Engem is kíváncsivá tett, hogy hogy érkeznek a kisbabák más országokban, így az olaszországi szülés mellett utánajártam, milyen, ha valaki Svájcban vagy Dániában adja a fejét családgyarapításra. Bár már javában Olaszországban éltünk, amikor csalhatatlan jelek utaltak arra, hogy kisbabánk lesz, anyukám után a magyar nőgyógyászomat hívtam fel a nagy hírrel. Igaz, hogy ő már évek óta ismert és először azt sem tudtam, hol rendel a hozzánk legközelebbi nőgyógyász, egy percig sem gondolkodtam azon, hogy Budapesten vagy itt, Olaszországban szüljek-e. Száz százalékig biztos voltam benne, hogy az utóbbi lesz a jó döntés, pedig akkor még nem is sejtettem, hogy a babavárás nem lesz komplikációmentes.
Kezdődhet a dolce vita
Egy októberi hajnalon jelent meg a két csík a mosógépen pihenő terhességi teszten – bár elvileg akár sokáig is alhattunk volna, mindkettőnket korán kivetett az ágy, annyira izgultunk, hogy mi lesz az eredmény. Amikor pedig csalhatatlanul pozitívnak bizonyult a teszt, rögvest kiment az álom a szemünkből… Mivel akkor még elég volt gondolnom egyet, és máris otthon lehettem (ez most, kisgyerekkel sokkal nehezebben megvalósítható), először a magyar orvosommal egyeztettem egy közeli időpontot. Megvizsgált és mindent rendben talált, de gyorsan hozzátette azt is, hogy azért még ne bontsunk pezsgőt, mert a 12. hétig bármi történhet – ezzel én is tisztában voltam, de azért jobban esett volna, ha megtartja magának ezt az intelmet.
Az örömünket persze nem árnyékolta be ez a kijelentés, alig vártuk, hogy Olaszországban is találkozzunk az orvossal és megtudjuk, mi vár ránk. Nekem megnyugtató volt, hogy többen is úgy látták, hogy jó úton haladunk, így az sem érintett rosszul, amikor a 20. héttől kezdve sokkal szorosabbá vált a menetrendünk, a vérnyomásom ugyanis többször is kiugró értékeket mutatott.
Ha a babavárás zökkenőmentes, Olaszországban sem háborgatják felesleges vizsgálatokkal a kismamákat, nekem viszont, veszélyeztetett terhesként 3 hetente kellett nőgyógyászhoz és vérvételre járnom. Attól függetlenül, hogy tudtam, a magas vérnyomás cseppet sem játék a várandósság alatt, az orvosok mindig biztattak és próbáltak megnyugtatni.
Viki, Vittorio és Tommy
Nem volt választott nőgyógyászom és szülésznőm, az itt igazán luxus kategóriának számít, viszont a kórházban annyira felkészült és emberséges orvosok dolgoznak, hogy szinte mindegy volt, ki lesz az ügyeletes, egyikükkel sem jártunk volna rosszul. A szülés végül – a komoly erőfeszítések ellenére megzabolázhatatlan vérnyomás miatt – egyáltalán nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, mégis meghittre sikeredett, amit azt hiszem, kevesen mondhatnak el egy sürgősségi császármetszésről, amire ráadásul a 35. héten került sor. Az egyetlen rossz emlékem az, hogy az altatóorvosnak, aki végig ott volt mellettem, és részletesen beszámolt arról, hogy mi történik, cigarettaszagú volt a keze. Hála az égnek, Tommyval mindent a legnagyobb rendben találtak, csak pici súllyal érkezett: 2200 grammot nyomott és 44 cm hosszú volt. A biztonság kedvéért pár napra inkubátorba került, de nem kellett lélegeztetni, így aztán ott lehetett velem a szobában. Összesen két hétig voltunk kórházban, csak akkor engedtek haza, amikor szépen gyarapodni kezdett a súlya, és én is egész jól belejöttem a babázásba.
