Baba

Élőben közvetítette a Facebookon felesége szülését a humorista

Az első összehúzódásoktól a baba világra jöttéig felvette és közvetítette a Facebookon felesége szülését az amerikai humorista.

Az amerikai keresztény humorista, Fakamalo Kihe Eiki úttörőnek számít: előtte még senki nem közvetített élőben szülést a Facebookon (ezen nem csodálkozunk). A férfi felesége első összehúzódásaitól a kisbabájuk felbukkanásáig mindent videózott – és élőben megosztott követőivel.

Élőben közvetítette a Facebook-on felesége szülését a humorista

A férfinak szerencséje volt, hiszen az egész még így sem tartott tovább 40 percnél. A megosztást követő első órában pedig 2400-an nézték meg a Facebookon! Hogy a videót ne tilthassa le a közösségi oldal, a humorista kifejezetten ügyelt rá, hogy felesége intim részei ne legyenek láthatók. 

Élőben közvetítette a Facebook-on felesége szülését a humorista

A hivatását nem tudta levetkőzni a férfi: miközben felesége fel-felkiáltott, nevetve közölte az orvosokkal, hogy vele hangosabban szokott otthon üvölteni. Majd mikor a kisbaba a világra jött, azzal viccelődött, hogy akár ő is megszoptathatná, hiszen hatalmas mellekkel rendelkezik.

Íme egy részlet a felvételből: 

 

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top