Egy hónappal a fiam születése előtt a nőgyógyászom felajánlotta, hogy császármetszés közben elköti a petevezetékeimet. Nagyon nehéz volt a terhességem, tudtam, hogy nem lesz több gyerekem. Vérzések, diabétesz, magas vérnyomás, minden megtalált ennél a terhességnél, amit az előző gyerekem idején nem tapasztaltam. Állandóan veszélyben éreztem az életünket.
Mégis, amikor az elkötésről volt szó, akkor meghátráltam, olyan végleges megoldásnak tűnt.
Most, 16 hónappal később már megbántam a döntésemet. Két okból mondtam nemet akkor az elkötésre: az egyik az, hogy féltem, hogy hormonális problémáim lesznek miatta. A másik pedig az, hogy egy pici hang azt mondta, hogy mi lesz, ha meggondolnám magam, és mégis akarnék még gyereket. A „mi lesz, ha?” kérdést nem nagyon lehet figyelmen kívül hagyni, pláne akkor, amikor a terhes nő agya hormonokban ázik.
Heather Spohr a császármetszés közben. Forrás: Babble
A férjem fantasztikusan támogató volt, és rám bízta a döntést. De sajnos nem jó döntést hoztam, mert azóta minden hónapban rettegek attól, hogy hátha terhes lettem. Mivel olyan hormonális problémáim vannak, amiknek a tünetei között mellfeszülés, kimaradt menstruáció és hányinger is van, ezért gyakorlatilag minden hónapban egyszer szívrohamot kapok. Minden hónapban rohanok terhességi tesztet venni.
Most azt tervezzük, hogy a férjem elmegy vazektómiára (ondóvezeték-elkötés), de addig itt lebeg a fejem felett a terhesség lehetősége minden védekezés mellett is. Bárcsak gondoltam volna erre, mielőtt visszautasítottam az elkötést. Már végeztem a szülésekkel, olyan jó lenne, ha a testem is megértené.
