Pedig hogy ráállt már a szánk arra, hogy amikor a pici megmutat egy rajzot, megsimogatjuk a buksiját, és azt mondjuk: “De ügyes vagy, kicsikém!” Vagy esetleg: “Látod, te számolsz a legjobban.” “Megismered az összes betűt? Nagyon okos kisfiú vagy!”
Mégsem biztos, hogy jót teszünk ezzel, egyesek szerint egyenesen árthatunk vele.
Carol Dweck, stanfordi pszichológiaprofesszor, aki motivációkutatással foglalkozik évtizedek óta, a gyerekek dicséretre adott reakcióit vizsgálta egy kísérletében, amelynek során 270 csemetét teszteltek. A csapatot két részre osztották, mindenki ugyanazt a viszonylag egyszerű feladatot kapta (egy kockát kellett színek szerint kirakni), ám a feladat megoldása után különböző reakciókat adtak a felnőttek. Egy részük azt a dicséretet kapta, hogy “de ügyes vagy”, másik részüknek pedig így hangzott a biztatás: “De jó, hogy belekezdtél ebbe a feladatba.” Ennek eredményeként az első csoportba tartozó gyerekek 92 százaléka megelégedett azzal, amit eddig csinált, és nem vállalkozott újabb, bonyolultabb feladatra, a második csoportban levőknek viszont 60 százaléka érdeklődőn állt az új kihívás előtt.
Carol Dweck és csapata azt az elméletet dolgozta ki, hogy a gyerekeknél az első esetben az önmagukra vonatkozó fix szemléletet (mindset) erősítették, vagyis a gyerek egészére mondtak egy egyébként biztató és pozitív dicséretet, egy nagyon is pozitív kalitkába tették bele azzal, hogy “ügyes vagy”, vagy “okos vagy”, csakhogy mindezzel azt érték el, hogy az ügyes és az okos gyerek nem akart már kiesni ebből a kalitkából, nagyon is félt, hogy csalódást okoz a későbbi kudarcával az őt dicsérőknek, és kellemetlen helyzetbe kerül, ezért inkább nem vállalt újabb kihívást. A másik csoportnál viszont nem merült fel a kockázat, hiszen ott semmit sem mondtak rájuk egészben, éppen hogy annak örültek, hogy merte vállalni a feladatot. Ezzel a növekvő szemléletet erősítették, semmiféle bélyeg nem került rájuk, így megóvták őket a kudarckerülés rémétől is.
A tudósok szerint a felnőttek életét és sikereit is meghatározza, hogy fix vagy növekvő szemlélettel rendelkeznek-e.
Tipikusan fixnek mondható az, aki sommás ítélettel rendelkezik önmagáról és képességeiről: “nem vagyok jó matekból”, “én készítem a legjobb túrós palacsintát”, “nem vagyok az a kirándulós típus”, “a társaság szíve-lelke, az mindig valaki más”, “én nem tetszem a férfiaknak”, és így tovább. Ez a szemlélet, amely sokunkra jellemző, arra is alkalmas, hogy rosszban legyünk a kudarccal: ne vállaljunk többet, mint amennyit biztosan meg tudunk csinálni. Aki pedig nem látja fejlődőképesnek és az eleve adott képességeitől teszi függővé magát, az könnyen feladja a nehézségek hatására a terveit, és rettenettel tölti el mások sikere, hiszen úgy érzi, ő maga soha nem érheti el ugyanazt.
Ezzel szemben a növekvő szemléletű szülő vagy gyerek nem könyveli el magát ilyennek vagy olyannak, hanem tudja, hogy mindenben képes a fejlődésre. A kudarcai számára nem róla szólnak, nem rombolják le a teljes önképét, hanem annyit árulnak el, hogy ez vagy az a feladat egyszerűen nem sikerült, de ez még nem mond semmit összességében róla, magáról. Ő tehát elébe áll a kihívásoknak, és ha nehézségek adódnak, hajlandó kitartani mégis az elhatározása mellett. Figyel a kritikákra, és megfontolja azokat, mások sikerei pedig nemhogy félelemmel töltenék el, hanem egyenesen inspirálják.
Ha most felfedezted, hogy téged inkább a fix szemlélet jellemez, a következőket érdemes tudatosítani ahhoz, hogy változást érj el:
- Ne felejtsd el, hogy az erőfeszítés jó dolog. Nem baj, ha valami nem sikerül, az, hogy megpróbáltad, az, hogy dolgozol rajta, önmagában érték.
- Ne gondold, hogy a képességeid öröktől fogva meglevő adottságok: minden fejleszthető, és mert egy régi tanárod szerint te soha nem fogsz egy nyelvet sem megtanulni, mert semmi nyelvérzéked nincsen, könnyen előfordulhat, hogy nem is egyet, hanem hármat is beszélsz néhány éven belül.
- Ha izgulsz egy feladat elvégzése közben, ne aggódj: ez teljesen rendben van.
- Mindig egy kicsivel többet várj el magadtól, mint amennyit eddig csináltál. Ismerős, nem? Megy a szigetkör? Na, akkor holnaptól mehet egy kör meg egy negyed.
- Engedd meg magadnak a kudarcot, sőt többet mondunk: valld be magadnak és adott esetben másoknak is. Ez oldani fogja a feszültséget mindenkiben. Ha pedig ez már megy, ugyanezt közvetítsd a gyerekednek is. De ha még nem is, akkor is kezdd el jól dicsérni őt. Vagyis nem őt, hanem amit csinált, amennyit fejlődött, amit megpróbált: “Most nagyon szépen lerajzoltad a kiskacsát.” “Most nem sikerült kirakni a kirakót. Majd megpróbálhatod később, ha akarod.” “Nagyon ügyesen elkezdted kiszínezni a kishajót!” Mert ugye az a cél, hogy legyen boldog, merjen fejlődni, és merjen bukni is. A siker titka ugyanis a kudarchoz való viszony. Tudod, “ha sohasem hibáztál, az azt jelenti, hogy sohasem próbáltál ki semmi újat”.
Olvass többet a dicséretről:
- Óriási ereje van a dicséretnek
- Nem mindegy, hogyan dicséred a gyereket
- 5 dicséretbe burkolt beszólás, amit unnak az anyukák
