Mennyire ér ítélkezni egy anya felett, ha nekünk még nincs gyerekünk? Ezt a kérdést járta körbe Lynsey Hanney, kétgyermekes anya a nyílt levelében. A történet ott kezdődött, amikor Lynsey-nek még nem volt gyereke, de a barátnője már megszülte az első babáját, és Lynsey megkérdőjelezte az anyaságában. Nyílt levélben kért bocsánatot a barátnőjétől az ítélkezés miatt.
„Drága barátnőm!
Akkoriban nem is tudtam, hogy amit csinálok, azt úgy hívják, hogy alaptalan ítélkezés. Csak akkor jöttem rá, milyen csúnyán viselkedtem, amikor megszülettek a gyerekeim. Nem akartam ítélkezni, nem volt igazam, most már látom. Például amikor a gyerekednek üres tésztát adtál csokigolyókkal vacsorára, magamban megjegyzéseket tettem rád. Azt gondoltam, hogy nem vagy jó anya, mert igenis a sarkadra kéne állnod és ráerőltetni a gyerekre az egészséges ételeket. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a döntéseidet a saját gyerekeddel kapcsolatban?
Most már tudom, hogy valószínűleg azért döntöttél a csokigolyós-tésztás vacsora mellett, mert rájöttél, hogy felesleges küzdeni naponta ötször az étel miatt a gyerekkel, és semmi kedved nem volt egy újabb csatához a tányér felett.
Amikor a gyerek kezébe nyomtad a tabletet, hogy pár perc csend legyen, azon gondolkodtam, hogy miért nem tanítottad meg a gyereknek, hogyan kell saját magát szórakoztatni valami értelmes játékkal. Pedig a kedvemért akartad, hogy nyugton maradjon, hogy tudjunk beszélgetni, értékelnem kellett volna a gesztust az ítélkezés helyett.”
Az ítélkezés valamiért belénk van kódolva (Kép: Unsplash)
Lynsey legjobban azt bánja, hogy rosszul reagált, amikor a barátnője a jelenlétében rákiabált egyszer a gyerekére, mert épp rosszalkodott. Ahelyett, hogy megkérdezte volna, miért olyan feszült, és megértő lett volna vele szemben, egyből elkönyvelte rossz anyának a barátnőjét. De akkor még fogalma sem volt, mit jelent az, hogy egy gyerek gondozása, nevelése képes a végkimerülés szélére sodorni a szülőket, ahogy azzal sem volt tisztában, hogy az anyák hormonális változásai szülés után milyen nagy mértékben befolyásolják a viselkedésüket. Most viszont, hogy már két kicsi gyereke is van, mindent ért Lynsey:
„Most már én vagyok az, akit elítélnek mások az anyaságomért. Átkerültem a másik oldalra. Mindenki engem figyel. Miután megszületett az első babám, megszűntem fejben tökéletes anyának lenni, és mindent megértettem. Visszanézve, mélységesen szégyenlem magam a viselkedésemért, mert már látom, hogy az ítélkezés helyett egy apró, kedves gesztussal szebbé tehettem volna a napjaidat. Sajnálom, hogy ezt nem ismertem fel időben.”
