Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Baba

Az apák is kapnak az ítélkezésből rendesen

Nem csak az anyák kritizálják egymást, úgy tűnik, az apák is megkapják a magukét alaposan, ha gyereknevelésről van szó.

Az ember már csak ilyen, nem bírja ki, hogy ne szóljon bele mások dolgába. Az anyák között ezt már szinte megszoktuk, hogy ítélkeznek a másik gyereknevelési stílusa, anyasága fölött, de most kiderült, hogy az apák sem menekülnek az éles nyelvektől.

A C.S. Mott Children’s Hospital National Poll on Children’s Health felmérésében apákat kérdeztek arról, mennyire érzik úgy, hogy kritizálják őket mások a nevelési elveik miatt. Kiderült, hogy a 13 évesnél kisebb gyerekkel rendelkező apák 52 százaléka érzi azt, hogy ítélkeznek fölötte mások az apasága miatt.

A felmérésből megtudhatjuk azt is, hogy nem ám a játszótéri, félig idegen anyák a főkolomposok az ítélkezésben, hiszen 44 százalékban a gyerek anyjától érzik az apák a kritizálást.

A tanulmány vezetője, Sarah Clark szerint ez nem annyira meglepő, hiszen anya látja legtöbbet a gyerekkel apát, így több fogást és kritizálnivalót is talál rajta. A probléma az, hogy az apákat ez negatívan befolyásolhatja. A felmérésben részt vevő apák negyede azt mondta, hogy a kritikáktól csökken az önbizalma  és inkább távol tartja magát a gyerekneveléstől.

apa ítélkezés gyereknevelés

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

A második helyen az apák fölötti ítélkezésben a nagyszülők állnak, majd az apa barátai, utánuk jönnek az idegenek (online és nyilvános helyen), utolsó helyen pedig azok a szakemberek vannak, akikkel érintkezni kénytelen az apa a gyerek miatt, pl. az óvónők vagy orvosok. Az orvosok esetében általában amiatt érzik a kritikát az apák, mert a sztereotípiák szerint az anya az elsődleges gondozó a gyerek életében, és ha apa tölti be az adott helyzetben ezt a szerepet, akkor nem bírják szó nélkül hagyni a szakemberek.

A kritikákat két fő területen kapják az apák: fegyelmezés és etetés.

Általában az a vád éri őket, hogy túl szigorúak a gyerekeikkel, és nem figyelnek az érzéseikre eléggé. Való igaz, hogy egy apa máshogy kezeli például a gyerek hisztijét, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb szülő lenne az anyánál. Sőt a kutatások szerint a gyereknek jót tesz, ha két különböző nevelési stílust is tapasztal.

A felmérés eredménye nem azt jelenti, hogy nem szabad kritizálni életünk párját, ha úgy látjuk, nem jól reagál a gyerekre, hanem inkább csak arra hívja fel a figyelmet, hogy nem mindegy, hogyan hangzik el az a kritika. Lehet úgy is megfogalmazni, hogy ne ítélkezés legyen belőle, hanem akár építő jellege is legyen, hogy ne védekezésre kényszerítsük az apákat, hanem közös ügy legyen a gyereknevelés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top