A nevelési elveink kialakításában rendkívül fontos lenne, hogy ismerjük a gyerekek fejlődési mérföldköveit azon túl is, hogy mikor kell elkezdeniük járni. Nagy kár, hogy a rengeteg szülésfelkészítő tanfolyam mellett nincs egy olyan sem, ami arra készítene fel minket, hogyan legyünk anyák, mert annak a tananyagában biztos benne lenne, hogy milyen viselkedésformák jellemzik bizonyos életkorokban a gyerekeket. Ha ezzel a tudással indulnánk neki a gyereknevelésnek, akkor például eszünkbe sem jutna rosszaságnak nevezni azt, amikor a kétéves gyermekünk a földre dobja magát és úgy hisztizik a csokiért a bevásárlóközpont közepén.
Egészen átformálódna a nevelés, ha nem osztanánk büntetést azért, mert a gyerek úgy viselkedik, mint egy gyerek. Lehet, hogy idegesítő és felnőttként nehezen tolerálható viselkedésformák ezek, ugyan melyik anya szereti, ha szüntelenül nyafog a gyermeke, de egyáltalán nem rosszaságok, amik miatt le kellene szidni a gyerekeket. A szakértők szerint a következő kilenc magatartás totyogóknál teljesen normális, és meg kellene tanulnunk a helyén kezelni mindet.
1. Az önkontroll hiánya
Tipikus játszótéri mondataim egyike a “Ne dobd el a lapátot, mert eltalál valakit.” Erre persze csak eldobja, mert így van drótozva kétévesen. A tanulmányok szerint az önkontrollért felelős rész az agyban fejletlen, mikor megszületünk, és olyan lassan fejlődik, hogy csak a kamaszkor végére lesz teljesen rendben. Úgyhogy nem csoda, ha eldobja, kiborítja, feldönti minden kérésünk ellenére a gyerek mindazt, amit nem kellene.
Sokszor az a legnagyobb konfliktus a gyerekek és szülők között, hogy a szülők sokkal többet várnak el a gyerekektől, mint amennyire képesek. Például egy kísérletben a szülők 56 százaléka gondolta azt, hogy egy 3 éves gyereknek már tudnia kellene, hogyan álljon ellen egy vágyának, ha azt megtiltják neki, holott ezt a képességet leginkább 4 éves korukra sajátítják el. Nem azért, mert nem elég okosak, hanem mert így fejlődik az agyuk teljesen normális módon.
2. Az idegrendszer túlterhelése
Elvisszük egy szombat délelőttön a gyerekeket a boltba, játszótérre, és még beugrunk a nagyihoz is, aztán csodálkozunk, hogy idegösszeomlást kap, és hisztizni kezd. A sok program, sok új inger túlterheli az idegrendszerét, kimerül tőle, és a vége az lesz, hogy frusztráltságában nyafogni, hisztizni fog. A felmérések szerint a családok 45 százalékánál nincs olyan, hogy üresjáratban lennének, amikor nem történik semmi különleges, csak a pihenésnek áldoznának pár órát. Mindez oda vezet, hogy nem jut a gyerekeknek olyan idő, amikor kisimulhatnának az idegeik, mert folyton stimuláljuk őket. Amikor beépítünk az életünkbe sokkal több pihenést, csendes időt, a gyerekek viselkedése hatalmasat változhat pozitív irányba.
3. Nem kezelik jól az érzelmeiket
Felnőttként is átéljük, hogy feszültebbek vagyunk, ha éhezünk vagy türelmetlenné válunk, ha keveset aludtunk. A gyerekek erre tízszer érzékenyebbek, mint mi, úgyhogy számukra a fáradtság, éhség, szomjúság, túl sok cukor vagy egy kis fejfájás máris hatalmas viselkedésváltozást jelent. Mivel még gyerekek, ezért nem tudják összekötni a kis fejükben, hogy most azért ordítok, mert fáradt vagyok és erre az a megoldás, hogy alszom. Nincsenek meg a nyelvi, kommunikációs eszközeik, nincsenek olyan érettségi szinten, hogy pontosan tudják közvetíteni, miért érzik rosszul magukat a bőrükben. Ezért egy kevés gondolatolvasást be kell vetnünk szülőként, ha azt látjuk, hogy valami miatt extrán hisztis a gyermekünk.
