A többiek bárki lehet. Nem feltétlenül az anyád, sokkal inkább a random emberek, általában TÉNYLEG jóindulatúak, fogalmuk sincs, hogy ezzel nem tesznek túl jót neked, ők EGYSZERŰEN meg akarják oldani a gyereknevelési problémádat, mert jobban tudják.
Hogy mire gondolok? Bármire. Például az alvásra. A gyerek nehezen alszik el. Délután is meg este is.
Délután néha nem is alszik, vagy csak fél órát, pedig kicsi, szüksége lenne rá, neked is szükséged lenne rá. Ment már minden. A ringatós dolog, az éneklős módszer, a kontrollált sírásos módszer, a suttogós módszer, a szoptatós módszer, a nem szoptatós, a mindenféle, nem össze-vissza, hanem sokáig az egyik és a másik is, de mindegyik csak részeredményeket hozott, egy-két hónapos javulásokat, aztán ismét visszaesést.
Most például megint a visszaesés van, és egyszer jön egy kedves barátnő, egy nagynéni, egy nagymama vagy bárki vigyázni a gyerekre, és nála bizony elalszik. És akkor ő megmondja, hogy csak a hátát kellett simogatni, nincs itt semmi probléma, nem is volt, közben egy egész kicsit szemrehányóan néz, és már látod rajta, hogy ő aztán tudja, hogyan kellene csinálni, már el is intézte egyszer.
Vagy ugye ha nem eszik, csak almát meg barackot meg anyatejet, és mást csakazértse, de rábíztad egy fél órára a testvéredre, és lássatok csodát, belapátolta a főzeléket, nincs itt semmi gond, ez a gyerek mindenevő, csak bizonyára veled van valami gebasz, gondocska, túl sokat engedsz neki, túl hosszan kínálgatod, megérzi, hogy van más választása a főzeléken kívül, nekem bezzeg azonnal bekapta, tudta, hogy nem adok helyette barackpépet, anyatejet meg főleg, működik ez a gyerek, ha rendesen nevelik.
De a kéretlen tanácsok a babakorral nem érnek ám véget, hanem csak folytatódnak, és igazság szerint egyáltalán nem mindegyik tanács rossz, csak akkor iszonyú idegesítő, ha megkérdőjelezhetetlen igazságként hangzik el.
Mert a többi anyukák általában azt gondolják, hogy ami nekik bevált, az szükségképpen beválik másoknál is. Ha az ő gyerekük kilenc hónapos korában főzelék és szoptatás után átaludta az éjszakát, akkor nyilvánvalóan más gyereke is képes erre. Ha az ő porontya nem bírta a bölcsiben kétéves korában, akkor vétek bárki másét is arra a rettenetes helyre vinni. És akkor még nem is beszéltünk a fejlesztésekről. Hiszen hogyha Bercikének két alkalom Dévény-torna elég volt, és máris kúszni kezdett, lehet, hogy Julcsikának nem lesz elég, vagy nem is arra van szüksége. Attól, hogy Marcsi gyereke ADHD-s (a szakértők szerint), nem biztos, hogy Marcsi minden más gyereket jól diagnosztizál, még az ADHD-seket sem, nem beszélve a többiekről. Az, hogy Szilvi gyerekének abszolút megoldás volt, hogy még egy évet maradt az oviban és majdnem nyolc évesen ment iskolába, egyáltalán nem biztos, hogy az én gyerekemnek is jó lesz, tekintve, hogy tök más gyerekekről beszélünk.
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Persze, tegye fel a kezét most, aki még soha, egyetlen pillanatra sem érezte úgy, hogy egész pontosan tudja, az a másik anya mit csinál rosszul a gyerekével, és mit kellene tenni, hogy a két éves Barbika legyen olyan szíves bekapni végre a cukkinit, vagy a nyolc hónapos Áron ne szórakozzon már, hanem aludjon végre egy fél órát. És aki ne érezte volna úgy egy idegen gyerekkel, hogy legalább egy dolgot hatékonyabb elintézett, megoldott volna, mint a szülei.
Csak ilyenkor érdemes emlékeztetnünk magunkat arra, hogy a mi gyerekünk is jól alszik a nagyszülőknél, rendesen viselkedik, vagy rendesebben, és megeszi néha még a tönkölylisztes, teljes kiőrlésű kenyeret is (na jó, azt azért nem), majd amikor megérkeznek a szülei, mi, akkor kitör a hisztéria, a káosz, a rendetlenség, és hirtelen már a túrós táska sem elég jó.
És ez mindenkinél így van. Vagyis érdemes óvatosnak lenni a kéretlen tanácsokkal. Ennél sokkal hasznosabb elmesélni, hogy nálatok mi működött, de mindenféle számonkérés és felhang nélkül. Ennél jobb megbeszélni, hogy kinek mi a gondja, és egyébként tényleg nehéz elfogadni, hogy ha te hiszel egy módszerben, a másik pedig nem aszerint nevel, attól az még jó lehet, de más esetben, ha ez nem történik meg, csak mindenki ideges lesz: ideges a tanácsot adó, hogy miért nem fogadják meg a tanácsát, ideges a tanácsot kapó, hogy miért osztják ki.
És azt pontosan tudni, hogy más gyereke hogyan fog megváltozni, így kívülről, első blikkre, hát az abszurdum, nem? Ráadásul elég azt tudni, hogy más országokban eleve másképp nevelik a gyerekeket, más a norma, éjfélkor simán lehet korzózni az utcán a mediterráneumban, nálunk meg kinézik, aki nem altatott már négy órája, nem almát adnak először (mert nincs is), és sokkal tovább vagy sokkal kevesebbet szoptatnak. Na ugye, hogy nem ezen múlik az élet.
Aki pedig folyton attól szenved, hogy megszidják a mások, kiosztják, és távdiagnosztizálják a gyereke mozgás-, evés- és alvásproblémáját, mindenképpen vegye be a leszarom tablettát, és nyugodtan válaszoljon vissza, hogy mindenki törődjön csak a saját dolgával.
