Baba

Beszóltak a kismama meteorológusnak, keményen visszavágott

Ashlee Baracy boldogságát beárnyékolta a netezők rosszindulatúsága.

A 34 éves Ashlee Baracy felhőtlenül boldog volt, amikor kiderült, hogy első babájukat várják a párjával. A meteorológusként dolgozó nő azonban tudta, hogy a nézőktől kap majd hideget-meleget, ami a teste átalakulását illeti, és így is lett.

Ashlee pedig gondolt egyet, és az őt megszégyenítő üzeneteket nyilvánosságra hozta, ezzel is megmutatva az állapotos anyukáknak, hogy nincsenek egyedül a testük változását cikizőkkel.

„Terhes vagy nem, nagyobb ruhákat vásárol! Úgy tűnik, dagadt… Nem valószínű, hogy a ruháid túlélnek egy további 20 hetes terhességi súlygyarapodást. Vigyázz a szívedre” – kapta Ashlee egy üzenetben.  A korábbi 2008-as Miss Michigan azonban lépett, és a nyilvánosságra hozva az e-mailt, a közösségi médiában válaszolt a kedves szavakra.

„A súlygyarapodás normális, a vérnyomásom tökéletes … áldd a szívedet, Clay, mert az Úr tudja, hogy szükséged lesz az összes áldásra, amikor egy nap találkoztok a gyöngyházfehér kapuknál” – írta Ashlee, aki férjének és követőinek is megköszönte a sok támogatást és a pozitív üzeneteket.

via

(Nyitó kép: Ashlee Baracy/Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top