A feltétel nélküli szeretetbe beletartozik az is, hogy elválasztjuk a gyereket a viselkedésétől. Tehát bármit csinál – legyen az pozitív vagy negatív –, kimutatjuk, hogy szeretjük őt, majd megbeszéljük, hogy a magatartásával mi volt esetleg a problémánk.
Elméletben jól hangzik, gyakorlatban sokszor nehezen megvalósítható, pedig csak ez az út vezethet oda, hogy a gyerekeink úgy nőjenek fel, hogy később, felnőttként olyan döntéseket hozzanak, amikkel jót tesznek maguknak. Ha abból a kiindulópontból döntenek mondjuk párválasztáskor, hogy nem érzik elég értékesnek magukat, akkor ugyanis kiköthetnek akár egy bántalmazó párkapcsolatban is.
A mai gyakorlat szerint azonban akkor dicsérjük a gyerekeket, ha valamit jól csinálnak, és csendben maradunk vagy büntetünk, ha rosszaságon kapjuk őket. De a tanulmányok azt mutatják, hogy hosszú távon ezzel rosszat teszünk a gyerekeinknek, mert a szülői szeretetet használjuk arra, hogy kontrolláljuk őket.
A tudósok szerint a szülőknek és a tanároknak is támogatóként kellene jelen lenniük a gyerekek életében. Valahogy így:
- Elmagyarázni a gyerekeknek a kérések okát.
- A döntéshozatalba bevonni őket, amennyire lehet.
- Bátorítani őket manipuláció nélkül.
- Általában beleképzelni magunkat a gyerekek helyébe.
Talán a legutolsó a legjobb tanács, amelyet hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni. Ha bele tudjuk képzelni magunkat a gyerekeink helyébe, látni tudjuk az ő szemszögükből az adott helyzetet, máris jobban képesek leszünk arra, hogy szeressük őket minden körülménytől függetlenül.
