Az anyák folyton szektákat alapítanak

Ha nem kendőben hordod a gyereket, minimum gerincferdülése lesz, vagy tolószékben végzi. Szemedet rá se vesd a kengurura, mert az a biztos halál, ha meg még olyan eretnekséget is elkövetsz, hogy kifele rakod bele, várhatod a kőzáport, ami a fejedre hull. Nehogy elmondd bárkinek, hogy nem anyatejes a babád, mert ha mégis megtudják, véged. A tápszer maga a fertő, mindenki tudja, hogy a tápszeres babák mind betegesebbek, nincs is immunrendszerük, és nem kötődnek az anyjukhoz.

Ha ráadásul császárral jött a világra, ember már nem lesz belőle, csak egy lelki roncs, aki nem állja meg a helyét az életben. Jelentőségteljesen összenéz mögötted a többi anya, hogy értik már, miért viselkedik így ez a gyerek, hiszen nem is normálisan született, tejed sem volt, és biztos, hogy pürésen kezdted a hozzátáplálást, ami miatt – mint az köztudomású – egészségtelen lesz a testéhez való viszonya, és tuti, hogy elhízik. Vagy anorexiás lesz.

Tizenéve tartó anyaságom alatt mindezt láttam; átéltem, milyen az anyatejes szekta, a hozzátáplálós szekta, a hordozós szekta… szerencsére kimaradt az életemből az a fajta, amelyik csak mosipelust ad a gyerekre, vagy még azt sem. A probléma nem az, hogy ezek az irányok léteznek, hiszen minden anya csak arra törekszik, hogy a lehető legjobbat nyújtsa a gyerekének.

A probléma ott van, hogy általában kikiáltják a legújabb trendet az Egyetlen és Végső Igazságnak, amitől eltérni nem lehet, mert ha megteszed, kitaszít magából az anyatársadalom.

Ez pedig – sajnálom, de ez van – nem más, mint szektás hozzáállás. A végletes gondolkodás pedig káros, romboló, és nem lesz jobb tőle sem a gyereknek, sem az anyának. A szekták kirekesztenek mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, mint ők. A kirekesztéssel pedig csak egyet lehet elérni: elszigetelt anyákat, akik nem találnak támogató közösségre, rosszabbnak érzik magukat másoknál, és állandó bűntudattal küzdenek, hogy nem elég jók a saját gyereküknek.

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

• Aggódnak, hogy nem kötődik hozzájuk a gyerek, mert látott életében cumisüveget;
• aggódnak, hogy megáll a fejlődésben, mert a nagyi egyszer kenguruba tette;
• aggódnak, hogy torzul a testképe, mert leturmixolták neki az első borsófőzeléket;
• aggódnak, hogy allergiás lesz még a házi porra is, mert elrágcsált egy kiflicsücsköt egyéves kora előtt;
• aggódnak, hogy érettségizni is pelenkában megy, mert nem szoktatták szobatisztaságra háromnapos korában;
• aggódnak, hogy harminc évig pszichoterápiára jár majd, mert az anyja nem bírta „normálisan” megszülni, császárral jött világra.

És az aggodalmaknak ez még csak egy kicsi szelete, amit az anyák egymásnak okoznak a sarkításokkal, az egymás fölötti ítélkezéssel, a szektázással, a kirekesztéssel, ahelyett, hogy támogatnák egymást az önmagában is őrülten nehéz anyaságban.

Igen, mind azt akarjuk, hogy egészséges gyerekünk legyen. Hogy megkapjon mindent, amit csak nyújtani tudunk. Hogy jól fejlődjön az agya, a teste, ne legyen allergiás, boldog legyen, és kiegyensúlyozott. Tudjuk, hogy születéstől kezdve számít minden lépés, hogy attól is függ az egészsége felnőttkorában, hogy az első 1000 napban mi történik vele, és tisztában vagyunk azzal is, hogy mennyire fontos az érzelmi biztonság és kötődés.

De azt el kellene már felejteni, hogy egyetlen, mindenkinek egységesen jó megoldás létezik, és aki nem azt csinálja, az tönkreteszi a gyerekét.

Azt meg főleg el kellene felejteni, hogy ezért megkövezzük a másik anyát. Az anyatejes táplálás, a darabos hozzátáplálás, a kendőben hordozás, a hüvelyi szülés, akármi, amit kitalálnak nekünk a szakértők: mind jó dolog, és mindenki kövesse, amit jónak lát. De annak a gyereknek semmi baja nem lesz akkor sem, ha püréset is eszik a darabos mellett, vagy ha eldobható pelenkába csomagolják a fenekét. Akkor sem kerül tolószékbe azon nyomban, ha néha kenguruznak vele. És a világon semmi sem történik, ha tápszert kap, mert az anyjának nincs teje, ahogy a császár sem jelenti egyenesen a kötődés hiányát.

Feleslegesen ütik-vágják egymást az anyák, pedig lehetne például összetartani a kirekesztés helyett. Mennyivel jobb lenne úgy a világ: boldogabbak lennének az anyák, amitől még a gyerekeknek is szebb lenne a gyerekkora. Utópia, de hátha egyszer eljön az idő, amikor feloszlanak az anyaszekták, és megszületik az egymást támogató anyatársadalom – mindenki csak jól járna vele.