Valamelyik nap az egyik virtuális ismerősöm kifakadását olvastam egy közösségi oldal mamás csoportjában arról, hogy elege van a lesajnáló tekintetekből, az okoskodó szuperanyukák jótanácsaiból annak hallatán, hogy ő császárral szülte meg gyermekét. Nem ismerem a történetüket, de ismerem az enyémet. Leírom. Talán segít.
Nem ismersz, mégis bírálsz
Furcsa csend van a császármetszés körül. A legtöbb nő örömmel osztja meg szülési történeteit, melyek főleg érzelmekkel túlfűtöttek, néha mulatságosak. Van, aki egy csata megnyerésének győzelmével teszi egyenértékűvé, melynek boldog végkimenetele van mindenki számára, mások többórás vajúdásokról mesélnek, miközben véresre kaparták férjük alkarját. Vicces ájulások, boldog aranyórák, minden kedves és kedvessé vált emlék felelevenedik ilyenkor.
De még soha nem hallottam, hogy egy anya a császáros szülésének történetét mesélte volna el egy nagy adag tejszínhabos tejeskávé mellett egy túlzsúfolt kávéházban. Csak úgy.
Valójában nem is tudom, hogy a barátnőim közül ki az, aki császárral szülte meg gyermekét. Mindig is azon tűnődtem, hogy miért nem része a beszélgetésnek a szülésnek ezen módja, amitől én is anyává lettem.
Viszonylag későn, 37 évesen szültem a kisfiamat. Fogalmam sem volt arról, mi lesz a szülés módja. Amikor elment a magzatvizem, és beértünk a kórházba, még egy darabig nagy vígan, táncikálva hallgattam a rádiót a fülesemen. Egy darabig. Meg akart születni a baba, csak nem volt helye, ahol kifért volna. Megkaptam az oxitocininjekciót, majd utána több órás vajúdás következett. Fájt, fájt, és egyre jobban fájt, de semmi eredménye nem lett.
Végül – szerintem az orvos unta meg a kínlódásomat – a császár mellett döntöttek. Felejthetetlen, csodálatos élmény volt megpillantani a kis nyivákoló csomagocskámat, aki azóta már hét és fél évesen cibálja a szívemet.
A lényeg, hogy egészséges legyen a baba (Képünk illusztráció. Forrás: iStock)
Van jó szülés?
Attól a pillanattól kezdve, hogy várandósságunkat felismerjük, gondolataink központi elemévé válik a szülés várása, pillanata. Természetesen a környezetünkben élők ehhez úgy viszonyulnak, mint a focihoz: mindenkinek van véleménye, mit kell az anyának tennie, és mit nem kellene tennie. Aztán megtörténik a szülés, és reméljük, hogy a megalapozatlan megjegyzések elmúlnak, de nem.
A következő forduló arra összpontosít, hogy hogyan csináltad, és miért így – a részletekre, melyek szorosan a tieid. Epidurális volt? Vízben szülted meg? Na ne már, császármetszéssel? Az nem is igazi szülés. Biztos nem akartad, hogy szétmenjen a csípőd, vaginád… Ezt csinálják mostanában a kismamák. Biztos meg tudtad volna szülni természetes úton, ha nagyon akartad volna.
Azért, mert túl öreg vagy
„Neked azért kellett császárral szülnöd, mert túl öreg voltál” – ez a mondat az egyik barátnőm szájából hangzott el. Lerendezte azzal, hogy 37 évesen már idős vagyok. Mások azt szajkózták, hogy „ez sokkal könnyebb”,hogy „nem igazán szültél”. Bár nem szándékosan, de ezzel megbélyegeznek.
A császármetszést általában akkor alkalmazzák, amikor a szülés során probléma vetődik fel, ahogyan az Ramóna esetében is történt: „Sajnos a második gyermekem születésénél is császármetszést kellett végezni. Csalódott voltam, mert nem voltam teljesen ura a testemnek. Csalódott, hogy nem élhettem át a szülés élményét, de a baba élete ismét fontosabb volt. Nem, nem vagyok ideges, csak csalódott.”
Annak ellenére, hogy intellektuálisan tudjuk, hogy a császármetszés nagy műtétnek számít, kockázatos, és általában hosszabb regenerálódási idővel jár, mint a hüvelyi szülés, a mítosz továbbra is fennáll, hogy „könnyű”, és ezért valahogy alsóbbrendű szülésformának tekintik.
Milyen a „jó” születés?
A szakértők azt javasolják: ahelyett, hogy a nők szégyenletesnek gondolnák ezt a szülési formát, végre ki kellene bővíteni a „jó születés” definícióját. A pozitív születési élmény olyan, ami jó érzéssel tölt el, ami megtisztel téged és a kisbabádat, és amelynek során megkaptok mindent, amire szükségetek van.
Emma barátnőmnek három császármetszése volt a három gyermekénél, majd jött a negyedik terhesség híre. Az is császár lett, de az orvosok kerek perec kijelentették, hogy többet ne is álmodozzon terhességről.
„Soha nem akartam császárral szülni. Az elsőnél sem. Nagyon csalódott voltam, szerettem volna természetesen szülni.
Nem érzem magamban, hogy büszke vagyok a szülésre. Néha azon tűnődöm, hogy kihagytam valami hihetetlenül csodálatos lehetőséget.
Az az érzésem, hogy kimaradtam a szülés misztériumából. Nem tudott a férjem megfelelően támogatni, nem tudtam fogni a kezét, azt gondoltam, hogy ezek olyan pillanatok lesznek, melyek még közelebb hoznak egymáshoz.”
Az általam megkérdezett anyák szerint egyik szülési mód sem leányálom, aki pedig azt mondja, hogy a császár a könnyebbik választás az anyák részéről, az tudatlan ebben a témában, és ítélkezik anélkül, hogy valós élménye lenne.
Itt az ideje, hogy tiszteljük azokat az anyákat, akiknek császármetszésük volt. Az életük egyik legkomolyabb és legfélelmetesebb műtétén vettek részt, amire magában is büszkék lehetnek.
