Baba

„Nemcsak az elvesztett babáinkról nem beszéltünk, hanem egymással sem” – válás lett a sikertelen lombikok következménye

Így őrölt fel egy házasságot három sikertelen lombik és két szomorú véget ért természetes terhesség.

Egy rég összeszokott baráti társaságba csöppenve ismerte meg a férjét Kinga, aki világéletében vágyott az anyaságra. A babavárásról igazán idilli képet festett maga elé, amit igencsak beárnyékolt a kilenc hónapon át tartó hányás. Ez persze nem szegte kedvét, bár az idő egyre inkább szorította, bízott benne, hogy a kisfiuk után születhet még egy gyerekük, ha kell, további lombikpróbálkozások árán. De most visszatekerjük az órát, illetve az éveket.

Idegőrlő várakozás

Mivel Kinga 38 éves volt, nem akarta sokáig húzni az időt a gyerekvállalással, úgy volt vele, hogy inkább elébe megy a dolgoknak, és kivizsgáltatja magát az évekig tartó hiábavaló próbálkozás helyett, hiszen annyi sok rosszat hallott már olyan nőktől, akik végül kifutottak az időből. „Bár a férjem, Laci is vágyott arra, hogy babánk szülessen, ő nem volt ennyire elszánt, győzködnöm kellett, hogy belevágjon a kivizsgálásokba, de végül mindketten elindultunk ezen az úton. Nekem nem volt semmilyen problémára utaló tünetem, »csak« az nem tetszett az orvosoknak, akiknél megfordultam, hogy 38 évesen még egyszer sem estem teherbe. Felmerült az endometriózis lehetősége, ezt azonban megerősíteni vagy kizárni csak egy kisebb műtéttel lehetett, amire egy nagy levegővétel után igent mondtam” – kezdi Kinga, aki jól döntött, mert kiderült, hogy enyhe fokban érintett a betegségben.

Az orvosok azt mondták, hogy az endometriózis annyira kis mértékű volt, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez állt a fogantatás útjába, de ezt az akadályt is elhárították, így Kinga reményekkel telve tekintett a jövőbe. „Ezt követően elvégeztek még egy kisebb méhkorrekciós műtétet is, mert hátrahajló méhem volt. Miután ezen is túl voltam, úgy éreztem, semmi sem állhat az utunkba, és hamarosan mi is szülők lehetünk.

Mivel az orvosok azt mondták, hogy az ideális az lenne, ha egy éven belül teherbe esnék, az inszeminációkat átugorva rögtön lombikra küldtek bennünket.

Ennek tulajdonképpen örültem is, mert az inszeminációt inkább időhúzásnak éreztem” – emlékszik vissza Kinga, aki Lacival karöltve nagy lelkesedéssel vágott bele a lombikba még úgy is, hogy az orvosok többször elmondták: ritka, hogy valakinek elsőre sikerüljön.

A Budai Meddőségi Központra bízták rá magukat, ahhoz az orvoshoz jártak, aki Kinga húgának elsőre „összehozta” a lombikbabákat. „Azt gondolom, hogy itt világbajnok orvosok kezébe kerülnek a párok. Amellett, hogy mindenki profin végzi a dolgát, nagyon kedvesek és emberségesek, ami nekünk nagyon sok erőt adott. Az egyetlen, ami nem annyira szívderítő, hogy rengetegen járnak ide, így mire a komplex kivizsgálástól eljutottunk az első orvosi beszélgetésig, csaknem három hónap telt el. A várakozást én nagyon rosszul éltem meg, azzal tartottam magamban a lelket, hogy ha lassan is, de biztosan haladunk a célunk felé, míg korábban semmilyen előrelépés nem történt” – mondja Kinga, aki a lombikkal járó megpróbáltatásokra inkább kalandként tekintett, nem pedig szükséges rosszként.

A váróban szinte tapintani lehet a reménykedést

Mint minden lombikbabára vágyó párnak, Kingáéknak is szinte percre pontosan elő volt írva, hogy mikor mit kell tenniük, ami miatt úgy érezték, teljes mértékben kiveszett a romantika a családalapításból, de nem akadtak fenn ezen sem, csak a cél lebegett a szemük előtt. „A lombikra mindig is természetes dologként tekintettem, sokakkal ellentétben egyszer sem éreztem azt, hogy megerőszakolnánk az anyatermészetet, vagy szembemennénk isten akaratával. A folyamat során igazán érdekes dolgokat is megtudhatunk a testünkről és a megtermékenyítésről, én próbáltam inkább ezekre koncentrálni az erőfeszítések helyett. Aki természetes úton esik teherbe, nagy valószínűséggel sosem látja a frissen megtermékenyített petesejtjét, mi viszont egy hatalmas kivetítőn nézegethettük, ami életre szóló élményt jelentett” – idézi fel Kinga, akinek a pozitív hozzáállás ellenére sem sikerült az első nekifutás. A hír nyilván megviselte őket, de továbbra sem csüggedtek.

A második lombikba még nagyobb lelkesedéssel vágtak bele, a szépen osztódott, megtermékenyített petesejteket épp Valentin-napon helyezték vissza, és a szerelmesek ünnepe valóra is váltotta a pár álmát. Ebből a próbálkozásból született meg Bálint, aki erről a nagy napról kapta a nevét a szüleitől: „Bálintot két másik kis sejtkezdeménnyel együtt ültették vissza a hasamba, én pedig a műtőben az egész folyamatot figyelemmel kísérhettem egy nagy képernyőn. Ezután ismét várakozás következett, úgy éreztük, hogy az idő jóval lassabban telik, mint máskor, és alig vártuk, hogy kiderüljön, megtapadtak-e a beültetett kis embriók.” Kinga azt mesélte, hogy egy meddőségi központ várójában – főleg akkor, amikor eredményhirdetésre hívják a párokat – minden nő és férfi tele van reménnyel, szinte tapintani lehet a csodavárást, ami megtölti a szobát.

„Bár az első sikertelen lombikot követően nem omlottunk össze, a későbbi kudarcok után egy kicsit mindig úgy éreztem, mintha egy ítélethirdetésen lennénk.

Amikor bemész, és azt mondják, hogy nem sikerült, úgy érzed, hogy megnyílik alattad a föld, és zuhanni kezdesz egy hatalmas szakadékba.

Az orvosok sokszor – természetesen segítő szándékkal – hozzá szoktak tenni valamilyen indoklást is, ami van, hogy még elviselhetetlenebbé teszi az egészet. Engem például nagyon megviselt, amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy nagy valószínűséggel a korom miatt nem jártunk sikerrel.” Amennyire letaglózó a kudarccal szembesülni, annyira felemelő jó hírt kapni az orvosoktól: „Amikor kiléptek a szobából, és repestek a boldogságtól, a kint várakozóknak elég csak rátok nézni, hogy tudják: jó hírt kaptatok. Abban a pillanatban, hogy közölték, hogy sikerült, úgy éreztem, hogy varázsütésre »átkerültünk a másik oldalra«, és fényévekre távolodtunk azoktól a reménykedő pároktól, akikkel tíz perccel korábban még együtt ültünk a folyosón.”

„Bár az első sikertelen lombikot követően nem omlottunk össze, a későbbi kudarcok után egy kicsit mindig úgy éreztem, mintha egy ítélethirdetésen lennénk” (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)

Az eredményhirdetésre Kingáékat a húga is elkísérte, a kórház előtt babakocsiban tologatta a szintén ott „készült” kislányát. „Amikor kijöttem, boldogan rohantam Andihoz, hogy mielőbb megoszthassam vele, hogy sikerült, ezt a jelenetet pedig végignézte egy teljesen ismeretlen srác, aki annyira fellelkesült, hogy berohant az épületbe és kiabált a feleségének, hogy »Odanézz, ott van kint egy lány, akinek összejött!« Az, hogy ő vadidegenként ennyire örült a mi boldogságunknak, annyira megérintett, hogy amíg élek, nem fogom elfelejteni” – teszi hozzá Kinga. 

Egyszerre épült a család és a ház

Nem könnyítette meg Kingáék helyzetét, hogy a babavárás alatt még javában építkeztek, de úgy gondolták, ezen is túl lesznek egyszer: „Azt hiszem, akkor még összetartó pár voltunk. Laci is nagyon várta Bálint érkezését, igaz, a gyötrelmes terhességemmel nem mindig tudott mit kezdeni. Az első pár hét, amit itthon töltöttünk hármasban, mesébe illő volt, pont ilyennek képzeltem el. Amikor Laci visszament dolgozni, ezt a csodás együttlétet felváltották a szürke hétköznapok, de még ezt az akadályt is jól vettük.”

Amikor úgy érezték, hogy készen állnak arra, hogy Bálintnak kis testvére szülessen, ismét jelentkeztek lombikra. Amíg tűkön ülve várták, hogy végre elérkezzen az első vizsgálat időpontja, olyan váratlan fordulat történt, amire senki nem számított: Kinga természetes úton teherbe esett. „Ez volt életem első természetes várandóssága, el sem akartam hinni, hogy végre velem is megtörtént, főleg úgy, hogy akkor már 42 éves voltam. Megtapadást támogató injekciókkal segítettek az orvosok abban, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, az első vizsgálatokon azonban hiába vártuk, hogy meghalljuk a baba szívhangját. Kaptunk egy kis türelmi időt, de hiába reménykedtünk, azt mondták, hogy ezt a terhességet művi úton meg kell szakítani, már csak azért is, mert így nagyobb az esély arra, hogy lombikkal rövid időn belül újra várandós legyek” – emlékszik vissza Kinga, aki szerint valahol itt gyökerezik az a probléma, ami végül a házasságuk megromlásához vezetett. 

