Méltatlanul keveset beszélünk arról, hogy egy baba érkezésével nemcsak egy anya, de egy apa is születik. A férfiakat legalább annyi kétség és kérdés gyötri az új jövevénnyel kapcsolatba, mint a nőket, csak ők valahogy a háttérbe szorultak. Eddig...
A párom a terhesség alatt…
“…finoman szólva érzékeny volt. Nem kicsit, nagyon. Ha nem találtam el a kellő pillanatot a mondandómhoz, akár komoly duzzogás is lehetett a vége. Emellett állandóan iszonyú fáradt volt, nem volt könnyű menet rávenni, hogy kimozduljunk. Számomra ezek a mindennapos érzelmi hullámzások jelentették a legnagyobb kihívást az egész terhesség alatt.” (Sz. T.)
“…tele volt energiával. Ami azért volt igazán meglepő, mert közben komoly rosszullétekkel is küzdött minden reggel. Én az ő helyében biztos, hogy ágyban maradtam volna ezek után egész nap. De ő pár perc után felpattant, és már pörgött is ezerrel. Csodáltam érte, hogy ennyi ereje van. Bár az is igaz, hogy amint előkerült otthon bármilyen nemszeretem feladat, azonnal elővette a »de hát én terhes vagyok« nevű joker-kártyát, simán ledőlt a kanapéra, és kajánul figyelte, ahogyan én porszívózok.“ (B.Zs.)
“…végig önmaga maradt: tele energiával, jókedvvel, soha egy panasz vagy hangulatingadozás. Néha rá kellett szólni, hogy maradjon nyugton, és pihenjen kicsit. Az utolsó hetek akadályait is hősiesen és mosolyogva vette, és talán már itt is megmutatkozott, milyen jó anya lesz.“ (T.L.)
A szülés közben…
“…nagyon ideges voltam. Olyan gyorsan még soha nem tettem meg a házunk és a kórház közötti utat, mint aznap. A szülést ugyanis reggel indították, de pár óra múlva engem hazaküldtek. Éjfél körül hívott, hogy menjek, itt az idő, hiszen előre megbeszéltük, hogy benn leszek a szülésnél, és ma sem döntenék másként. De látni a szenvedését, a fájdalmát nagyon nem volt jó – még akkor is, ha tudtuk mindketten, hogy megéri. Szerettem volna segíteni, de nem tudtam, és ez rossz érzés volt.“ (Sz. T.)
“…kinn álltam a folyosón, és fogalmam sem volt, hogy mi történik most a műtőben. Aggódtam, féltem, ideges voltam. Tudtam, hogy most vágják fel a hasát a feleségemnek és hogy erre azért van szükség, mert valami baj történt. Féltem, nehogy baja legyen, és féltettem a gyereket is, akiről el sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz. Rettenetes érzés volt kinn várni, messze tőle és tudni, hogy semmit nem tudok tenni.“ (B.Zs.)
“…a párom kemény volt, kitartó, egy pillanatig sem hagyta el magát, pedig senki nem trenírozta, vagy támasztott ilyen igényeket vele szemben. Azt hiszem itt vált igazán nőből anyává. Keménnyé, amikor kell, és törékennyé, amikor ezt indokolja a szituáció. Én pedig büszke voltam, izgatott, féltő és mérhetetlenül szerelmes. A kitolási szakaszban én már nem voltam bent, kint aggódtam, és idegeskedtem, hogy minden rendben legyen velük. Életem leghosszabb félórája volt.“ (T.L.)
Amikor először a kezembe adták a gyereket…
“…az egyszerre volt rémisztő és csodás érzés. Soha előtte nem éreztem ilyesmit. Ott volt a kezemben a mi pici fiunk. Annyira apró volt, hogy attól féltem, mozdulok egyet, és összetöröm. Éppen aludt. Később is féltem megfogni, kellett pár nap míg belerázódtam, és pánik nélkül ki mertem venni az ágyából.“ (Sz. T.)