Akár egy szállodában
Szlovák-Sustik Réka férjével és kisfiukkal, a még Magyarországon született Bencével költözött Svájcba, ahol aztán egy kislánynak és később egy újabb kisfiúnak is életet adott, így bőven volt miről mesélnie. „A terhesgondozás nagyon kellemes, ritkán vannak vizsgálatok. Ha minden rendben zajlik, akkor csak 6-8 hetente, de ha az embernek menet közben kérdése vagy gondja akad, bármikor orvoshoz fordulhat.
Bármit, ami a terhesség kapcsán felmerülhet, fizet a biztosító, legyen szó várandósmasszázsról vagy bőrgyógyászati vizitről. Az orvosok csak annyit macerálnak, amennyit muszáj, mégis nagyon alaposak, hüvelyi vizsgálat viszont egyszer sincs a terhesség alatt, mert azt kockázatosnak tartják.
Az ultrahang is csak pár perc, mert úgy vélik, hogy az nem tesz jót a babának, egyedül a nagyobb szívkamra és az agyvizsgálat tart tovább” – idézi fel Réka, akivel minden vizitnél ott lehetett a férje és a kisebb gyereke(i). Egyik orvosnak sem okozott gondot, hogy angolul kommunikáljon Rékával, ami azért jelentett neki különösen sokat, mert ő nem beszél németül.
Réka és kislánya Hanna
„A terhesgondozás alatt egyetlen egyszer sem hangzott el a császár lehetősége, mindig azt erősítették, hogy hüvelyi úton fogok szülni, s hogy azért vannak ott a szülésznők és az orvos, hogy ha komplikáció adódna, akkor megoldják. Ez hatalmas biztonságérzetet adott nekem, végig úgy éreztem, hogy jó kezekben vagyunk. Magyarországon és Svájcban is természetesen szültem, és egyszer sem volt gátmetszésem” – meséli Réka, aki egyszer sem érezte magát kiszolgáltatottnak, sosem hagyták magára egy percre sem, és bár nem volt fogadott orvosa, maximálisan odafigyeltek arra, hogy mit hogyan szeretne.
„Svájcban a kórház modern és felszerelt, kellemes szobákkal, alternatív vajúdási lehetőséggel. Szülés közben is lehet enni-inni, sőt egyik alkalommal betegen mentem szülni, termoszban még forró teát is hoztak. Nincs kötelező beöntés és kötelező gátmetszés. Szülés után a csecsemős nővérek kedvesek, éjjel is pont olyan segítőkészek, mint nappal. Mindent megmutatnak a babával kapcsolatban: megtanítanak pelenkázni, öltöztetni, fürdetni, köldököt ápolni. Szoptatási tanácsadó is rendszeresen jön a kismamákhoz, egy nap többször is ránéznek az anyukákra.
Réka, férje, Viktor és a gyerekek: Bence, Hanna és Noel
Az étel olyan volt, mint egy hotelben, változatos és tápláló. A kórházban mindent megkaptam, amire ilyenkor szükség van: eldobható bugyit, betétet, melltartó betétet, naponta 2-3 tiszta törölközőt, eldobható kilépőt a zuhanyzóhoz.
Magyarországon ezek közül szinte semmi nem volt meg, kivéve a kedves orvost és a szülésznőt, akiknek viszont külön fizettünk azért, hogy velem foglalkozzanak” – teszi hozzá Réka, aki szerint az is nagyszerű volt a svájci szülésekben, hogy a gyerekek érkezése után azonnal hoztak neki enni, még az éjszaka közepén is. Meleg levest, kenyeret és joghurtot kapott, amit akkor tényleg életmentőnek érzett.
Kínától Kolozsvárig
Amikor Bogár Boglárka az első babáját várta, jó pár hónapot Kínában töltött, majd Dániába költözött, és ott is hozta világra a kislányát. A második babája Kolozsváron született, így a külföldi kismamakalandokból neki is bőven kijutott.
„Dániában pozitív teszttel kell felkeresni a háziorvost, aki vizeletvizsgálat és vérvétel után megerősíti a terhesség gyanúját, majd gratulál, és közli, hogy mikor leszel anyuka. Terhességi kiskönyvet is ad, ultrahangra azonban csak a 12. és 18. héten kerül sor, ha nincs semmi probléma, sem nőgyógyászhoz, sem plusz vizsgálatokra nem kell menni ezeken kívül.
