Baba

6 héten át semmit sem aludt ez a kismama

A 27 éves Jasmin Hart terhessége korai szakaszától álmatlanságban szenvedett. Sokáig egyetlen gyógytea sem segített, 6 hét ébren töltött éjszaka után pedig Jasmin teljesen kimerült. A megoldás az utolsó előtti percben érkezett.

A legtöbb terhessége elején járó anyuka kóros fáradtságtól szenved és inkább az utolsó hónapokban, na, meg a gyermekágyas időszakban lesz társa az örökös kialvatlanság érzése. Jasmin Hart azonban azok közé az anyukák közé tartozik, akiket már a terhesség első heteiben utolér az álmatlanság

Hat hétig nem aludt semmit, aminek következtében már munkáját sem tudta ellátni, és a babája egészségéért is egyre jobban aggódott. Akármilyen gyógyteát próbált, mindegyik hatástalannak bizonyult.

A megoldást aztán édesanyja kínálta fel a végsőkig kimerült kismamának, egy mindössze 7 dolláros párnára fújható levendula spray formájában. Jasminnak alig pár nap használat után sikerült vele végigaludnia az éjszakát, azóta pedig néha még 13 hónapos kislányánál is altató-nyugtatóként alkalmazza.

Krónikus rosszul alvóknak megér egy próbát!

(Forrás: Dailymail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top