Baba

Így hat a szülésélményed az anyaságodra

Akinek van gyereke, biztosan azt mondja, hogy semmi sem tud felkészíteni igazán az első gyerek születésére. Ám egy új tanulmány szerint alaposabban fel kellene készülnünk, mert a szülésélmény nagyban befolyásolja az anyaságunkat.

Az American Journal of Maternal/Child Nursing folyóiratban megjelent tanulmány szerint hosszútávú hatással van a nőre az, hogy milyen szülésélményben van része, beleértve ebbe azt is, ami közvetlen a szülés után a kórházban történik vele. Az, hogy a nő hogyan készül fel a szülésre érzelmileg, nagy hatással van arra, hogy a történtektől függetlenül hogyan dolgozza fel a szülését, és mennyire elégedett a gyermek születése után.

A Seton Hall Egyetemen végzett kutatásban 107 anyukát vizsgáltak, akik érett, egészséges babáknak adtak életet. Az anyukáknál a stresszt, elégedettséget és szoptatási sikereket mérték fel. Az eredmény szerint azoknak, akik magasabb stressz-szinttel mentek szülni, negatívabb szülésélményben volt részük. Azok az anyák pedig, akik úgy érezték, fel vannak készülve a gyermek érkezésére, pozitívabb szülésélményről számoltak be.

Érdekes, hogy az is beleszámított a szülésélmény megítélésébe, hogy a szülés után hogyan gondoskodtak az anyukákról a kórházban, mennyire voltak kedvesek a nővérek. Például ha segítették az anyát a szoptatásban vagy a bőrkontaktust ajánlották neki, akkor sokkal nagyobb elégedettségi szintet jelölt be a kérdőíven.

A tanulmány azért fontos, mert arra mutat rá, hogy a mentális egészség milyen fontos tényező az anyává válás során. A szülésre felkészítés során a stresszmenedzselést is meg kellene tanítani az anyáknak, és arra is ki kellene térni, hogy milyen elvárásaik lehetnek reálisan a szüléssel kapcsolatban. Utána pedig rendkívül fontos lenne, hogy támogató közegben töltsék el azt a pár napot közvetlen a szülés után a kórházban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top