta körülöttem, mindenki folyton diétázott. Sosem egy meghatározott kúrát követtem, hanem bizonyos fő irányelvek alapján éltem. Ebben benne volt az is, hogy napi egy doboz cigit elszívtam, hogy gyorsítsam az anyagcserémet és elvegye az étvágyamat. Kerültem a szénhidrátokat és cukrokat, kihagytam étkezéseket, és legalább 5 feketekávét ittam. Ha bármikor megkívántam valami tiltott dolgot, akkor elképzeltem a bűntudatot, amit tele hassal éreznék és inkább nem ettem semmit.

»Olyan gyönyörű vékony vagy!« »Ha ilyen testem lenne, mindig bikiniben lennék.« »Nagyon vékony vagy, utállak.« Ezek voltak a leggyakoribb bókok, amiket kaptam a nőktől. A fejemben az zsongott, hogy minél vékonyabb vagyok, annál jobban szeretnek. Ha felszedtem pár kilót, az önbizalmam kártyavárként dőlt össze. Ha úgy éreztem, teleettem magam, nem mentem ki az utcára, vagy leplekbe öltöztem, hogy eltakarjam a »hájamat«. Nem számított, mennyire vékony voltam, egyre csak fogyni akartam.

Aztán terhes lettem. Apa nélkül.

Mindenki tudja, hogy a terhesség megváltoztatja a testet, és bizony súlygyarapodással jár. De az én nem tervezett terhességemnél ez a felismerés sokkoló hatást gyakorolt rám. A hormonjaimtól teljesen megőrültem, az érzelmeim hullámvasutat játszottak, és hirtelen elkezdtem éhezni. Mindent meg akartam enni, még a gonosz szénhidrátokat is. Persze figyeltem rá, hogy egészséges ételeket egyek, amelyek jót tesznek a babámnak, de elkezdtem megengedni magamnak, hogy a pizzák, zsemlék, szendvicsek is beépüljenek a mindennapjaimba. A kávéadagomat lecsökkentettem és leszoktam a cigiről. Az első trimeszter végére 10 kilót híztam.

Ahogy a lábam, kezem, arcom, mellem kezdett kikerekedni, úgy estem bele egy testképzavaros krízisbe. Nekem is olyan Gisele-féle terhesnek kéne lennem, aki mindenhol vékony maradt, csak kinőtt a hasa. A barátaim és a családom magyarázták, hogy egy élet növekszik bennem, akárhányszor panaszkodtam a testemre. Az eszemmel ezt értettem, de ha belenéztem a tükörbe, egy olyan embert láttam, akit nem lehet szeretni, mert kövér. Ez a depresszió és önutálat a terhesség 6. hónapja körül múlt el, amikor először éreztem a kisbabám mozgását és belém hasított a felismerés, hogy tényleg anya leszek. Izgatottság lett rajtam úrrá, és a jövőre kezdtem koncentrálni, a külsőm helyett az élet nagy kérdései foglalkoztattak. Ekkor éreztem azt először, hogy el kell költöznöm Los Angelesből, hogy új életet tudjak kezdeni, hogy ne essek vissza az állandó fogyókúrába.

Ezért hazaköltöztem a szüleimhez Virginiába, ahol valami hihetetlen dolog történt: sok éve először éreztem önmagamnak magam.

Az emberek körülöttem kedvesek és barátságosak voltak, az érdekelte őket, hogyan fejlődhetnek lelkileg, nem pedig a házi pitékben lévő kalóriákat számolták. Hat héttel a szülés előtt újra egymásra találtunk a kamaszkori szerelmemmel, és azóta is együtt vagyunk. Úgy bánt velem, mint egy istennővel, még akkor is, amikor a legnagyobb bálnának éreztem magam a terhesség végén. Önmagamért szeretett, nem azért, ahogy kinézek.

A szülés utáni mérésen 25 kilóval voltam több, mint a terhesség előtt. Nem ment le rólam túl gyorsan a felesleg, és sosem bírtam magamra szuszakolni többé a legvékonyabb időszakomból megmaradt farmeremet. A második babánk után ez már így is marad.

És ez teljesen rendben van. A testem több, mint egy ruhafogas vagy figyelemfelkeltő eszköz.

A hasam, ami messze van mára már a lapostól, két gyönyörű, tökéletes gyermeknek adott otthont. A melleim, amelyek lógnak, ezt a két gyermeket tartották életben. Nehezebb és boldogabb vagyok, mint valaha. Nem azt mondom, hogy soha többé nem fogok diétázni, sőt olykor még mindig rám tör a vágy, hogy éheztessem magam. De már gyorsan túlteszem magam rajta, ahogy ránézek a kislányomra, akinek példát kell mutatnom. Nem tanulhat el tőlem semmilyen evészavart. Aztán ránézek a fiamra, akinek meg kell tanítanom, hogyan álljon önbizalommal a világban.

Anyaként az a feladatom, hogy önmagam legjobb verziója legyek, mert én vagyok az, aki a legnagyobb hatással van a gyerekeimre. Azt szeretném, ha tudnák, hogy szerethető emberek, mindegy, hogy néznek ki, vagy milyen méretű ruhákat hordanak. A legjobb útja ennek, ha önmagammal is ugyanígy viselkedem.”

Olvass még többet az anorexiáról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése