Baba

Lassítják a beszédfejlődést az érintőképernyős játékok

Az okostelefon és a táblagép nem játék. Sőt.

A nem fejlesztő célzatú, érintőképernyős eszközökön játszható játékok lassítják  a kisgyerekek beszédfejlődését – derült ki a New York-i Cohen Gyermek-egészségügyi Központ kutatásából.

A szakemberek 3 év alatti korú gyerekeket vizsgáltak, és azt találták, hogy bár sok szülő azt hiszi, hogy az okostelefonok, táblagépek korai használata fejleszti a gyereket, valójában ez egyáltalán nem így van. Sőt azok a gyerekek, akik nem oktató jellegű játékokat játszanak ezeken az eszközökön, a verbális fejlettséget vizsgáló teszteken rosszabbul teljesítettek.

“A technológia nem helyettesíti a szülő interakcióját a gyerekkel. A legjobb módja, hogy tanulásra ösztönözzük a gyereket, az, ha beszélünk hozzá” – hangsúlyozta a kutatás vezetője, dr. Ruth Milanaik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top