nlc.hu
Baba
Már az újszülöttnek kezdd el a meseolvasást!

Már az újszülöttnek kezdd el a meseolvasást!

Érdemes a babának hangosan felolvasni a meséket születésétől kezdve, mert annak rengeteg jó hatása van a fejlődésére.

A mesélést és képeskönyvek nézegetését nem lehet elég korán elkezdeni, nemcsak szerintem, hanem a kutatók szerint is. Egy 2016-os statisztika szerint például a 3-5 éves gyerekeknek a szülők csupán 62 százaléka olvas rendszeresen mesét, ami sokkal nagyobb százalékot is elbírna. Azzal nagyjából már tisztában vannak a szülők, hogy az ovis gyerekeknél milyen előnyökkel jár, ha mesélnek nekik, de most már arra is vannak bizonyítékok, hogy egészen újszülött kortól érdemes olvasni a gyerekeknek.

Az American Academy of Pediatrics legalábbis kifejezetten azt javasolja, hogy az újszülötteknek is olvassunk fel meséket. Egy tanulmányban ugyanis már kimutatták, hogy azok a gyerekek, akikhez újszülött kortól rendszeresen beszéltek a szülők, előnnyel indulnak az iskolában. A lényeg ebben a korban nem az, hogy milyen történetet hallanak a babák, hanem hogy minél több szót halljanak életük első két évében.

Az pedig, hogy nemcsak kommentáljuk, mi történik körülötte, hanem meséket olvasunk fel a babának, azért jobb, mert így rengeteg új szóval megismerkedhet, amit a hétköznapi, beszélt nyelvben nem használnánk.

újszülött meseolvasás kutatás

Képünk illusztráció (Forrás: Profimedia)

A kutatók már a terhesség alatt is vizsgálták a meseolvasás hatásait, és arra jutottak, hogy a harmadik trimeszterben a babák képesek felismerni kellő ismétlés után, hogy ugyanazt a mesét olvassuk fel nekik, felismerik a szavak ritmusát és a hangsúlyokat. Ennek bizonyítására hét hónapos terhes nőket kértek meg a kutatók, hogy olvassák fel ugyanazt a mesét mindennap hangosan, majd mikor megszülettek a gyerekek, kiderült, hogy ezt a mesét részesítik előnyben a babák egy másikkal szemben.

A babáknál az igazi szótanulás egyéves koruk után kezdődik, de addig is elő lehet készíteni a rendszeres felolvasással, hogy könnyebben tudják megjegyezni a szavakat. Kicsit később, 18-30 hónapos koruk között már új tevékenységeket is képesek lesznek tanulni egy könyvből, hallás után. Egy kísérletben például felolvasásból tanulták meg az ilyen korú gyerekek, hogy egy bizonyos játékot hogyan kell összerakni, ami komoly szövegértési képességeket feltételez.

Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak a szülők, mire öt-hat évesek lesznek, már képesek olyan információkat is előhívni a hallott történetekből, melyek három hónappal azelőtt hangzottak el.

Minden este olvass a gyereknek születésétől kezdve, ezzel erősíted a kötődést, felkészíted az életre, és olyan előnyt adhatsz neki, amitől az egész élete könnyebb lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top