nlc.hu
Baba
5 év küzdelem után megszületett a lombikbaba

5 év küzdelem után megszületett a lombikbaba

Öt év bizonytalanság, két méhen kívüli terhesség, életveszély és elkeseredés után érkezett meg Olivér a csodababa.

Niki és Imre érzelmi hullámvasútja öt évig tartott és kicsit sem volt vidámparki szórakozás. A magaslatokat a terhességek adta remény, a mélységeket a sok fájdalom és csalódás jelentette. Nehezen beszélnek róla, sírni már régóta nem tudnak. Azt remélik, kisfiúk születésénél végre kiszakad belőlük az összes elfojtott érzelem. Már gyerekkoruk óta ismerik egymást, egy suliba jártak, de a nagyfiú csak valami hanyag köszönésfélét dobott a kislány felé, ha elmentek egymás mellett a folyosón.

Két méhen kívüli terhesség után született meg a lombikbaba

Megszületett két méhen kívüli terhesség után a lombikbaba

Aztán eltelt sok-sok év és Imi egyszer csak megpillantotta Niki profilját a neten, azonnal ráírt. Az első randi után máris jött a szerelem, szép esküvő és hamar eldöntötték, hogy gyermeket szeretnének. Ezután jött az első zuhanás. A fiatalasszonyt méhen kívüli terhességgel szállították kórházba. Kivették az egyik petevezetékét, de hamarosan újra spontán teherbe esett. A dráma – ki tudja miért -, megismétlődött. Az újabb mélység után nehezen döcögve, de megint felfelé haladtak. Nézzétek meg az ő csodás lombikbabájuk, Olivér születésének rövidített történetét.

A Spektrum Home után, a teljes adás hamarosan látható lesz a Jön a baba Hadas Krisztával YouTube csatornán.

Nézd meg a Jön a baba előző részeit:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top