Kisgyerekkel nyaralni az egyik legszebb élmény is lehet, de ha nem készülünk fel megfelelően, könnyen rémálommá válhat a dolog. Négy szülő elmesélte nekünk, miért érezték úgy, hogy inkább soha többet nem mennek sehova, csak legyen vége a nyaralásnak – még ha később szerencsére jól is alakult mindegyiküknél minden.
Bárányhimlő Olaszországban
Gáborék Olaszországba utaztak a másfél éves kislányukkal. Nem terveztek semmi extrát, csak a tengerparton szerettek volna pihenni. Olyan szállást választottak, ami pár méterre volt a víztől, de messze a várostól, hogy valóban csak a pihenésre tudjanak koncentrálni.
„A repülőtérről transzferrel mentünk a szállásunkig, és direkt nem béreltünk autót, úgy terveztük, hogy nem megyünk sehova.
A második nap reggelén apró kiütéseket vettem észre a kislányom hasán.
Azonnal bárányhimlőnek gondoltam, de nem volt se lázas, se levert, ezért még bizakodtam. Harmadnapra már sajnos nem voltak kétségeim.”
A helyi orvos igazolta a feltételezést, valóban bárányhimlő volt. Fertőző beteg gyerekkel nem sok lehetőségük maradt, egész nap a bérelt szobában ültek – pontosabban a szülők felváltva feküdtek ki a száz méterre lévő tengerpart homokjába, de egyetlen alkalommal se tudtak közösen lemenni a partra.
„Sehova nem tudtunk menni, a kislányom nagyon nyűgös volt a viszkető kiütésektől, a melegtől és a bezártságtól.
Otthon is borzalmas lett volna a bárányhimlő nyáron, de ott még rosszabb volt.
Még a tévét se tudtuk bámulni unalmunkban, mert nem beszéltünk olaszul. Ráadásul tíz nap helyett tizennégy napig maradtunk, mert nem tudtunk volna egy láthatóan bárányhimlős gyerekkel repülőre szállni.”
Az utólag lefoglalt négy nap és az áttetetett repülőjegyek teljesen lenullázták a család pénztárcáját, de még mindig olcsóbban jöttek ki, mint ha autót bérelnek a nagyon hosszú hazaútra.
„Azóta a bárányhimlő elleni oltás legnagyobb szószólója vagyok a baráti körünkben. Egyik gyerekbetegség sem jó, főleg nyaralás közben, de a bárányhimlő még hosszú is. Két hét után is csak azért tudtunk repülőre szállni, mert a lányom ruhából kilógó testrészein nem volt kiütés. Bízom benne, hogy senkit nem fertőztünk meg, de valahogy haza kellett jutnunk.”
Horvátország autóval és egy kétévessel rossz ötlet
Eszterék Horvátországba utaztak a kétéves kisfiukkal. Utólag nem is érti, hogy miért vágtak neki autóval a nagyon hosszú, tizenkét órás útnak, egészen biztosan akadt volna közelebb is gyönyörű tengerpart és légkondicionált bababarát szállás, de ők csakis legjobbat akarták, az pedig nagyon messze volt.
Ráadásul a nagyszülőket is magukkal vitték, mert Eszter egy felejthetetlen nagy családi vakációra vágyott, ahol a kisfia együtt pihenhet a nagyszüleivel, ami majd örök emlék lesz mindannyiunk számára.
„Azóta eltelt tizenhárom év, és én csak nevetek, ha erre gondolok.
Nem is értem, hogy képzeltem!
De annyira vágytam a tengerre, az idealizált családi vakációra, hogy a lelkesedésem az egész családra átragadt, és senki nem mondott nemet. Ha repülővel megyünk, talán nem lett volna semmi baj.”
A család úgy gondolta, az apa és a nagypapa felváltva levezeti inkább a nagyon hosszú utat, csak mindent magukkal tudjanak vinni, amire szükségük lehet ahhoz, hogy jól érezzék magukat, főleg a kisgyerek. Egy ekkora babával azonban a játszótérre lemenni is negyedórás előkészületet igényel, hát még tíz napra elutazni. A kicsik valóban a szokásaik és a tárgyaik rabjai még, éppen ezért ezek a nagyon hosszú utak nem feltétlen nekik valók.
Ha repülővel megyünk, talán nem lett volna semmi baj (Fotó: iStock)
„Éjjel indultunk, hogy az út nagyobbik részét végigaludja a kisfiam. Ez volt az egyetlen valóban jó ötletünk.
Hatalmas balesetek voltak végig az úton, négy órával hosszabb lett a menetidőnk.
Hiába álltunk meg minden kis játszótérnél pár perc mozgásra, az utolsó pár órát végigsírta a fiam.”
Amikor délután megérkeztek a szállásra, minden tökéletesnek tűnt, egyedül az volt furcsa, hogy a házigazda helyett az idős édesapja fogadta őket, aki láthatóan ittas volt. Mint kiderült, a háztulajdonos, akivel a kapcsolatot tartották, Németországban élt, de ő levelezett a vendégekkel angolul.
