Baba

Megmentették az elaltatástól, a kutya szemébe volt írva a hála

Az amerikai Ohio államban élő kutyusnak csak órái voltak hátra az elaltatásig, amikor megmentették, és ezzel új életet kapott gazdáitól.

Gregorynak, a beagle kutyusnak nem maradt sok esélye a túlélésre, miután szívférget állapítottak meg nála a menhely orvosai. Kezelhető állatbetegségről van szó, ám ennek költsége 400 dollár lett volna, amit az ohiói állatmenhely nem tudott kifizetni. Így hát Gregory képe felkerült az oldalukra azzal a felhívással, hogy ha napokon belül nem jelentkezik érte valaki, akkor elaltatják.

A még így is életvidám kutyus hányattatott történetét olvasva egy házaspár elhatározta, hogy megmenti a kiskutya életét és a férfi, Schenley Hutson azonnal a menhelyre száguldott érte. Az utolsó előtti pillanatban fogadták örökbe Gregory-t, akivel már a hazaúton is több közös szelfi készült. Az egyiken a kiskutya boldogan hajtja új gazdája kézfejére a fejét és szemeiből szinte kiolvasható: „köszönöm, hogy megmentetted az életemet”.

Gregory azóta is boldogan él több, menhelyről kimenekített kutyával együtt új gazdáinál, és a házaspár szerint nap mint nap kimutatja irántuk érzett háláját. 

(Forrás: Thedodo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése