Baba

Alig félévesen szobatiszta a szuperintelligens baba

Épp úgy, mint nővére, az alig féléves Alex, ha biliznie kell, addig kiabál, amíg a szülei rá nem ültetik.

A büszke szülők állítják, kisfiuk öt hónapos kora óta szobatiszta. A kis Alex még épp csak gagyog, sőt a pelenkát is ráadják, ugyanakkor szülei szerint azt már nyolc hét óta nem használja. A kicsi ugyanis minden alkalommal kiabál, ha biliznie kell.

Amikor a kisfiú először jelzett, szülei ráültették a bilire, és hagyták, tegye, amit szeretne. A szülők szerint az októberben született Alex máris utánozza nővérét, Izabellát, pedig még alig múlt hat hónapos.

Alig félévesen szobatiszta a szuper intelligens baba

Szakértők szerint a legtöbb kicsi két-három éves kora körül válik szobatisztává, de nem kirívó eset az sem, ha erre a gyerekek csak négyéves korukban érnek meg.

Alig félévesen szobatiszta a szuper intelligens baba

Alex édesanyja szerint sokan megróják, túl gyorsan akarja, hogy felnőjön a gyermeke, ami ugyanakkor nevetséges, hiszen Alex most is kisbaba. “Egyszerűen csak szerencsések vagyunk a bilizéssel. Most is vásárolok pelenkát, de mindössze napi egyet használunk el. Ez a kisfiú egy csoda” – állítja az édesanya.

További cikkek szobatisztaság témában az NLC-n:

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top