A feleségemet és engem egy ideje már foglalkoztat, hogyan magyarázzuk el a két és fél éves fiunknak, hogy hamarosan kishúga születik. Próbálkoztunk mi a magunk módján, de úgy tűnt, hogy az egyik fülén be, a másikon ki, és bár hevesen bólogat és ühümözik, amikor mesélünk neki a hamarosan érkező tesójáról, legbelül érezzük, hogy igazából nem nagyon érti a dolgot. Felkerestem hát egy csomó két- vagy háromgyerekes ismerősömet, és felhívtam egy gyerekpszichológust, hogy meséljék el nekem, hogyan lehet ezt jól csinálni.
Együtt választottuk ki a tesó nevét
„Három gyerkőcöm van, Hunor nyolc-, Kende öt-, Villő pedig féléves. Villő esetében nagy szerencsénk volt, hogy lány érkezett. Egy öcsiben szerintem Kende csak az ellenfelet látta volna. Amikor együtt voltunk, és Villő rúgott vagy mocorgott, arra felhívtam a figyelmüket, főleg ha valamelyikük éles hangja ébresztette fel. Majd elkezdtem beszélni hozzájuk a Villő nevében, például: »Ez melyik gyerkőc volt? A kicsi vagy a nagy?«
Így kérdezgette őket Villő a hasamon keresztül, érdeklődött felőlük. Ők pedig cuki módon válaszoltak. Többször megjegyeztem, mennyire szereti őket, és hogy neki vannak a világon a legjobb tesói. Volt, hogy nem is figyeltek, vagy inkább úgy tűnt… de hallották. Mindig találtam módot, hogy elejtsem, milyen szerencsés anya és apa, hogy három drága kincse van. Volt, hogy kérdeztem: »Kik anya kincsei?«, és Kende sorolta. A Villő nevet is együtt választottuk. Én elárasztottam őket az ötleteimmel, ők szavaztak.” – Reni
Stresszforrást jelent a gyerek számára, hogy bizonytalanná válik a szerepe a családban (Fotó: iStock)
Nem lehet mindenre felkészülni
„Azt képzeltem, hogy ha időben beszélünk a fiunkkal, bevonjuk a dolgokba a maga szintjén, de természetesen teljes értékű családtagként, akkor nem lesz semmi gond, hogy is lehetne. Ahol gondok vannak, ott valami hiba van a rendszerben, biztosan nem végezték jól a feladatokat a szülők.
Aztán megszületett Rózsa, aki rögtön a negyedik napon, ahogy hazaérkezett a kórházból, ki akarta vívni a jól megérdemelt helyét a családban, ordítva és üvöltve. Minden energiánkat és időnket arra fordítottuk, hogy nagyfiunknak, Máténak is abban a ritmusban folytatódjon a megszokott élete, ahogyan a testvér érkezése előtt.
Végül nem lett olyan semmi, mint régen, mert nem is lehet. Az egész család átalakul, mindenkinek több feladat és szerep jut. Segítséget nyújtunk egymásnak, de a feladattal mindenkinek magának kell megküzdenie, ami rendjén is van, hiszen a gyermekünknek nem kell kipárnázott utat biztosítsunk, az élet sem ilyen. Vannak nehézségek, kritikusabb időszakok. Minden odafigyelés mellett nálunk Máté egy hétig nem evett, csak nagyon keveset, azt mondta, nem megy le a falat a torkán. Végül azért mind túléltük.” – Iza
Mesével készültünk rá
„Az ilyen dolgokra mi általában mesével, játékkal készülünk. Nagymamánál alvás, bölcsőde, kistesó – ezekhez kapcsolódó meséket olvastunk, sokszor. Nem tízszer, hanem egyfolytában, unásig, és azon is túl. Sok tesós könyvet vettem, kölcsönöztem, ezek közül kettő emelkedett ki: a Kicsi mimi nagytesó lesz és az Elefántkönyv. Mindkét könyv őszinte volt azzal kapcsolatban, hogy meg fog változni a család dinamikája, és bár nagyon sok örömet hoz a kistesó, ez a változás fájdalommal is fog járni. A Mimit rongyosra olvastuk, az Elefántkönyvet sokszor egyedül is lapozgatta, látszott, hogy foglalkoztatja ez a dolog, pedig csak kétéves volt akkoriban.
A másik, ami sokat segített, a szerepjáték. Ebben nagyon nagy segítségemre volt két baba, amit a szülésznőmtől kaptunk. Az egyik egy szülést bemutató gleditababa, ezen a folyamatot magát lehetett bemutatni. Ez talán nagyobbaknak igazán hasznos, de nálunk is segített megérteni, hogy egy kisbaba van a hasamban, aki kijön, és utána szopizni fog. De ezzel csak párszor játszottunk. Kaptunk kölcsön egy élethű csecsemőt is, amit a szülésznőm az oktatáshoz használ. Azt hiszem, mindent elmond, hogy ezt nem adtuk vissza. A kislányom sokat babusgatta, pelenkázta, szoptatta, fürdette. Segített felkészülni neki arra, hogy hamarosan lesz egy ilyen kis lény a családunkban is.” – Anita
Ajándékos lekenyerezés
„Mi arra fektettünk nagy hangsúlyt, hogy a hasamban lévő kisbaba egyszer csak ki akar majd bújni, és akkor anyának el kell mennie a kórházba, vagyis nem leszek itthon, de amikor hazajövök, akkor a kisbaba is a kezemben lesz már. Akkoriban mondták nekünk, hogy mondjuk neki, hogy a kistesó ajándékot is hoz neki, úgyhogy vettünk valamit a kisfiunk nevében, és az a durva, hogy a lányunk azóta is emlékszik rá, hogy ezt tőle kapta, amikor hazajött velem a kórházból.” – Judit
Fontos, hogy a csecsemőt ne féltsék túl, ne tiltsák a nagyot el tőle (Fotó: iStock)
Nem csináltunk belőle tudományt
„Mi mindig is természetes dolognak vettük az új jövevény érkezését. Amint megtudtuk, hogy egy újabb babánk lesz, elmondtuk a testvérének. Együtt készítettük elő a szobát, a babaágyat, a babakocsit, a kis ruhákat, játékokat… Minden egyszerű és természetes volt, nem csináltunk belőle tudományt. Arra az egyre figyeltünk, hogy mindig kihangsúlyozzuk, hogy ő lesz a nagy és okos bátyja, vagy a lányunk esetében, hogy a nagy és okos nővére. Ők fognak rá vigyázni, ők fogják óvni, ők fognak mesélni, énekelni neki. Sosem volt ebből baj, féltékenykedés.
