“Naponta ki akarják herélni egymást” – Ilyen az élet 12 gyerekkel

“Tizenkét gyerekem van. Ez egy olyan tény, amit a legtöbb ember hitetlenkedve fogad. Valóban döbbenetes mennyiségű gyerek. Elképesztően sokan vannak. Nem is csodálom, hogy olyan sokan kíváncsiak rá, hogy milyen lehet az élet ennyi gyerekkel. Azt szeretnék legelőször tudni, hogy így terveztem-e, mindig nagy családot akartam-e, vagy csak így alakult. Teljesen határozott »igen« a válaszom erre a kérdésre. Szeretem a gyerekeket, és mióta az eszemet tudom, sokat szerettem volna. Ráadásul az egyik kedvenc filmem a Tucatjával olcsóbb, így legalább életre kelthettem a forgatókönyvet.

Amikor elárulom, hogy 12 gyerekem van, akkor rengeteg kérdést tesznek fel nekem az emberek. Például ezek mindig elhangoznak: Nagy családból jöttem? Igen, ha négy gyereket már nagy családnak nevezhetünk (az én szemszögemből nem nagy). Tudtam előre, hogy milyen lesz 12 gyerekkel az élet? Honnan tudtam volna?

És amúgy milyen megszülni és nevelni ennyi gyereket?

Erre a kérdésre nincs rövid válaszom. Próbálom mindig úgy elmagyarázni, hogy példákon keresztül értsék mások is. Vegyük például a házimunkákat. Ha több mint egy gyereked van, te is tudod, milyen az, amikor megkéred őket, hogy segítsenek a ház körüli munkákban. Valahogy így szokott lezajlani ez a beszélgetés:

»Ki szeretne elmosogatni?« (Néma csend és hullaszag.)

Ez jól ment, gondolod magadban, úgyhogy próbálsz pontosabban fogalmazni:

»Brandon, elmosogatnál, kérlek?«
»Tegnap is én mosogattam. Most Mark jön.«

»Mark, elmosogatnál, kérlek?«

»Mindig nekem kell ezeket megcsinálnom. Most értem csak haza. Bobot bezzeg sosem kéred meg rá.«

Ha ismerős a helyzet a saját két-három gyerekeddel, akkor képzeld el ezt a jelenetet kilenc további gyerekkel.

Ez az egészben a csapda. Azt hinnéd, hogy mivel 12 gyerek van, nekem biztos semmi dolgom, minden házimunkát el lehet velük végeztetni. De nem.

A 12 gyerekem annyit jelent, hogy 12 alkalommal kapom a NEM választ tőlük minden kérdésemre. Megvan persze az én eszköztáram is, hogy visszavágjak. A maradék étellel mindig én nyerek. Az ételek körüli viták újra és újra visszatérnek, mint az elfújhatatlan szülinapi gyertyák, úgy ütik fel a fejüket időről időre. És amikor 12 gyereknek nem tetszik a legújabb csirkés recepted, akkor rengeteg ételt kellene kidobnod. De az anyukák végtelenül rugalmasak, úgyhogy természetesen van erre megoldásom.

Gyerek: »Mi van ma vacsorára, anya?«

Anya: »Csirke.«

Gyerek: »De anya, tegnap is csirke volt.«

Anya: »És ma is az lesz, sőt holnap és holnapután is, egészen addig, míg meg nem eszitek az összeset.«

Nem kell őket azért félteni, megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy borsot törjenek otthon a szülők vagy az iskolában a tanárok orra alá. Ha nem épp szülői értekezletre kell mennünk, akkor biztos behív az egyik tanár, hogy »beszélnünk kell a gyerekről«. De szerencsére azért ez utóbbi ritkábban fordul elő, ám 12 gyerek mellett az a 12 sima szülői értekezlet is épp elég és egy idő után rendkívül unalmas. Ezért kidolgoztunk egy módszert, amivel a lehető legrövidebb úton úszhatjuk meg az összes fajta szülő-tanár találkozót.

Három egyszerű szabályunk van a szülő-tanár megbeszélésekre:

1. Soha ne kérdezz. Semmit.

2. Összevont szemöldökkel vess szúrós pillantásokat minden újonc szülőre, aki a szülői értekezleten számtalan kérdést tesz fel, főleg a fekete pontokról. Az ilyen szülők miatt ragadsz a szülői értekezlet sötét bugyrában, és nem szabadulsz, amíg el nem hallgatnak.

