nlc.hu
Baba
Azt mondták, nem lehet gyereke, egy év alatt négyet is szült

Azt mondták, nem lehet gyereke, egy év alatt négyet is szült

Az első terhessége is csoda volt, majd rövid időn belül még egyszer várandós lett.

Charlotte és Billy Parker már feladták a reményt, hogy valaha is saját gyermekük születhet. Az orvosok ugyanis azt mondták, hogy az asszonynak annyira kevés a petesejtje, hogy még a termékenységi kezelés sem segíthet rajta.

A brit házaspár már azon gondolkodott, hogy petesejtdonor segítségét veszik igénybe, ám Charlotte teljesen természetes úton mégis teherbe esett, és tavaly szeptember 7-én életet adott első gyermekének. Két hónappal később pedig már újra várandós volt. Második terhességéből hármasikrek születtek.

„Fantasztikus, hogy mindazok után, amik történtek, most mind együtt lehetünk, családként. Boldogok vagyunk, hogy itthon vagyunk, és nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy van négy boldog és egészséges babánk” – mondta az anya.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top