Most, hogy a nagyfiunk lassan 12 éves, már látja, hogy vele kapcsolatosan több az elvárásunk, több a kötelessége, feladata, mint a két lánynak, és emiatt háborog a drága, de amikor megérkezett hozzánk egy új emberke, sosem volt belőle gond.” – Edit
„Ne váljon a gyerek trónfosztottá!”
Deliága Éva gyermekpszichológust, a Mit kezdjünk a szorongással? című könyv szerzőjét is megkérdeztem, hogyan lehet igazán jól felkészülni a kistesó érkezésére.
„A kistestvér érkezése egy normatív élethelyzet, vagyis egy olyan esemény, ami a legtöbb gyermek életében bekövetkezik. Olyasmi ez számára, mint költözni, vagy elkezdeni az óvodába járást. Ennek ellenére mégis lehetnek kevésbé zökkenőmentes periódusai.
Stresszforrást jelent a gyerek számára, hogy bizonytalanná válik a szerepe a családban.
Eddig az volt a helyzet, hogy voltak a szülők, és volt ő, de amint érkezik a kistesó, a nagyobb egy kicsit elbizonytalanodhat abban, hol van a helye a családi rendszerben. Ezen a szorongáson sokat lehet segíteni felkészítéssel. Már a várandósság alatt érdemes sokat beszélgetni vele a témáról, bevonni őt a várakozásba.
Deliága Éva gyermekpszichológus
Nagyon jó ötlet ilyenkor a saját születéséről beszélni, és arról, milyen volt az, amikor őt várták. Érdemes arról is mesélni neki, mire lehet majd számítani, amikor a baba megszületik. Ha egy gyereknek az van a fejében, hogy egy játszópajtást kap ajándékba, könnyen nagyot csalódhat. El lehet mondani, hogy egy kisbaba csak eszik, alszik, esetleg mosolyog, de játszani még nem igazán lehet vele.
Érdemes bevonni őt a felkészítésbe: vele berendezni a babaszobát, elvinni őt a ruhák megvásárlására. Jó, ha döntéshelyzetbe hozzuk, és mondjuk eldöntheti, hogy a barna vagy a sárga babapokrócot vegyük-e meg a babának. Így kevésbé érezheti magát kontrollvesztettnek.
A nagyon kicsi, másfél-kétéves gyerekek is megértik, hogy ott van egy baba anya hasában, és óvatosan kell bánni vele. Megértik azt is, hogy anya emiatt már nem tudja őket annyiszor felemelni. El lehet mondani, hogy a baba hol van, hamarosan megszületik, ahogy ő is anno megszületett. Ez a magyarázat akkor is hasznos, ha a gyerek még nem beszél. Arra kell vigyázni, hogy ne váljon a gyerek trónfosztottá. Ne vegyük el tőle egymás után a kiságyát, a játékait, a rágókáit, hanem fokozatosan, őt is bevonva adjuk át ezeket. Átmenetet kell neki biztosítani, és érdemes a babától először függetleníteni ezeket a tárgyakat. Nem azt érdemes emlegetni, hogy a pici megkapja az ő kiságyát, hanem azt kell mondani, hogy ő már nagyfiú/nagylány, ezért másik ágyat kap, lehetőleg még a pici érkezése előtt.
Fontos, hogy a csecsemőt ne féltsék túl, ne tiltsák a nagyot el tőle.
Ha a nagyobb nem veheti a kezébe, nem nyúlhat hozzá, és állandóan rászólnak, hogy legyen csendben, akkor elkedvetlenítik. A gyerekben van egy automatikus kíváncsiság, egy ösztönös lelkesedés a kistestvér érkezésekor, és ha a szülők ezt rosszul kezelik, átfordulhat ellenállásba. A legjobb, ha a nagyobb gyereket bevonjuk a kicsi gondozásába. Ilyenkor a nagyobbnál számítani kell a fejlődésbeli visszalépésre: ő is igényli majd, hogy vegyék fel, babusgassák, öltöztessék, kapja cumiból a reggeli tejét… Ezeket az érzelmi igényeket érdemes figyelembe venni, hogy elkerüljük a féltékenységet.
Mivel a gyereknek ambivalens kapcsolata van a szüleivel, nem tud igazán haragudni rájuk, ezért ha rosszul kezeljük a helyzetet, a haragja a baba felé fog irányulni. Folyamatos figyelmet kell szánnunk erre, de ami jó hír, hogy a testvérek kapcsolata nagyon dinamikusan alakul: attól, hogy az elején esetleg nem kedveli a testvérét, később még megszeretheti őt. A fejlődésüknek köszönhetően a kapcsolatuk nagyon változékony lehet. Ahogy a kicsi méltóbb játékpartnere lesz a nagynak, egyre több lesz a közös élményük, ami összekovácsolhatja őket.”
