Baba

Nem szabad teljes őszinteségre nevelni a gyereket

Minden szülő azt szeretné, ha őszinte lenne a gyerek, de hogyan érhetjük el, hogy ne hazudjon? És miért nem jó, ha teljesen őszinte?

Az őszinteség nem is olyan egyszerű fogalom a gyerekek számára, mint ahogy mi, felnőttek gondoljuk: meg kell érniük arra, hogy megértsék és megkülönböztessék a jót a rossztól, majd alkalmazni tudják a tudást a saját viselkedésük esetében is. Gene Beresin gyermekpszichológus szerint ezért nem is lehet erőltetni az igazmondást, sőt nem szabad a teljes mértékű őszinteségre nevelni a gyerekeket.

A pszichológus véleménye szerint a teljes őszinteség társadalmilag elfogadhatatlan, ezért nem is szabad összekeverni az igazságot és az őszinteséget. Ez viszont már magasabb megértést igényel a gyerek részéről, amit nem ér el egészen iskolás koráig – nagyjából a hatodik életévig ugyanis a hamis és az igaz fogalma helyett még csak jóban és rosszban tudnak gondolkozni a kicsik. Beresin szerint ennek megfelelően egyetlen mód van arra, hogy megfelelő mértékben őszinte legyen a gyerekünk: ha jó példát mutatunk neki.

Legyél őszinte magaddal és a pároddal!

Amikor arra tanítod a gyereket, mi a jó és mi a rossz, próbálj keveset füllenteni a füle hallatára. Például ha apa elmegy vásárolni a gyerekekkel, míg anya otthon vacsorát készít, és későn érnek haza, mert apa megállt megnézni a legújabb telefonokat, akkor ne mondja azt anyának, hogy dugóba kerültek, azért késtek. A gyerekek látják az igazságot, és észreveszik a füllentést, amit aztán el is tanulnak a szülőktől.

őszinteség gyereknevelés hazugság

Képünk illusztráció – Forrás: iStock

Ismerd el, ha nincs igazad!

Ha hibázol – márpedig olykor a legjobb szülők is hibáznak –, akkor azért felelősséget kell vállalni. A gyereknek meg lehet mondani, hogy nem volt igazad, elnézést lehet tőle kérni, ha igazságtalan voltál, és meg lehet vele beszélni, hogy emberből vagy, néha hibázol.

Az őszinteséghez idő kell

És ezt szülőként meg kell értened. Nem várhatod el egy kétévestől, hogy őszinte legyen, amikor összefirkálja a falat, és rá akarja kenni a macskára, mert nincs még azon a fejlettségi szinten, mint egy tini. A kicsik még csak annyit értenek meg az egész füllentésdologból, hogy anya azt mondta, egy sütit ehetnek, de kettőt vettek el. Ha a képességeikhez igazítod az elvárásaidat, sokkal jobb esélyeid lesznek arra, hogy őszinte gyereket nevelj belőlük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése