Baba

Megint szigorodnak a babaváró hitel feltételei

Lesznek olyan párok, akik eddig igényelhették a hitelt, de 2020-tól már nem.

Az idei évtől szigorodnak a babaváró hitel feltételei, a minimum 3 éves társadalombiztosítási (Tb) jogviszonyra vonatkozó elvárás változott meg. Az elfogadható jogviszonyok köréből kikerült egy elem: 2020 januárjától nem minősül biztosítottnak a tanulmányi szerződés alapján szakképző iskolában tanulmányokat folytató tanuló. Vagyis a szakgimnáziumban, szakközépiskolákban eltöltött évek a továbbiakban nem számítanak bele a 3 éves jogviszonyba – írja a hvg.hu.

Ők nem szakközépiskolába jártak (Fotó: Istockphoto)

Vagyis az a fiatal házaspár, amelynek egyik tagja 2017 decemberéig szakiskolában folytatott tanulmányokat, azóta pedig folyamatos, alkalmazotti munkaviszonya van, tavaly év végéig megfelelt a Babaváró hitel tb-jogviszonyra vonatkozó előírásainak, míg 2020. januárjától már csak 2 éves tb-jogviszonya lesz, emiatt nem lesz jogosult a támogatásra.

A hitel és a tb-jogviszony egyéb feltételei nem változtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top