A háziorvos a 25. és a 32. héten, illetve a szülés után néz rá az emberre, a 37. hétig pedig négy alkalommal kell felkeresni az úgynevezett jordemodert, azaz a szülésznőt. Ezután sűrűsödnek a találkozások a szülésznővel, innentől kezdve ugyanis hetente várja a kismamákat, egészen addig, amíg világra nem jön a kicsi.
Bogi és férje, Thomas, két kislányukkal: Lea Boglárkával és Ida Sofiával
A szülésznő egy régi típusú, hosszú fatölcsérrel hallgatja meg a baba szívhangját, lágy tapintással meghatározza a bébi pozícióját, végül megméri, hogy mennyit nőtt az anyuka pocakja – emlékszik vissza Bogi, aki nagyon szerette a vele foglalatoskodó szülésznőt, nem kérte külön, hogy nála szülhessen, pedig Dániában erre is van lehetőség.
„Úgy éreztem, hogy mindegy, melyikükhöz kerülök, mindegyik szülésznőt nagyon rátermettnek ismertem meg a szülésfelkészítő órákon. A találkozásaink és a vizsgálatok sosem voltak stresszesek, inkább kellemes beszélgetésnek tűntek.
Ilyenkor nem csak a kismamák testi állapotára figyeltek oda, hanem a lelki egészségre is, ami az én esetemben különösen fontos volt, a férjem ugyanis továbbra is Kínában volt kiküldetésben, én pedig a terhességem 20. hetétől egyedül maradtam Dániában – teszi hozzá Bogi, akit később férje is követett a skandináv országba.
Thomas és Bogi
„A szülés profi módon felszerelt, modern szobákban történik, rendelkezésre áll egy hatalmas ágy, egy jacuzzis kád és mosdó, meg persze az összes orvosi kütyü, amire ilyenkor szükség lehet. A személyzet egyszerre kedves és professzionális, segítőkész és megértő. A hangulat végig nagyon oldott volt, zenével és sok sétával töltöttük az időt, a férjem végig bent lehetett velem. 12 órás otthoni vajúdás után mentünk be a kórházba, ahol megvizsgáltak, majd előkészítettek nekünk egy szobát, és indulhatott is a buli – meséli Bogi, aki körül egy végzős és egy tapasztaltabb szülésznő sürgött-forgott a nagy napon. Amikor azt kérte, felváltva masszírozta a férje és a fiatalabb szülésznő, akiről menet közben megtudták, hogy Bogival együtt ő is „most szül először”.
„A magzatvíz nem folyt el, de már majdnem teljesen nyitva voltam, így burkot kellett repeszteni. Ettől nagyon megijedtem, és rémeket láttam, szerencsére teljesen alaptalanul, mert finoman és óvatosan tette a dolgát a szülésznő. Innentől felgyorsultak az események, a szülésem mégis csendesen, három nyomással és a férjem segítségével történt.
Amikor a pici világra jött, ott termett egy harmadik hölgy, aki bebugyolálta a babát, sapkát adott rá, és bekapcsolta az ágy fölötti hősugárzót, hogy ne fázzon. A köldökzsinórt a férjem vágta el, nekem pedig rögtön segítettek mellre tenni a picit. Gátmetszésre itt csak akkor kerül sor, ha úgy látják, hogy a természetes repedés rossz irányba haladna vagy nagy kárt okozna, így erre nálam is elmaradt.”
A babát egy percre sem vitték el az újdonsült szülőktől, minden eszközt odavittek az ágyhoz, ott mérték és ellenőrizték a különböző értékeket. Ezután Bogiéknak is hoztak enni- és innivalót, azután pelenkát és ruhát, hogy mielőbb elkezdhessék gyakorolni a szülői feladatokat. Ami Boginak nagy pluszt adott, hogy a szülés során végig a nevén szólították őt és a férjét, Thomast is.
Thomas és Bogi
