nlc.hu
Baba
A gyerek önbizalma olyan, mint egy IKEA bútor

A gyerek önbizalma olyan, mint egy IKEA bútor

Már ötéves korában el kell kezdeni építeni a gyereked önbizalmát.

Mint egy IKEA bútort, úgy kell összerakni a gyerek önbizalmát lépésről lépésre, csak nem adnak hozzá sajnos pontos útmutatót, hogyan is kell helyesen csinálni. Ugyanis a tévhittel ellentétben nem úgy van, hogy tele önbizalommal születik a gyerek, amit aztán a környezeti hatások vagy növelnek vagy csökkentenek.

Addig kell kialakítani és felépíteni az önbizalmat a gyerekben, amíg még fejlődik az agya, azaz már ötéves korban tudatosan el kell kezdeni. Ezért is van az, hogy az alacsony önbizalom olyan, mintha öröklődne a családban: ha az anya, az apa, a nagyszülők is kevés önbizalommal rendelkeznek, akkor a gyereknek sem lesz sok belőle jó eséllyel, mert az alacsony önbizalommal az is együtt jár felnőttkorban, hogy sokkal inkább önmagára fókuszál a szülő, nem pedig a gyerekre.

Dr. Lea Lis pszichiáter szerint elsőként azt kellene a szülőknek elfelejteni, hogy akinek sok önbizalma van, az önző és egoista. „Nincs olyan, hogy túl sok önbizalom. A magabiztosság abból fakad, hogy megérted önmagad, a körülötted lévő világot, és biztonságosan tudsz mozogni benne. Az, hogy valaki tele van önbizalommal, nem egyenlő az egoizmussal.”

önbizalom gyereknevelés önállóság

Fotó: iStock

Egy idei tanulmányban ehhez kapcsolódóan azt találták, hogy a gyerekeknél ötéves korban kezd fejlődni az önbizalom: ekkor alakítanak ki olyan gondolat- és magatartásmintákat, melyeket a későbbi életük során szokásként követni fognak, ezek pedig a tapasztalataik és a környezetből kapott visszajelzések alapján formálódnak. Ha sokat mondjuk a gyereknek, hogy milyen okos vagy talpraesett, akkor ez rögzül benne, ám ha lebutázzuk, vagy folyton szidjuk azért, ahogy viselkedik, akkor azt fogja magáról gondolni, hogy nem értékes ember. Később ezeket a mintákat, sémákat már nagyon nehéz megváltoztatni, ezért hatalmas a szülők felelőssége abban, hogy milyen üzenetet közvetítenek a gyerek felé, és milyen példát mutatnak. „Nem kell mindent üres dicséretekkel nyugtázni – mondta el dr. Lis. – Azzal segítheted a gyerek önbizalmának épülését, ha arra bátorítod, hogy próbálja egyedül megoldani a problémákat, és ezt a próbálkozást dicséred attól függetlenül, hogy mi a végeredmény.”

Ha tehát szeretnénk építeni a gyerek önbizalmát, akkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy teret adunk neki az önállóságra. Már ötévesen is lehet olyan kihívások elé állítani, hogy öltözzön fel egyedül, vigye ki a szemetet maga után, vagy próbálja megmosni a saját haját. Ezekből az apró lépésekből épül aztán fel az önbizalom, ha a reakcióinkban nem ítélkezünk, hanem dicsérjük a próbálkozását. És dolgoznunk kell a saját önbizalmunkon is, mert a gyerekek a mi szemünkön keresztül látják a világot, és ha állandó önostorozást, félelmet, bizalmatlanságot tapasztalnak tőlünk, akkor el is tanulják ezt a hozzáállást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top