“…az jobb volt, mint életem összes karácsonyi és születésnapi ajándéka együtt. Egyszer csak kinyílt a műtő ajtaja, és ott volt a sok-sok szenvedés, kínlódás eredménye, mint valami csoda. Hihetetlenül picike volt, törékeny és mégis gyönyörű. Kicsit nyekergett, amikor kihozták, de amikor az ölembe zártam, és becézni kezdtem, azonnal elhallgatott. Abban a percben olyan mélységes érzelmek öntöttek el, amit korábban még soha nem éreztem. Ez a szerelem azóta is erősebben lángol mindennél.“ (B.Zs.)
“…nem hittem el, hogy ilyen pici ember ilyen kisugárzással létezik. Zavarba ejtően kíváncsian, okosan nézett, fürkészve a körülötte lévő új világot. Tudom, hülye hasonlat, de magamhoz fogni olyan megnyugtató, felemelő és színtiszta boldogság volt, mint lesiklani egy érintetlen szűzhavas hegyoldalon.“ (T.L.)
Olvass még több cikket a magyarországi “szüléshelyzetről”, arról, mi az, amivel sokan elégedetlenek, és arról, hogyan lehetne jobb az ellátás!
AZ NLCAFÉ BEMUTATJA: SZÜLÉS SEBEK NÉLKÜL
A baba születése óta a kapcsolatunk…
“…hát nem fogok hazudni, nem lett jobb. A baba előtt is nagyon szerettük egymást, és ez nem változott a szülés óta sem. Az viszont érződik, hogy kevesebb időnk van egymásra és megváltozott a prioritás egy kicsit. Ráadásul én nagyon sokat dolgozom, a páromat pedig kimeríti az anyaság. Egyedül a szexuális téren adódott változásokat viselem kicsit nehezebben. De bevallom, ebben mindketten benne vagyunk. Gyakran előfordul, hogy oda kell ülnöm a gyerek mellé, míg el nem alszik, és bizony gyakran én hamarabb kezdek horkolni, mint ő. A fáradtság nagy úr.“ (Sz. T.)
“…kapott egy újabb tükröt, amin keresztül magunkat és egymást is más szemmel láthatjuk. Ez pedig nagyon jó, mert segít abban, hogy mindennap a legjobbat hozzuk ki magunkból. Nehéz megállni röhögés nélkül, amikor a lányom a kis kezét felemelve a feleségem hangját utánozva kezd el vitatkozni velem, ennél már csak az a viccesebb, amikor a saját mondataimat hallom vissza tőle.“ (B.Zs.)
“…egy másik szintre lépett, igazi csapattá váltunk. Ha erre tudatosabban akartunk volna készülni, azt hiszem, logisztika, pszichológia tankönyvekből tanulhattuk volna a legtöbbet. Persze nem őrültünk meg, inkább bíztunk az ösztöneinkben, és úgy fest, jól helytállunk az anya, apa, feleség és férj szerepekben egyaránt.“ (T.L)
Mióta apa lettem…
“…este nyolcig nincs egy csendes percem sem. A kocsi csomagtartójában a babakocsi és az előre bevásárolt pelenkák vannak. Mindennap rálépek legalább egy kisautóra és Lego-kockára. Mesefilmeket nézek akciófilmek helyett – de ez így jó, ahogy van. Nem hiányzik a régi életem. Semmiért nem cserélném el az apaságot.“ (Sz. T.)
“…azóta érzem magam igazán felnőttnek. Ezt azóta nem is kérdőjelezi meg senki – legfeljebb a feleségem, amikor jön a lefekvés ideje, és közli velem, hogy nekem is abba kellene hagynom a Legózást, és pakoljam el végre a favonatokat. Nem érti meg, hogy én ehhez este már túl fáradt vagyok.“ (B.Zs.)
“…megváltozott a prioritásrendszerem, a napi rutinom, ha úgy vesszük, minden a feje tetejére állt. De ez jófajta változás. Igaz sokszor lemondással, fáradsággal jár, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a régi életünk, de cserébe végtelen örömöt ad. Mindenkinek ajánlom.“ (T.L)
