Az anya nem akart gyereket, többek között azért sem, mert egész életében depresszióval és szorongással kezelték – gyógyszeresen is. Egy idő után már nem járt pszichiáterhez, inkább feketén szerezte be magának a nyugtatókat és altatókat. Utólag már látja, hogy ez milyen lejtőn indította el, ekkor toppant be ugyanis az életébe egy nem várt baba, aki felforgatott mindent.
„A gyerekemnek nincs apja, legalábbis nem tud a létezéséről, mert egy bulizós éjszakán fogant, amikor nem figyeltem oda a védekezésre. Nem csoda, hogy felelőtlen voltam: telenyomtam magam különböző szorongásoldókkal, és nyakló nélkül ittam a vodkát. Nem is értem, egyáltalán hogy volt erőm szexelni aznap éjszaka.
Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, összeomlottam.
Ott álltam egyedül, depressziósan, a függőség kapujában, és hirtelen rám zúdult a felelősség, hogy meg kell védenem egy másik életet. De hát még a saját életemre sem tudtam vigyázni!”
A nő az utolsó pillanatig úgy érezte, hogy el kell vetetnie a gyereket, mégsem volt szíve elmenni abortuszra. A sok kihagyott lehetőség lebegett a szeme előtt, és az új élet reménye, hogy mostantól talán képes lesz jobb döntéseket hozni.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
„Sokat gyötrődtem az abortuszkérdésen. Úgy éreztem, nem nekem való ez az anyaságdolog, nem vagyok rá felkészülve. Közben az is ott villogott bennem, hogy talán nem is lesz többé lehetőség rá, hogy anya legyek. 33 éves voltam, pasi nélkül, egy félig felépített karrierrel, és a napjaim abból álltak, hogy nyugtatókkal tömtem magam. Éreztem, hogy fel lehet fogni tragikus csapásként, de épp ellenkezőleg, lehetőségként is ezt a terhességet. Olyan sorsfordító eseményként, ami kiránt abból a gödörből, amibe beleástam magam.”
Az anya végül amellett döntött, hogy megtartja a babát, és egyedül fog gondoskodni róla. Örökre hálás lesz a gyermekének, mert épp jókor toppant be az életébe: még meg tudta menteni saját magától és a függőségtől.
„Nem voltam teljesen egyedül, a szüleim és a barátaim rengeteget segítettek, hogy túléljem a terhességet és a szülés utáni első időszakot.
Nem volt könnyű, de utólag látom, hogy azért lépett az életembe a kisfiam, hogy ne rontsak el mindent teljesen.
Egyértelmű volt, hogy már terhesség alatt leálltam a nyugtatókkal, és amikor megszületett a babám, eszem ágában sem volt tompítani magam, minden pillanatát csodáltam a létezésének. Most már elmondhatom, hogy a gyerekem mentett meg a függőségtől, és ma már nem vagyok saját magam ellensége. Ezt tényleg csak annak köszönhetem, hogy az ő anyukája lehetek.”