Ez a műtét rettenetesen megviselte az anyát, azt mondja, ha behunyja a szemét, a mai napig hallani véli annak a babának a szívhangját, akit el kellett vetetnie: „A műtősnő hihetetlenül kedves volt velem, és végig próbálta tartani bennem a lelket, vigasztalt, hogy legközelebb biztos sikerül, ne keseredjek el. Amikor vége lett a műtétnek, elementáris erővel ragadott magával az érzés, hogy újra terhes akarok lenni, úgy éreztem, hogy nekem ezt az elveszített babát mielőbb vissza kell kapnom a sorstól.” Azt, hogy Bálintnak legyen kis testvére, Laci is szerette volna, a lombikkal járó procedúrát azonban túlzottan megerőltetőnek érezte, és szerette volna elkerülni. „Utólag látom, hogy nagy hibát követtünk el azzal, hogy soha nem beszéltük ki a fájdalmunkat, és soha nem mentünk pszichológushoz vagy párterapeutához a megpróbáltatásokkal teli időszakban sem, mert úgy gondoltuk, hogy mi ezek nélkül is túljutunk mindenen.”

Versenyfutás az idővel

Innentől kezdve Kinga minden gondolata a kis testvér körül forgott, szüntelenül nyaggatta a férjét, hogy vágjanak bele a következő lombikba, mert teljesen bepánikolt, hogy ki fognak futni az időből: „Nem tartott vissza az sem, hogy leírhatatlanul fáradt voltam, mert semmi segítséget nem kaptam, Bálint pedig nagyon hasfájós volt, sokszor óránként keltem hozzá éjszaka. Mivel Laci minden hétköznap dolgozni járt, a gyerek születésétől kezdve egyértelmű volt, hogy én kelek Bálinthoz, hogy ő eleget tudjon pihenni. Így ő tulajdonképpen minden éjszakát átaludt, meg sem hallotta a gyereksírást, míg én órákon át virrasztottam. Olyan szinten kimerültem, hogy Bálint életének első két évéből gyakorlatilag csak arra emlékszem, hogy fáradt vagyok.” 

Hiába indult ígéretesen, a lombik nem hozta meg a várt eredményt: „Minden fűszálba próbáltam belekapaszkodni, ha a neten azt olvastam volna, hogy a macska farka segíti a teherbeesést, akkor nemcsak én ettem volna azt megszállottan, hanem Lacira is ráerőltettem volna.

Mereven rágörcsöltem a babaprojektre, semmi más nem zakatolt az agyamban, csakis az, hogy mennyire akarom a második gyereket.

Azt hiszem, ezen a ponton hatalmas szükségünk lett volna külső segítségre, talán még most is együtt lennénk Lacival, ha akkor szakemberhez fordulunk. Mindketten bezárkóztunk, és nemcsak ezt a témát kerültük, hanem eleve egyre kevesebbet beszélgettünk.” Olaj volt a tűzre, hogy Kinga férje munkahelyet váltott, ahol magas pozícióban rengeteget kellett dolgoznia, nagyon nagy elvárásoknak kellett megfelelnie, és hónapról hónapra jól kellett teljesítenie.

„Amíg benne voltam, nem éreztem, hogy mennyire rágörcsöltem a témára, de utólag belátom, hogy tényleg minden idegszálammal erre koncentráltam” (Képünk illusztráció. Fotó: iStock)

Addigra három sikertelen lombikon voltak túl, Kingában pedig – mivel már 43 éves volt – egyre erősödött az akarás, amiben Laci egyre kevésbé támogatta: „Amikor először mondta, hogy nem szeretne újabb lombikkal próbálkozni, leírhatatlanul fájt, hogy így döntött, annak ellenére, hogy az orvosunk közölte, hogy nagyon ígéretesek az eredményeink, jó esélyekkel indulnánk, ha ismét belevágnánk. Hirtelen felindulásból még az is megfordult a fejemben, hogy mindegy, ki lesz az apa, de valakivel csináltatok magamnak még egy gyereket – aztán ez persze elcsendesedett bennem, de jól mutatja, hogy mennyire elvakult voltam akkor, és hogy teljesen figyelmen kívül hagytam, hogy milyen érzések játszódnak le a férjemben. Amíg benne voltam, nem éreztem, hogy mennyire rágörcsöltem a témára, de utólag belátom, hogy tényleg minden idegszálammal erre koncentráltam.” 

Kinga mindig is úgy képzelte, hogy a gólyahírt úgy osztja meg a férjével, hogy átad neki valamilyen apró gyerekholmit, erre azonban a lombik alkalmával nem adódott lehetőség. Csodák csodájára természetes úton fogant egy újabb meglepetés babájuk, így Kinga valóra válthatta a babacipős álmát. A folytatás sajnos már nem volt ennyire idilli, Kinga férje nem fogadta kitörő lelkesedéssel a hírt, bár ez egy romokban heverő házasságban talán nem is meglepő. Nem sokkal később a baba is úgy döntött, hogy búcsút vesz a családtól, és amilyen hirtelen érkezett, úgy is ment el.

Az, hogy a házasságuk zátonyra futott, Kinga szerint az építkezéssel és a munkával járó sok stressz mellett egyértelműen a kis testvérért folytatott, három évig tartó eredménytelen küzdelemnek és a sok-sok ki nem mondott szónak a következménye. Nem mellékes az sem, hogy a testi megpróbáltatások mellett figyelmen kívül hagyták a lelkükre nehezedő egyre nagyobb terheket… végül összeroppantak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése