nlc.hu
Baba
10 tipp: Így segíts a gyereknek, ha szégyenlős

10 tipp: Így segíts a gyereknek, ha szégyenlős

Sokszor egybemossák a két fogalmat, de a szégyenlős nem egyenlő az introvertálttal. A szégyenlősséget általában kinövik a gyerekek, míg aki introvertált típus, az felnőttként is az marad.

Az introvertáltak például nem bánják, ha egyedül dolgoznak, kevés barátjuk van, és szeretik minden szempontból megvizsgálni a helyzeteket, mielőtt fejest ugranának valamibe. Egy szégyenlős ember azonban lehet, hogy sok emberrel akar együtt dolgozni, széles baráti köre van, és kockázatokat is vállal, de közben mindettől szorong belül.

Ha a gyermeked introvertált típus, akkor nem kell tenned semmit, nem szenved ettől az állapottól, csak el kell fogadnod, hogy ő ilyen. Ha viszont szemmel láthatóan a gyerek szeretne például más gyerekekkel együtt játszani, de túlságosan zavarban van ahhoz, hogy cselekedjen, akkor már érdemes odafigyelni, hogy segíts neki túljutni a szégyenlősségén. Julie Mitchell tanár saját és a tanítványok szüleinek a tapasztaltait gyűjtötte egy csokorba, kiválasztva a legjobb praktikákat, amikkel segíthetünk a gyerekeinknek.

1. Készítsd fel az új helyzetekre

A szégyenlősséget gyakran valamilyen ismeretlen szituáció vagy ember hozza elő a gyerekekből. Nem szeretik a meglepetéseket vagy azt, ha új környezet szakad a nyakukba. Előre beszéld meg a gyerekkel, hogy mi következik, mire számíthat, hogy ne érje hideg zuhanyként az újdonság.

10 tipp: Így segíts a gyereknek, ha szégyenlős

2. Amikor lehet, hagyd, hogy lassan szokjon hozzá az újdonsághoz

Ha úgy látod, túl sok új információt kell a gyereknek befogadnia, amitől a frász kerülgeti – új emberek, új hely, új napi rutin –, akkor segíthet, ha jó előre bemutatod neki az újdonságot és hagysz neki időt, hogy hozzászokjon. Például vidd el külön megismerkedni az elsős tanítókkal, szervezz kis létszámú játszódélutánokat az új osztálytársakkal, mielőtt még elkezdődne az iskola, így amikor a stresszhelyzet előáll, akkor már ismerős emberekkel lesz körülvéve.

3. Bátorítsd, hogy beszéljen az érzéseiről

Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek sem tudják jól közvetíteni zsigerből a negatív érzéseiket. Ha a gyerek nem képes szavakba önteni, akkor segíts neki szerepjátékkal, bábokkal, hogy más bőrébe bújva fogalmazza meg, mi zavarja. Le is rajzolhatja a félelmeit, ha inkább rajzolós fajta, a lényeg, hogy valamilyen formában juttassa kifejezésre az érzelmeit.

10 tipp: Így segíts a gyereknek, ha szégyenlős

4. Ne címkézd szégyenlősnek a gyereket

Ha a gyerek hezitál egy helyzetben, ne mondd rögtön a tanárainak vagy a többi gyereknek, hogy “csak szégyenlős.” Zavarba hozhatod ezzel, miközben azon tűnődhet, hogy egyáltalán mit jelent az, hogy ő szégyenlős, és hogy most akkor biztos baj van vele, csalódást okoz a szüleinek. Ráadásul ez egy idő múlva kifogásként is működhet a gyereknek: “szégyenlős vagyok, úgyhogy nem is kell kipróbálnom új dolgokat”.

5. Bátorítsd, hogy a félelmei ellenére is legyen udvarias

Ha valaki köszön neki, akkor tanítsd arra, hogy minden bizonytalansága ellenére vissza kell köszönnie, még akkor is, ha közben mögéd bújik. Vagy mondja meg a nevét, ha kérdezik tőle, és köszönje meg, ha valaki ad neki valamit. Segítesz neki, ha rutinná teszed, hogy betartsa az alapvető udvariassági formákat, mert később így könnyebbé válik számára a kapcsolatteremtés a szégyenlősséggel együtt.

10 tipp: Így segíts a gyereknek, ha szégyenlős

6. Ne látszódjon rajtad, hogy szorongsz miatta

Szorongsz, mert ő szorong, úgyhogy még inkább szorongani fog, mert anyának rosszat tesz azzal, hogy szorong. Az érzékeny gyerekek nagyon jól leveszik a környezetükben lévők hangulatváltozásait, főleg ha a szüleikről van szó. Ha te stresszelsz, ő is stresszelni fog. Ez azt jelenti, hogy meg kell tenned mindent, hogy nyugodtnak tűnj, hogy ne csinálj nagy ügyet az új szituációkból, még akkor is, ha előre tudod, milyen problémás lesz a helyzet.

7. Négyszemközt dicsérd és neveld

A szégyenlős gyerekek nem akarnak a figyelem középpontjában lenni, mindegy, hogy az pozitív vagy negatív. Ha úgy látod, hogy zavarba jön, amikor megdicséred mások előtt, akkor ne kényszerítsd rá, inkább tartogasd akkorra, amikor egyedül vagytok. Ha pedig csúnyán viselkedik társaságban, de nem olyan súlyos az ügy, hogy másokat is be kellene vonni, akkor csak otthon, kettesben magyarázd el neki, hogy mi volt a probléma.

10 tipp: Így segíts a gyereknek, ha szégyenlős

8. Ne késs el 

Mindegy, hogy az iskolába vagy egy szülinapi zsúrra mentek, ne késsetek el, mert sokkal könnyebben alkalmazkodik a helyzethez, ha az elsők között érkezik. Szintén stresszes a gyereknek, ha a szülei későn érnek oda érte, feszeng tőle, hogy a tanárok vagy más felnőttek figyelme ilyenkor rá irányul várakozás közben.

9. Adj neki egy segítő holmit

Ahol ez lehetséges – pl. az oviban még simán tolerálják az ilyet –, engedd meg a gyereknek, hogy legyen vele egy segítő plüssállat, báb, egyéb tárgy, amit szeretne, akinek a nevében beszélhet másokkal. Így a plüssre fókuszálnak a többiek, nem pedig rá, ez pedig megkönnyítheti számára a szorongással teli szituációkat. Sok gyereknek már az is elég, ha csak valamilyen számára biztonságot adó holmit, például anyaillatú szövetdarabot – szorongathat a kezében.

10. Egy jó tanár a legjobb barátod

Az iskola és a sport a legjobb helyzeteket teremti arra, hogy összebarátkozzon a gyerek a kortársaival. Egyik esetben sem rajta van a fókusz, hanem valamilyen közös tevékenységet kell végeznie a többiekkel. Az igazán jó tanárok tudják, hogyan kezeljék a szégyenlősséget, és sokszor a gyerekek a szülők nélküli helyzetekben nem is annyira szégyenlősek, ezért érdemes a tanárok tanácsait meghallgatni és hallgatni rájuk.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top