nlc.hu
Baba
Ha a gyerekem seggfejként viselkedik, kérlek szólj nekem

Ha a gyerekem seggfejként viselkedik, kérlek szólj nekem

Tényleg szeretnék tudni róla. A játszótéren voltam szemtanúja egy olyan esetnek, amikor az egyik gyerek fejbe dobta a másikat egy kővel. Direkt csinálta, mert nem adta át a hintát a másik neki, de azért látszott rajta, hogy rögtön megbánta, amiért ilyet tett.

A megdobott kisfiú anyukája rögtön odaszaladt, és elvitte onnan szó nélkül a gyerekét, nem beszélt a másik szülővel, aki épp a kisebbik gyerekével homokozott, nem is látta, hogy kővel dobálózott a nagy fia. Ha én lettem volna ez az anyuka, szerettem volna, ha elmondja nekem, hogy a gyerekem épp seggfej volt, követ dobált bosszúból, mert csak akkor tudok vele kezdeni valamit, hogy ne maradjon ilyen, hanem becsületes ember váljon belőle. 

Azt látom, hogy lábujjhegyen mászkálunk egymás körül, nem merünk szólni a másiknak, ha úgy érezzük, kínos helyzetbe keverednénk miatta.

Pedig szerintem üdítő lenne, ha sokkal őszintébben állnánk egymáshoz, ha pedig néha árulkodnánk egymás gyerekeire, az kifejezetten segítőkész gesztus lenne. Mivel nincs mindenhol szemem és fülem, ezért ha bármelyik gyerekem helytelenül viselkedne, nyugodtan szólj nekem. Mindegy, hogy véletlenül vagy direkt dobál mondjuk követ, én bizony tudni akarok róla.

Ha a gyerekem seggfejként viselkedik, kérlek szólj nekem

A következőkről én például mind tudni szeretnék:

  • Ha a gyerekem tiszteletlenül beszél veled, kérlek, szólj nekem.
  • Ha a gyerekem drogozik, kérlek, szólj nekem.
  • Ha látod a gyerekemet olyan helyen, ahol szerinted nem szabadna lennie, kérlek, szólj nekem.
  • Ha csak halvány sejtésed van arról, hogy illegális szerek közelében van a gyerekem, kérlek, szólj nekem.
  • Ha tudsz róla, hogy a gyerekem hazudott, kérlek, szólj nekem.
  • Ha a gyerekem bánt valakit, kérlek, szólj nekem.
  • Ha a gyerekem nem bánt senkit, csak bunkózik a társaival, kérlek, szólj nekem.
  • Ha a gyerekem csúnyán beszél más gyerekekkel, kérlek, szólj nekem.
  • Ha egy nagy bogár van az orromon, kérlek, szólj nekem.
  • Ha a férjem megcsal, kérlek, szólj nekem.
  • Ha foltos a nadrágom ott, ahol mindenki látja, csak én nem, kérlek, szólj nekem.
  • Ha megtudod, hogy valamelyik gyerekem terhes, kérlek, szólj nekem.
  • Ha összekuszálódott a szemöldököm, kérlek, szólj nekem.
  • Ha a gyerekemet látod együtt lógni egy drogdílerrel, prostituálttal, bűnözővel vagy bárki mással, aki több mint három évvel idősebb nála, kérlek, szólj nekem.
  • Ha a gyerekem olyan oldalakat nézeget a számítógépen, amit nem kellene, és te tudsz róla, kérlek, szólj nekem.
  • Ha le van csúszva a sliccem, kérlek, szólj nekem.
  • Ha elkenődött a szemfestékem, és úgy nézek ki, mint egy szomorú pandamaci, kérlek, szólj nekem.
  • Ha a szoknyám beakadt a bugyimba, kérlek, szólj nekem.
  • Ha bármi olyan történik, ami nincs ezen a listán, és nem tudod eldönteni, hogy mondd vagy ne mondd el nekem, akkor kérlek, szólj róla.

Olvass többet a gyerekekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top