nlc.hu
Baba
Brit tudósok: cukisággal manipulálják szüleiket a babák

Brit tudósok: cukisággal manipulálják szüleiket a babák

Kiderült, hogy mi mind bedőlünk a babák cukiságának. A tudósok szerint a babák azért születnek aranyosnak, hogy ezzel képesek legyenek irányítani a szüleiket.

A természet tökéletesen tudja, hogyan vegye rá a szülőket arra, hogy gondoskodni akarjanak a babáikról. Az illatuk, a puha bőrük, az a puszilni való babapofijuk mind azért olyan, amilyen, hogy manipulálják a szülőket az Oxford Egyetem tanulmánya szerint. A kutatás eredményeit a Trends in Cognitive Sciences újságban publikálták, eszerint a babák cukisága kifejezetten azért fejlődött ilyenné, hogy a szülők minden érzékére hatással legyen, és felébressze bennük a gondoskodás ösztönét. Teljesen jogos, hiszen egy újszülöttnek az anya minden figyelme szükséges a túléléshez.

A babák a cukiságukkal manipulálják a szülőket az oxfordi tudósok szerint

A kutatás vezetője, Morten Kringerbach így nyilatkozott erről:

Ez az első olyan kutatás, amiben bebizonyítottuk, hogy a cukiság segít az újszülötteknek a túlélésben. A gondoskodás egy komplex viselkedés, amelynek során aktivizálódik az agy örömközpontja. Senki sem immunis a babák cukiságára, ez olyan alapvető reakció az emberek részéről, ami független attól, hogy milyen minőségben, milyen nemű ember gondoskodik a babáról.

Mindegy, hogy apa, anya, nagynéni, nagyszülő vagy a sarki zöldséges van a baba közelében, a manipulációnak nem állhat ellen. Nekünk annyi.

Nézegess cuki babákat:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top