3. Amikor négyszemközt akar beszélni veled a disznófülű gyerekedről a tanár, akkor képzeld azt, hogy te vagy a tanár terapeutája, ha rövidre akarod fogni a beszélgetést. Ez a technika ilyen beszélgetéseket eredményez majd:

Tanár: »Johnny bomlasztó hatással van az osztályközösségre.«

Te: »Ezek szerint Johnny bomlasztó hatással van az osztályközösségre?«

Tanár: »Amint hátat fordítok, rögtön köpőcsövezni kezd az osztálytársaival.«

Te: »Köpőcsővel galacsinokat köpköd a többiekre, amint ön hátat fordít neki?« (Ehhez aggódó tekintettel nézel.)

Tanár: »És soha nincs kész a házi feladata!«

Te: »Soha nem készíti el a házi feladatát?« (Rápillantasz az órádra.)

Tanár: »Beszélne Johnnyval?«

Te: »Szeretné, ha beszélnék Johnnyval.«

Tanár: »Igen.«

Itt már csak bólintasz, kezet rázol és kisasszézol a teremből. Az eltelt idő: maximum 5 perc. Néha sikerül három perc alatt is végeznünk, de mi már szakértőnek számítunk a témában. Nemcsak ebben, hanem a magunkra szánt idő lopásában is szuperképességekre kellett szert tennünk. Ez nem a nehéz, hanem a lehetetlen kategória, főleg akkor, amikor betegen otthon van a gyerekek nagy része. Az, hogy betegek, persze szomorú dolog, de nekem akkor is meg kell osztanom a legújabb macskás videót a Facebookon, mert ez a munkám. Ebből fizetjük annak a csirkének egy részét, amit holnap is eltolhatnak maguk elől fintorogva.

A legsúlyosabb betegséghullám akkor söpört végig rajtuk, amikor egymás után kapták el a bárányhimlőt.

Az egyik kilábalt belőle, és bumm, jöttek a pöttyök a következőn. Egyikről a másikra vándorolt. A végére már én lettem a Minden Bárányhimlő Ősanyja, álmomban is pöttyöket láttam. A napjaink azért szerencsére nem ilyen nagy tragédiákból állnak össze, inkább olyan kis melodrámákból, amelyek újra és újra megismétlődnek. Mint például ez:

Gyerek #1: »Ne lélegezz rám.«

Gyerek #2: »Fúúúúúúúúú.«

Gyerek #1: »Komolyan. Ne lélegezz rám! Hagyd abba. Most. Azonnal.«

Gyerek #2: »Nem tudom abbahagyni a légzést. Ember vagyok. Lélegeznem kell, ha nem akarok meghalni.«

Gyerek #1: »Oké, akkor hagyd abba, hogy a nyakamba lélegzel. Most.«

Gyerek #2: »Fúúúúúúúú.«

Gyerek #1: »Ha még egyszer a nyakamba lélegzel, úgy tökön váglak, hogy a heréid felszállnak az orrodba, és majd lélegezhetsz azokkal.«

Azért ismétlődnek újra meg újra ezek a viták, mert a 12 gyerek 6 párt jelent,

akik egymás nyakába lélegeznek, és válogatott fenyegetéseket helyeznek kilátásba egymás testrészeinek mindenféle kreatív módon való összezúzására. Mire az egyik pár abbahagyja, rákezdi a másik. Aztán persze felnőnek és egymás legjobb barátai lesznek. Vigyáznak egymás gyerekeire, együtt nyaralnak, és a nyakba lélegzés vs. kiherélés már nem téma köztük. Szeretem nézni, ahogy a felnőtt gyerekeim ilyen jól kijönnek egymással, mert reményt ad azokon a sötét napokon, amikor a kicsik otthon kasztrálni akarják egymást.

Néha, amikor végignézek a csatatéren egy fárasztó nap után, megkérdezem a férjemet: »Majd ha mind kirepülnek, elmegyünk kettesbe valahová pár napra?« Amire mindig azt válaszolja, hogy »Pár napra? Drágám, fél évig haza sem jövünk Japánból.« Elvégre Japánba már csak nem jönnek utánunk mind a tizenketten.

(A cikkben minden nevet megváltoztattam, mert ki a fene emlékszik ennyi gyerek nevére?)”

Olvass többet a nagycsaládról:

• 10 mondat, amit a nagycsaládos anyukák nem szeretnek hallani
• “Nem minden társadalomban a nagycsalád az érték”
• Csodaszép képeket készít gyerekeiről a nagycsaládos fotós