Baba

Te is a bal kezedben tartod a babát? Elmondjuk az okát

Észrevetted már, hogy mindig a bal kezedben cipeled a gyereket? Megvan rá a tudományos magyarázat, hogy miért teszed.

Az egy-másfél éves gyerek már fut-szalad, de azért többet van az anya kezében, mint két lábon. Ebben az időszakban megtanulunk fél kézzel főzni, mosni, takarítani, sőt még akár vécézni is, ha úgy hozza a szükség. Mindezt tesszük úgy, hogy a bal kezünkben, a csípőnkre ültetve cipeljük közben a gyereket.

A Neuroscience and Biobehavioral Reviews szaklapban publikált tanulmány szerint legalábbis az anyák többsége a bal kezében hordozza a gyereket. A vizsgálat során egészen 1960-ig visszamentek az időben a kutatók, és több mint 40 tanulmány adatait vetették össze, amiből kiderült, hogy az emberek 72 százaléka a bal kezében tartja a gyerekét egészen újszülött korától kezdve. Logikus, hogy főleg a jobbkezesekre jellemző ez, hiszen így tudják használni a kezüket, hogy bármilyen tevékenységet elvégezzenek a baba hordozása közben.

A nők és a férfiak között találtak azért különbséget: a nők 73 százaléka, míg a férfiak 64 százaléka hordozza a gyereket bal oldalon, a kutatók szerint azért, mert a férfiak között több a balkezes.

baba babahordozás tanulmány

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

De nem csak a nyilvánvaló jobbkezesség az oka a bal oldalt hordozásnak. A kutatók szerint érzelmi tényezője is van annak, melyik oldalon tartjuk a babát.

Mivel az érzelmek elsődlegesen a jobb agyféltekében alakulnak ki, a bal oldali vizuális térben tartják az emberek a babát, mert ez kapcsolódik a jobb agyféltekéhez. Ez főleg az anyákra igaz, akik már méhen belül erős érzelmi kötődést alakítanak ki a babával.

Egy 1996-os tanulmány szerint ráadásul a gyerek jobb agyféltekéjére is hatással van, ha a bal oldalán hordozza az anya, ez ugyanis segítheti a korai nyelvi fejlődésben a babát.

A lehetséges okok között van az is, hogy azért tartjuk bal oldalt a babát, mert így közelebb van a szívdobogásunkhoz, ami nyugtató hatással van rá a méhen belüli emlékei miatt. Bármelyik is igaz, mindenképpen jót teszünk a babával, ha a bal oldalunkhoz fogjuk, ahogy – ezek szerint – ösztönösen tesszük is a legtöbb esetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top