Anya vagy, ne legyen már lelkifurdalásod!

A vak is láthatta, gondoltam én gőgösen, én, aki éles szemmel felismertem minden másik ember, női és férfi személy érzelmi vakfoltját, és egyből tudtam, hogy másnak hogyan kellene fordítania az életén, csak éppen arról nem volt fogalmam, hogyan ne sírja csélcsap és felületes férfiak után arra vágyva, hogy ne legyenek csélcsapok. 

Egyébként tényleg a vak is láthatta, hogy mindannyian csodálatosan odaadó anyák voltak a gyerekeikkel, gondoskodtak, mint a barna medve a bocsairól, sőt még annál is sokkal jobban. Szeretetet és türelmet adtak végtelenül, ennek ellenére meggyőződésükké vált, hogy a porontyok minden egyes betegsége az ő békétlenségükből származik, hogy valahogy áttételesen az neurózisuk okozza a legapróbb torokfájást is. “Piha”, gondoltam magamban akkor, és csak megdöbbenve vizsgáltam a jelenséget.

Aztán később nekem is lett gyerekem. Hibáztam itt, hibáztam ott, soha, semmi nem ment tökéletesen, szoptattam én sírva is, vádoltam az egész világot a kozmikus boldogtalanságért,

és rengeteget önmagamat, amiért nem tudom azt megadni, amit szerintem kellene meg amit mások szerint kellene. Eközben pedig posztok ezreit olvastam, és monológok százait hallgattam meg elcsukó hangú nőktől arról, hogy ki miért nem tökéletes, miért szenved magában, és hogyan befolyásolja negatívan utódai életét, hiszen túl sok a feszültség otthon, a középsőre nem jut elég figyelme, a harmadiknál elapadt a tej, csak császárral sikerült szülni, a férjével elváltak, nem tudják kifizetni a jobb bölcsődét, nem tud kistestvért szülni, hiába szeretne, hamar visszament dolgozni, mert nem bírta tovább otthon és így tovább.

És mivel az internet remek lehetőséget teremt, hogy a virtuális térben egymásnak ismeretlen anyák tépjék-húzzák egymás hosszan lenyúló göndör, festett, színezett, szárított, zsíros vagy töredezett cyberloboncát, megtépkedjék a másik ruháját, lekicsinyeljék anyai, szeretői, házastársi szokásaikat, legyen az egyszerre a francia, amerikai, japán és tuareg trendeknek megfelelő az ősmagyar szokások legjavával megspékelve, a jó szándékú anyukák még inkább kutyául érzik magukat. 

Hiszen kifakult a pólójuk, és tényleg nem jutnak el a pedikűröshöz sem, hiába tanácsolja ezt minden jóravaló női oldal és valamire való trollborz kommentelő, és még egy emberes laktóz- és gluténmentes vacsorát is csak nagy nehezen prezentálnak. Vagy épp ellenkezőleg, görcsösen eljutnak minden kozmetikai kezelésre, topánjuk sarkának hangjától pattog-kopog az óvoda fekete-fehér kőpadlója, hogy a tűsarok beleakad a csempék réseibe, de ugye erre is azt mondják az ősi oldalról a földanya örök szülöttei, hogy milyen ciki már, hogy valaki így nézzen ki, hát anya az ilyen?

Ilyenkor néha felvillan az az ötletem, hogy hagyhatnánk ezt az egészet.

A magam részéről próbáltam már a kinyúlt pólós verziót meg a trendit is, a színes körömlakkosat és a pedikűrtelent, a nyúzott arcút meg a vidámabbat, de egyik sem volt állandó. Az önvádat igazán nagyon gyakran próbálom. Meg a bűntudatot meg a lelkiismeret-furdalást. De egyes pillanatokban az a lehetőség, az az ötlet lopakodik hozzám, tudjátok, mint a mélyülő árnyék, amelyet egy augusztusi délutánon megpillantasz, mint egy régi szerető emléke, amely egy eltűnő illatban felidéződik, vagyis, magyarán szólva, na, egyszerűen eszembe jut: mi lenne, ha föladnánk a harcot önmagunkkal szemben?

Mi lenne, ha nem küzdenénk annyira magunk ellen, hogy megmagyarázzuk, már megint mit rontottunk el? Örökre, véglegesen, megint egy traumát okozva a gyereknek, na tessék. Mi lenne, ha széttárnánk a kezünket – igen, megkönnyebbülve, mint a pára, amelyik nyári zápor után száll fel a pesti aszfaltról –, és elengednénk a lelkiismeret-furdalást, hagy’ szálljon már el lelkifurdalás-országba, a felhőkbe vagy akárhova, de jó messzire? Mi lenne, ha egyszer igent mondanánk saját, tökéletlen anyaságunkra és gyári hibás, de meg-megújuló önmagunkra? Csak így. Egyszerűen.

Olvass többet az anyaságról:

• 40 dolog, amiért anyukaként nem vagyok hajlandó többé bűntudatot érezni
• Amikor rossz anyának érzed magad…
• Ezt az egy kérdést tedd fel magadnak, hogy megszüntesd az anyai bűntudatot