nlc.hu
Baba
Anya hangjára gyorsabban felébred a gyerek, mint egy füstriasztóra

Anya hangjára gyorsabban felébred a gyerek, mint egy füstriasztóra

Egy új tanulmány szerint anya hangja akár életmentő is lehet, ha vészhelyzetben fel kell ébreszteni a gyereket.

A The Journal of Pediatrics című tudományos lapban megjelent új tanulmányban azt tesztelték, hogy az alvó gyerekek hogyan reagálnak a különböző típusú füstriasztókra. Ehhez készítettek egy olyan riasztót is, amely anya hangján szólal meg, és riasztja a gyereket, hogy keljen fel, és hagyja el a szobát.

Az eredmények szerint általában a gyerekek az anyjuk hangján megszólaló riasztóra 2 másodpercen belül felkeltek, míg az átlagos füstriasztó hangjára majdnem 3 percig (156 másodpercig) tartott az ébredés.

A tanulmány szerzőinek beszámolója szerint:

Amikor anya hangjával riasztottuk a gyerekeket, 86-91 százalékuk 5 percen belül kint volt a helyiségből, ahol a tüzet szimuláltuk. Amikor pedig hagyományos riasztót használtunk, csupán 51 százalékuk jutott ki 5 perc alatt.

hang riasztó gyerek

A gyerekek az anyjuk hangján megszólaló füstriasztóra 2 másodpercen belül felkeltek. (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)

Ezek a felfedezések is arra mutatnak rá, milyen erős biológiai kapcsolat van az anya és gyermeke között, ami annyira fontos, hogy akár életet is menthet. Azt is leírják a tanulmányban, hogy azért is van ez, mert a gyerekek sokkal mélyebben alszanak, mint a felnőttek, és közben bámulatosan ellenállók bármilyen csörgéssel, riasztással szemben.

Mivel a tűzesetek miatt történő halálesetek fele éjszaka történik, ezért nagyon nagy jelentősége van ennek a tanulmánynak. A kutatók remélik, hogy minél hamarabb piacra kerülhetnek majd azok a füstriasztók, amelyek képesek rögzíteni és lejátszani az anyukák hangját riasztáskor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top