Az ötéves Annabelle Potts még most is küzd a halálos kórral, a gyerekeket megtámadó agydaganat miatt a kislány arca teljesen lebénult, nem tud mosolyogni. Annabelle diffúz belső pontinogómában (DIPG) szenved, aminek túlélési ideje kevesebb, mint egy év, átlagosan kilenc hónap.
A kislánynál két évvel ezelőtt diagnosztizálták a betegséget, és azért van még mindig életben, mert miután Ausztráliában nem kaphatta meg a szükséges kezelést, szülei Mexikóba vitték, ahol egy drága, kísérleti kemoterápiás kezelést kapott.
Tíz kezeléssel és 30 ezer dollárral később a kislány daganata zsugorodni kezdett, idén márciusra pedig már nem is tudták kimutatni. A család öröme sajnos nem tartott sokáig, mert nemrég kiderült, hogy a daganat visszatért.
Október végén a kislányt megműtötték, viszont a műtét következményeként a kislány nem tudott többet magától lélegezni, és alig tudott a környezetével kommunikálni. November elején újabb változás állt be Annabelle állapotában: lélegeztetőgép nélkül is képes volt levegőt venni, újra elkezdett beszélni, saját maga eszik és iszik. Viszont mosolyogni nem tud, mert az októberi műtét után az arca teljesen lebénult.
Szülei szerint egyetlen dolog hoz csak csillogást Annabelle szemébe, ha valaki egy negyed citrommal a szájában mosolyog a kamerába. A #lemonfacechallenge eredetileg a 10 éves, Egyesült Államokban élő Aubreigh Nicholastól származik, akinél tavaly szeptemberben diagnosztizálták a DIPG-t.
A kislány kedvéért először az ausztrál gyerekek kedvenc zenekara, a The Wiggles vállalta be a citromarc kihívást, amit rövidesen a híres ausztrál rögbicsapat, a West Tigers tagjai is követtek. Ezután pedig nem volt megállás, sorban érkeztek a citromos szelfik a #lemonfacechallenge hastegre.
Citromot vett a szájába Annabelle kedvéért több ausztrál híresség, iskolai csoportok és a kislánnyal szimpatizáló családok is. A citromba harapók között feltűnt Cory Bernardi dél-ausztrál szenátor is.
A kislány támogatása érdekében szülei létrehoztak egy Facebook-oldalt, ahol bárki támogathatja Annabelle gyógyulását. Szülei a támogatói kampánnyal nemcsak saját kislányukra, hanem a DIPG-re is szeretnék felhívni a figyelmet.