4. Sikítás
Mi már szuper jól lenyeljük az érzelmeinket, elrejtjük a világ szeme elől, főleg ha valami negatív érzés tör ránk. Eltereljük róla a figyelmünket evéssel, cigizéssel, tévézéssel, szőnyeg alá söpörjük, csak nehogy ordítanunk kelljen tőle. A gyerekek még képtelenek erre. Ők a nagy érzelmekre nagy reakciókat produkálnak, például sikítanak, sírnak, kiabálnak. Kiadják magukból teljesen gátlás nélkül, ami frusztrálja őket. Erre nem büntetést kellene rájuk szabni, csak szép lassan megtanítani őket, hogyan tudják csendesebb formában megélni az érzelmeiket.
5. Szaladgálás
Kergetik egymást az asztal körül, nem bírnak megmaradni a fenekükön és ugrálnak a kanapén. Még ez sem rosszalkodás, csak muszáj mozgásban maradniuk. Hatalmas igényük van arra, hogy átmozgassák magukat, ezt pedig leginkább kint, a szabadban kellene megtenniük, hogy levezessék a bennük feszülő energiákat.
6. Levágják a hajukat
A totyogó korú gyerekek feje már tele van a saját elképzeléseikkel. Gumicsizmát akarnak venni 40 fokban, éretlen gyümölcsöt néznek ki maguknak, a frissen mosott ruhákból építenek bunkert… és levágják a saját hajukat néha. Nem rosszaságból, hanem mert életkorilag szükségük van rá, hogy valóra váltsák a saját terveiket, még akkor is, ha ennek az lesz az eredménye, hogy béna lesz a frizurájuk, mi pedig moshatjuk újra az összes ruhát. Ez egy olyan fejlődési szakasz, ami szükséges az önállósághoz. Nem kell persze hagyni nekik korlátok nélkül, hogy azt csináljanak amit csak akarnak, de összeszidni vagy büntetésbe rakni sem kell őket, hiszen csak életkoruknak megfelelően viselkednek.
7. Mindennel játszanak, ami a kezük ügyébe kerül
Kap joghurtot, amiből sormintát rajzol az asztalra, fogócskázni kezd, amikor fel akarjuk reggel öltöztetni, elrabolja a cipőnket, amikor pedig már indulnánk el otthonról. Ezek a kis kekeckedések valójában azért vannak, hogy játékra hívják a szülőket. Imádják, ha bolondozunk velük, és rendkívül fontos is, hogy belemenjünk a játékba, ahányszor csak tehetjük, mert ezzel erősíthetjük a kötődést. Nem lázadásnak és rosszalkodásnak kell felfognunk, amikor ilyeneket csinál a gyerek, csak játszani akar bármikor és bárhol.
8. A szülők érzelmeinek másolása
A gyerekek hihetetlen érzékenyek arra, hogy a szüleik épp milyen hangulatban vannak. Egy másodperc törtrésze alatt felmérik és visszatükrözik az örömet, félelmet, dühöt vagy szomorúságot. Ha stresszesen, idegesen, frusztráltan megyünk érte a bölcsibe, akkor jó eséllyel nem lesz túl együttműködő és átveszi tőlünk a hangulatunkat, amiért aztán kárhoztatjuk, hogy miért kiabál velünk.
9. Nyafogás
A nyafogás gyakran azért válik kezelhetetlenné a gyerekeknél, mert mi szülők következetlenek vagyunk, nem állítunk egyértelmű határokat. Az egyik nap adunk nekik csokit vacsora előtt, mert el akarjuk kerülni a konfliktust, de a másik nap már felébred a lelkiismeretünk és nem engedjük nekik, hogy nassoljanak. Aztán persze kapjuk a sírva rimánkodást és hisztit, hiszen tegnap még lehetett, amit ma már nem. Ha nincsenek kijelölve a korlátok kristálytisztán, akkor könnyen összezavarhatjuk vele a gyereket, aki erre hisztériázással reagál. A gyerekek is szeretik tudni, mi várható, csak úgy, mint a felnőttek. Sokat javulhat a hisztis helyzet, ha ezt szem előtt tartva alakítjuk ki otthon a szabályokat.