Kicsomagoltak, lementek a valóban türkizkék öbölbe megmártózni a tengerbe, kicsit beszélgettek, majd miután beesteledett, megpróbáltak aludni. A házigazda bácsinak viszont átjöttek a barátai a kertbe gyerekszületést ünnepelni, ezért egészen reggeli nyolcig hangosan énekeltek, poharakat dobáltak a tűzbe, és ittak, méghozzá pont a család ablakai előtt.
Hiába kérték őket, hogy hagyják abba, vagy úgy tettek, mint akik nem értik, vagy később agresszívan válaszoltak. Tíz kapatos férfi állt szemeben egy hullafáradt családdal.
„Hajnalban majdnem verekedésig fajult a dolog, amikor az édesapám már tényleg nem bírta tovább, és kiment hozzájuk.
Alig tudta a férjem visszahozni az idős apámat a házba, majdnem megverték.
Reggel sikerült aludnunk pár órát, de arra ébredtünk, hogy ott áll az öreg az apartmanunkban, és a hűtőszekrényünkben kotorászik. Természetesen volt kulcsa.
Azonnal összepakoltunk, és hazajöttünk, de senkinek nem ajánlom négy óra alvás után levezetni az utat hazafelé. Halálfélelmem volt.”
Brutális fogzás a Balatonon
Dorkáék csak a Balatonig mentek, és ingyen kapták a szállást, így a rémálommal felérő tíz napjuk legalább nem került sokba.
„Kölcsönkaptuk a férjem főnökének a nyaralóját Almádiban tíz napra. Akár jó is lehetett volna, de a kisfiamnak egyszerre jött négy rágófoga, amitől be is lázasodott, ráadásul első nap tizenöt fokot esett a hőmérséklet, és hét napig szinte folyamatosan zuhogott az eső.”
A betervezett esti bográcsozásokból és hatalmas strandolásokból semmi se lett. Miután a fogak kibújtak, és a kisfiú valamennyire megnyugodott, áramszünet lett az utcában, így az utolsó két napot sötétben, leengedett hűtő mellett, csöndben töltötték.
Legalább jókat aludtunk, ha már a Balatonba csak az utolsó nap tudtunk bemenni. A tíz nap alatt csak az vigasztalt, hogy ingyen nyaralunk, illetve az, hogy ha sátorral kempingeznénk, az még rosszabb lenne.
Dorka szerint egy fogzó csecsemővel különben is rossz ötlet több napra elindulni otthonról, de ha már így alakul, akkor tudni kell azt mondani a hidegben, hogy ennél még otthon is jobb, és bátran haza kell utazni. Sajnálja, hogy ők nem hittek az időjárás-előrejelzésnek, és minden este úgy feküdtek le aludni, hogy másnap már biztosan strandidő lesz, mert nem lett.
Őrség négy csecsemővel
Zitáék az Őrségben béreltek két házat egy nagyobb baráti társasággal.
„Nem voltunk a legjobb barátok a közös nyaralás előtt, de mivel egyszerre vártuk az első babáinkat, sok közös témánk akadt, így mindannyian egy kicsit többet feltételeztünk a felszínes barátságunkról.
Még a babák megszületése előtt találta ki valamelyikünk egy mozi után, hogy milyen klassz lenne majd közösen nyaralni.
Aznap, szinte egy évre előre lefoglaltuk a házakat, ahova aztán el is utaztunk, annak ellenére, hogy akkor már egyikünk sem akarta igazán.”
A gyerekek három-hat hónaposak voltak, ami azt jelentette, hogy még mindegyiket anyatejjel táplálta az anyukája. Nyolc majdnem idegen felnőtt és négy csecsemő osztozott két pici konyhán és két fürdőszobán.
A babáknak természetesen teljesen más volt a napirendjük, volt hasfájós, aki ezért egész éjjel sírt, és akadt olyan, akinek a foga jött.
„Elég nehéz tekintettel lenni a hasfájós szomszéd gyerekre, amikor próbálod a sajátodat altatni, de hajszálvékonyak a falak.
Reggel se egyszerre ébredtünk volna, de esélyünk sem volt tovább aludni, ha a lakótársaink felkeltek.
Ráadásul mi aludtunk a vécé mellett, ahonnan minden behallatszott hozzánk. Első este még nevettünk a hangokon, később már nem volt vicces.”
A férfiak hamar feltalálták magukat, hiába volt rengeteg szúnyog, esténként kiültek a kertbe meginni pár sört, míg a nők a babákat próbálták elaltatni. De a közösnek tervezett vacsorafőzés se úgy sikerült, ahogy azt elképzelték.
Akadt, aki egyáltalán nem segített se a főzésben, se a mosogatásban, de az biztos, hogy mindenki úgy érezte, ő végez plusz házimunkát a többiek után. Mire a nyaralásnak vége lett, a nők szinte már nem is beszéltek egymással, pedig egyetlen szóváltás sem volt közöttük.
„Amikor elbúcsúztunk egymástól, és becsuktuk a kocsiajtót, szerintem mindenki arra gondolt, hogy hála istennek, vége a nyaralásnak, mehetünk haza!”
